Mihály Szilvia | 2018.12.21. 12:00
Csodájára járnak a vörsi betlehemnek
Tudta, hogy a Balaton közelében található a világ egyik leghíresebb betleheme?

Idén 70. alkalommal készült el a Balaton közeli kis településen, Vörsön a betlehem.

A Balaton nyugati csücskében, az autópályától néhány percre fekvő kis faluban mindenki nagyon büszke erre a különleges nevezetességre. A község központjában, a templom mellett tudunk parkolni, a karácsony közeledtével egyre több buszos kirándulócsapat is érkezik megcsodálni a bibliai életképet. Érdemes a két ünnep között hétköznap a délelőtti órákra időzíteni a látogatásunkat, hogy elkerüljük a tumultust.

Fotó: Mihály Szilvia

A helyiek összefogásának eredménye, hogy 9 nap alatt felépült a közel 60 négyzetméteres, aprólékosan kidolgozott betlehem a falu templomában. Az építés megkezdése előtt mohát, ágakat és fenyőfát gyűjtöttek a közeli erdőben. Nem is gondolnánk, hogy az elkészült építménybe három köbméter tuja, húsz darab fenyőfa és négy köbméter fa került.

Fotó: Mihály Szilvia

A vörsi betlehem 70 éve Európa legnagyobb, templomban épített betleheme, idén is több tízezer látogatót várnak a világ minden részéről az apró somogyi településre.

A templomban a betlehem mellett most egy rendhagyó fénykép kiállítást is megtekinthetünk. Az elmúlt 70 évben készült fotókon megelevenedik a múlt, a korabeli építkezések.

Fotó: Mihály Szilvia

Az idei évfordulóra képeslapot is készítettek a helyiek, ennek megvásárlásával támogathatjuk a munkájukat.

A betlehem megtekintése ingyenes, február elejéig látogatható minden nap 9-17 óra között.

A vörsi kirándulást érdemes egybekötni egy kis-balatoni túrával vagy egy hévízi fürdőzéssel.

Nézze meg képeinket:

Az adventi koszorú gyertyáinak a színe a hagyomány szerint: 3 lila és egy rózsaszín. Karácsonyra már minden gyertya ég.

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva