magyarnemzet.hu | 2020.12.14. 17:00
Csúcson a balatoni ingatlanárak
Az ország legdrágább és legolcsóbb utcáiról és településeiről készített összegzést szerint, a tavalyi adásvételek és a jelenlegi kínálat alapján az élmezőnyben van jónéhány balatoni település.

A cég közleménye szerint a múlt évben a budapesti Vörösmarty tér volt a legdrágább az országban. Az ottani lakások négyzetméterára meghaladta 1,6 millió forintot. Két évvel ezelőtt egyébként a Dorottya utca volt az első 1,596 milliós árral.
A fővárosban a tízes toplistán az V. kerületi utcák mellett a budai hegyvidéki kerületek is feljutottak a ranglistára. A Budai Várban található Úri utca szerezte meg a második helyet, a harmadik pedig a II. kerületben lévő Eszter utca, előbbi majdnem 1,5 milliós, utóbbi közel 1,4 milliós négyzetméterárral zárta a múlt évet.

Pest megyében Budaörs a favorit: a település Árok utcája mellett a Puskás Tivadar utca és a Domb utca szerepel az első háromban, négyzetméterenként 862 ezer-819 ezer forintos árcímkével. Budapest agglomerációjában még Dunakeszi, Pomáz, Budakalász és Diósd különböző utcái kaptak helyet a legdrágábbak mezőnyében.

Az ország többi részét tekintve kiderült: Tavaly a Balaton környéke számított a legdrágább területnek.

Balatonakarattyán 861 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, ezzel az első helyen áll a település, majd Tihany következik 834 ezer forinttal. A harmadik a siófoki Beszédes József sétány, itt 827 ezer forintért kelt el az ingatlanok négyzetmétere.
A vidéki top tízben Zamárdi, Balatonlelle és Balatonfüred is helyet kapott.

A legolcsóbb öt település 2019-ben pedig Szemely, Igar, Tarnazsadány, Bihartorda, Mezősas volt. Itt ugyanis 20 és 21 ezer forintért adtak egy négyzetmétert. A legdrágább és legolcsóbb területek ingatlanárai között így több mint nyolcvanszoros volt a különbség.

Az ingatlan.com 180 ezer eladó ingatlanhirdetés alapján azt is rangsorolta, hogy december első felében melyek voltak a legdrágább és legolcsóbb utcák. Ez esetben négyzetméterenként több mint százhúszszor annyit kértek a tulajdonosok és ingatlanközvetítők a legdrágább utcában mint a legolcsóbban.

Az élen a tavalyi dobogós I. kerületi Úri utca áll, itt négyzetméterenként 2,3 millió forintot kérnek az eladó lakásokért. Az ezüstérmes az V. kerületi Széchenyi utca lett 1,9 millió forintos kínálati négyzetméterárral. A harmadik helyen szintén a Budai Várban található Tárnok utca végzett 1,7 millió forintos négyzetméterárral.

Az összeállításból kiderül továbbá, hogy Magyarország legolcsóbb közterülete a Borsod megyei Karosban van, ahol a Petőfi Sándor utcai ingatlanokért négyzetméterenként átlagosan csak 19 ezer forintot kérnek.
A legkedvezőbb árú utcák további dobogósai holtversenyben végeztek 25 ezer forintos kínálati négyzetméterárral. Ezeket a Békés megyei Eleken, a Borsod megyei Sárospatakon és a Somogy megyei Vízváron kell keresni.

Nyitókép: shutterstock
Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva