Góz Lilla/ Sonline.hu | 2022.03.09. 12:00
Borókaág helyett műfészekben kelnek nászra a balatoni süllők
2500 darab süllőfészket helyeznek el ezekben a napokban a Balatonban, s májusig maradnak a tóban, addig a süllők, balinok és a keszegfélék ívóhelyéül szolgálnak.

Egymás után dobálták le hétfőn egy hajóról a műfészkeket Balatonvilágos, Tihany, Balatonberény, Fonyód partszakaszának előterében.

– Négyszög alakú területeket jelölünk ki, amelynek sarokpontjain nagy sárga bójákat helyezünk el. Ezeken belül horgászni, ezeken áthajózni tilos

– mondta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Hozzátette: tavaly teljesen kiváltották a korábban borókaágakból kötözött fészeksorokat. Kiemelte: a boróka egyes élőhelyei védettek, csak kevés olyan legelő besorolású területen található a növény, ahol gyéríteni lehetett az állományát, emiatt döntöttek úgy, hogy lecserélik ezeket a fészkeket.

Fotó: Balatonihal.hu – hivatalos

 

 

– Egy pályázat keretében négy éven át vizsgáltuk, hogy milyen méretű, formájú és anyagú fészek lenne a legideálisabb a halak számára, a kutatás keretében kihelyezett mesterséges fészkek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, a legjobban működő prototípust legyártattuk, és a tavalyi évtől kezdve évről évre ezt helyezzük ki a tradicionális ívóhelyekre – mondta el Nagy Gábor. Hozzátette, hogy a műfészkeket nemcsak a süllő, de a balin, a vágódurbincs és több keszegféle is használja ívóhelyül. Az új műfészkeket a süllőikrák kikelése után, de még a május eleji csónakos horgászszezon kezdete előtt tervezik felszedni.

– Társaságunk idén engedélyt kapott száz fészek kivételére süllőszaporítás céljából, de ezt a kvótát jellemzően nem szoktuk kimeríteni – mondta a horgászati ágazatvezető.

Lassan nőnek csak a tóban

A kivett fészkeket kizárólag saját halastavaikba helyezik ki. A bennük nevelkedő süllőket pedig ősszel egynyaras süllőként telepítik vissza a Balatonba.

Visszatelepítik a süllőket a Balatonba
Fotó: Balatonihal.hu

– A tóban nevelkedő süllők a gyenge planktonikus táplálék miatt nagyon lassan növekednek, őszre sokszor a 10 centimétert sem érik el, ezzel szemben a tógazdaságban nevelkedő társaik duplájára is nőhetnek – jegyezte meg Nagy Gábor.

Forrás: Sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva