Hol? A csuka valamennyi édesvizünkben megtalálható, kivételt képez talán a hegyvidéki patakok hűvös vize. Élőhelyén mindig szüksége van fedezékre, búvóhelyre, innen támad egyetlen gyors mozdulattal áldozatára. Folyóvizeken kedveli a növénnyel sűrűn benőtt partmenti részeket, ahol nincs, ott szívesen tartózkodik a meder egyenetlenségeiben vagy a partbiztosító kőrézsű mellett. Állóvizeken a nádfal, illetve a hínáros részek nyújtanak megfelelő fedezéket, a vízben élő vízitök vagy tündérrózsa levelei alatt is szívesen tanyázik, továbbá vízbe dőlt tartásokon is megtalálja búvóhelyét. Mindig lesből támad, s mindig beáll a rejtekhelyére. Télen is táplálkozik, így a léken keresztül is kitűnően horgászható.

Mikor? A csuka legfontosabb érzékszerveinek egyike a szeme, így ebből következően nappali ragadozó. Előfordul ugyan, hogy sötétedés után a harcsának szánt csalira rabol, de ez elenyésző. Sokéves tapasztalat szerint a hidegebb hónapokban a csukakapások a nap déli óráira tehetők, ha jégen horgászunk, nem is érdemes 10 óránál előbb kimenni és délután kettő óránál tovább maradni. A nyári hónapokban viszont egészen más a helyzet, a kifogott csukák zömmel hajnali, reggeli és késő délutáni órákban kerülnek horogra. Az időjárás is befolyásolja a csuka kapókedvét, borús, esős időben egész nap kapásra bírható, sőt ilyenkor kedvező egy kis szél is. Az erős szelet és a záporesőt a csuka takarásban vészeli át. Napsütéses időben, főleg nyáron csak a kora reggeli és a késő esti órákban táplálkozik.

Hogyan? A módszereket már képtelenség felsorolni, a fejlődéssel számtalan új technika jelent meg. Csukára úszós, pergetős, könnyített fenekezős, illetve ma már eléggé elterjedt módszerrel, mártogatva is horgászhatunk. Mivel Magyarországon nem tilos az élőhallal való horgászat, ezért az úszós módszer a legnépszerűbb. A pergetés talán az egyik legsportosabb, mert a halat meg kell keresni, Nyugat-Európában megelőz mindenféle horgászmódszert. A csukának rendkívül kifinomultak az érzékszervei, ezért érzékeli a víz legminimálisabb rezgését is.

A pergetések közül a villantó a legismertebb, bedobás után szinte rásiklatjuk a vízre, a kemény vízbecsapódást mindenképpen kerüljük, majd hagyjuk hulló falevél módjára merülni, a bevontatást csak a fenék felett fél méterrel kezdjük el, és nem egyenletes tempóban, hanem meg-megállva, hol gyorsan, hol lassan vontatva. Csukázhatunk még fenekező módszerrel is, az ólom és a horogelőke közé érdemes beiktatni egy parafadugót vagy styroporhab-darabkát, ez egy kicsit megemeli a fenékről a csalihalat, így hamarabb észreveszi a ragadozó, főleg élettelen hallal való horgászatnál fontos.

Horgászboltok, horgásztavak a Balaton körül

Mindent a pecázásról