2019.11.07. 15:57
Csapvíz kampánnyal támadnak a siófoki kézis lányok
A víz és a sport kapcsolata örök. Ezzel a szlogennel indított kampányt a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. és az EHF-kupagyőztes Siófok Kézilabda Club, akik a jelmondatot úgy folytatják, hogy szomjazzák a közös sikert.

A cél, hogy a csapvíz fogyasztás népszerűsítésén keresztül olyan fontos témákra hívják fel a figyelmet, mint a vízbázisok védelme, a vízpazarlás és a környezetvédelem.

– A világ számos helye küzd napjainkban is vízválsággal, és ezeknek a helyeknek a száma évről-évre növekszik. A vízválságok oka részben a klímaváltozás, részben a pazarló fogyasztás, illetve a vizek szennyezése – mondta a kampányindító sajtótájékoztatón Volencsik Zsolt, a DRV Zrt. vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy az EHF kupagyőztes csapat sikereit felhasználva a klubbal közös érdekük felhívni a figyelmet az ésszerű vízfogyasztásra.

Szomjazzuk a közös sikereket.

? Kövesd élőben a DRV Zrt. és a Siófok KC közös sajtótájékoztatóját 2019. november 7-én 10 órától!ℹ️ A társadalmi felelősségvállalás jegyében indított együttműködés fókuszában a csapvízfogyasztás népszerűsítése, valamint a felelős, tudatos vízhasználóvá válás ösztönzése áll, hiszen a vízhiány és a vízszennyezés napról napra égetőbb probléma, amiről beszélnünk kell, az ivóvíz ezáltal pedig egy közös érték, amit óvnunk kell. ??‍♀️ Az esemény mottója: „A víz és a sport kapcsolata örök. Szomjazzuk a közös sikereket.”#szomjazzukaközössikereket #skc #drv #csakacsapvíz

Közzétette: Siófok KC hivatalos oldala – 2019. november 5., kedd

Ehhez készült egy kisfilm, és kreatív fotókat is lőttek a lányokról. Az egyiken például a csapatkapitány, Nerea Pena növényként tör elő egy cserépből, csapvízzel teli kulaccsal a kezében. Az irányító a sajtótájékoztatón a tőle megszokott kedves, törtmagyarsággal beszélt arról, hogy Magyarország nagyon szerencsés a jó minőségű, tiszta vizei miatt.

– Ez az ügy nemcsak rólunk szól, hanem a gyerekeink jövőjéről is, ezért fontos a példamutatás – mondta a siófoki csapat egyetlen kisgyermekes játékosa, Németh-Mazák Csilla, míg Fodor János ügyvezető arra tért ki, hogy a klub kiemelten kezeli a társadalmi felelősségvállalást, ezért örömmel álltak a csapvíz kampány mellé. Azt is mondta: a szurkolókat is igyekeznek meggyőzni, ezért az elkészült kisfilmet a mérkőzések idején óriáskivetítőn is megmutatják a közönségnek.

Somogyi Hírlap/Kolumbán Tünde

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva