Krausz Andrea | 2019.07.01. 06:00
Címlapon a Tündérszépek verseny győztese
A likeBalaton magazin nyári számában mutatjuk be Fábián Evelint, az első alkalommal meghirdetett Tündérszépek elnevezésű szépségverseny győztesét.

A Siófokon zajló címlapfotózáson egy vidám, magabiztos lányt ismerhettünk meg, aki az első pillanattól az utolsóig mosolyogva dolgozta végig a fotózást. Nem csinált nagy ügyet az átöltözésből sem: észre se vettük, amint az egyik ruhát a másikra húzva pillanatok alatt fehérről virágos rucira váltott. Laufer Lászlóval, a Dunántúli Napló fotósával fél szavakból is megértették egymást.

A siófoki kikötőben tömegével járnak az emberek egy jó szelfiért, vagy hattyúetetős, családi kép kedvéért, de Evelin fotózását azért elég sokan megbámulták.

A Tündérszépek-győztes fotózása a siófoki mólón (Fotó: Krausz Andrea)

Gyakorlott mozdulatai, igéző tekintete és kezdeményezőkészsége alapján azt gondolhatnánk, hogy ez hozzátartozik a mindennapjaihoz, de nem így van. Evelin mindent alávet hivatásának, sürgősségi ápolói munkáját egyelőre nem cserélné le a modellkedésre. Őszintesége, nyíltsága és vagánysága miatt nem tartozik a hagyományos értelemben vett szépségkirálynők csapatába. Erről is kérdeztük.

Hogyan jelentkeztél a versenybe és változott-e valamit az életed, mióta megnyerted a Tündérszépek koronáját?

– A barátnőm 2019 márciusában nagy nehezen rávett arra, hogy jelentkezzem a Bama-s (Baranya megyei hírportál) fórumon látott versenyfelhívásra. A határidő előtt pár perccel adtam be a képeimet. Eleinte nem nagyon hittem el, hogy bármiféle keresnivalóm lenne a versenyben, a regionális döntő idején kezdtem el csak figyelni a mezőnyt. Az országos fordulóban a harmadik, negyedik helyre soroltam magam. Így, hogy megnyertem, nincs túl sok kötelezettségem. Fotózásokra, interjúkra szívesen járok, szórakozásként fogom fel ezeket a feladatokat, és persze mellette ápolónőként dolgozom a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Sürgősségi Betegellátó Osztályán.

– Elsőre meglepett, hogy ilyen kemény feladatot választottál. Szereted a munkádat?

– Nagyon szeretem! Úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem, jól kijövök a betegekkel és a kollégákkal is. Bár nagyon sok a munka és kevés a szabadidőnk, a jövőmet még jó pár évig itt képzelem el.

– A betegek hogyan reagálnak, amikor meglátnak? Gondolom, felismernek.

– Nem szeretem, amikor azt gondolják, hogy kivételezett vagyok. Attól, hogy lett egy tiarám, még ugyanúgy kell pelenkát cserélnem, mint a kollégáknak. Sok beteg kérdezgeti, hogy „nem indult szépségversenyen?”, vagy, hogy „biztos, hogy nem magát láttam az újságban?”, de inkább letagadom, vagy csak annyit mondok, hogy az ikertestvéremet látták. Persze pontosan tudják, de elfogadják a rekaciómat.

– Nem csábít inkább a modellkedés vagy a média?

– Igazából nagyon nehezen tudom elfogadni, amikor egy fotós azt mondja, hogy adjak le még öt kilót, mert arra nem vagyok hajlandó. Így választottak meg szépségkirálynőnek, ilyen vagyok és szeretném, hogy a többi lány is azt érezze, hogy nekik is lehet sikerélményük, még akkor is, ha nem „20 kilósak”. Persze dolgozom magamon, amennyit lehet, mozgok, de egy fogyókúra miatt nem szeretnék összeomlani.

– Milyen mozgás segít formában tartani?

12 éves korom óta sokféle sportággal foglalkoztam. Atlétizáltam, röplabdáztam, kézilabdáztam, úsztam, triatlonoztam, maratonikat futottam, edzésről edzésre jártam. A legfiatalabbak között vagyok, aki a maratoni távot lefutotta. Jelenleg a munkám mellett sajnos nincs sok időm a mozgásra, hiszen két műszakban dolgozom 12-12 órát. A legtöbbször itthon beteszek egy fitness videót, és arra edzek.

– A Balaton mennyire áll közel a szívedhez?

– Nagyon szeretem a hangulatát, és hogy mindig vannak programok. A barátainkkal Balatonfenyvesre, Siófokra, Zamárdiba járunk, anyáékkal Szóladon töltünk el néhány napot. Sátrazni is szoktunk, vagy a barátokkal körbejárjuk a tavat, úszkálunk. Szerelmes vagyok ebbe a tájba, a Tihanyi-fészigeten mindig meg kell állnunk, hogy körbenézhessek.

Fábián Evelin, a Tündérszépek verseny győztese Siófokon (Fotó: Krausz Andrea)

Az év elején indították el a megyei napilapok Tündérszépek elnevezésű felhívásukat. A 3 millió forintos összdíjazású versenyben 13 megye 370 szépsége vettt részt. Közülük választották ki az olvasók segítségével először a megyék, majd a régiók kedvenceit. Így alakult ki a döntős mezőny, ahol az olvasók mellett neves zsűrit – Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázót, Kárpáti Rebeka szépségkirálynőt, Sándor András írót, rádióst, valamint Szabó Pál Krisztiánt, a Fehérvár AV19 jégkorongozóját – kértek fel arra, hogy segítsenek eldönteni, kik lesznek az első Tündérszépek verseny győztesei.

– Aki úgy érzi, hogy szívesen megméretné magát, az figyelje a kiírást, hiszen 2019. szeptember 15-én újraindul a szépségverseny, és már most el lehet készíteni a legjobb fürdőruhás fotókat, amivel nevezhetnek a hölgyek – mondta el Dömötör Géza, régiós vezető online szerkesztő ebben a videóban.

A 2019-es verseny végeredménye:

Tündérszépek verseny győztese: Fábián Evelin (Pécs)

Első udvarhölgy: Geiger Zsanett (Csengőd)

Második udvarhölgy: Wéber Petra (Nagykanizsa)

Közönségdíjas: Jámbor Laura (Veszprém)

 

Kép, szöveg, videó: Krausz Andrea

Borítófotó: Laufer László

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva