Krausz Andrea | 2020.06.19. 06:00
Cuki hódcsaládról gondoskodnak a vidraparkban
Biztos helyre került Pamela, a megsérült anyahód és két kölyke. A Petesmalmi Vidraparkban leltek menedéket, ahol a neves kisállatnevelő, Balogh Márta vette gondozásba őket. Pamela szépen rendbe jött, nemsokára újra élvezheti a szabadságot, a kicsik pedig tavaszig tovább cseperedhetnek.

Pamela a Rákos-patak mentén sérült meg, valami megharapta. Innen került a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, miután az az újpesti Állatmentő Liga tagjai egy lakossági bejelentést követően befogták. A hód sebeit az orvosok ellátták, de a vizsgálatok során azt is megállapították, hogy a mentett állat vemhes, sőt, éppenséggel a vemhesség legutolsó szakaszában van, és hamarosan életet is ad az utódoknak.

A közel 25 kg-os Pamela és egyik kicsinye

 

A mentett hód anyuka így a legnagyobb biztonságban hozta világra utódait a fővárosban, a két kicsi hódbébiről anyjuk azonnal féltő szeretettel kezdett gondoskodni, tehát csak azt kellett megvárni, amíg az anyaállat sebei teljesen begyógyulnak, és a kis hódok is megerősödnek. Június első péntekén az anyát és a két kölyköt a Petesmalmi Vidraparkba szállították, ahol nagy segítséget nyújt az állatok visszavadításában Balogh Márta. A szakembert, aki több Balaton-partról származó vidrát is nevelt, most az új jövevényekről kérdeztük.

– Több mint 30 vidrát felnevelt, de cseperedett-e már a keze alatt hód?
– Igen. 2013 szeptemberében érkezett hozzám a Fővárosi Állatkertből Pocak, akit egy árvíz sodort el, de megtalálták. Jobbnak látták a szakemberek, ha nem egy szobában nevelkedik, hiszen mégiscsak egy vadállat. A következő év áprilisára úgy megerősödött itt nálunk, hogy Baján el is tudtuk engedni.

– Közel engedi magához most Pamela, az anyahód? Milyen a kapcsolatuk?
– Nem szeretném megfogni őket, nincs cukiskodás és nincs szelfizés. Annyira engednek közel, amíg a zajlik a vízcsere, hiszen folyamatosan engedjük a tiszta vizet a kis medencéjükbe, vagy amíg tart az etetés. Pamela nagyon szereti a fűzfaágakat, azt szoktam neki adni és egy speciális csincsilla tápot kapnak.

Balogh Márta és a hódbébik (Fotó: Szelényi Gábor)

 

– Az internet népe nagyon hálás, amikor megoszt néhány videót Pameláékról, ilyen közelről látni az ő életüket nem mindennapi lehetőség…
– Nagyon boldog vagyok, amikor elkapok egy-két érdekes pillanatot. Óriási lehetőség közelről látni őket. Minden állatfajt szépnek tartok, és örülök, hogy meg tudom őket figyelni. A szoptatás például nagyon aranyos. Pamela hanyatt dobja magát, a sárga fogai fölfelé állnak, halálos egy jószág! A két pici pedig rámászik és hallani, ahogy nagy serényen isszák az anyatejet, még nyögdécselnek is hozzá. Szóval fantasztikusak. Az ember úgy van vele, hogy agyonpuszilgatná őket, de nem lehet, mivel az nekik nem lenne jó.

Jó reggelt??? …amíg a kicsik alszanak egy gyors reggeli !!!by Pamela?? Videó Tamás Töreki

Közzétette: Márta Balogh – 2020. június 11., csütörtök

A legtöbb magyar embernek csak sejtelme van róla, hogy ez a faj, vagyis az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat, sőt gátakat se nagyon. Ők inkább egy partfalba ássák be magukat és több mint 10 méter hosszú folyosórendszert alakítanak ki, aminek a bejárata mindig a vízből nyílik. Ez a faj kizárólag növényi eredetű táplálékot eszik, tehát lágyszárúakat, fakérget levelet fogyaszt, metszőfogai folyamatosan nőnének, ha nem rágna állandóan. Egymással füttyögéssel kommunikálnak és nagyon cuki a farokcsapkodásuk, amivel a veszélyt jelzik.

– Mikor engedik vissza őket a természetbe?
– A hód mamát minél előbb szeretnénk, mivel itt kicsi a hely számára és mégiscsak a természetben érzi a legjobban magát. Hagyni kell, hogy élje a szabad életét. A szoptatás végeztével, talán a nyár végén már visszaadjuk a természetnek. A kölykök, Szandi és Gabi pedig még áttelelnek nálunk, és majd utána engedjük őket szabadon.

Nyitókép: Szelényi Gábor

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva