„Munkássága sokoldalú, egyformán ír Fellner Jakab tatai építőművészről, régi tatai várképekről, balatoni halászcéhről, Beudant francia geológus munkásságáról, a diási borospincéről (sajátjának mondhatván a legrégibb Balaton melléki pincét), Cserszegtomaj helyneveiről, a Burgundia helynévről, a siófoki zsilipről, keszthelyi törökkori okiratokról, mamutfogról, florisztikai emlékekről, 48-as naplóról, a balatonszentgyörgyi Csillagvárról (amit különben Dornyay Béla írt le először, ahogy a balatonszemesi reneszánsz pasztofóriumot is ő tette közismertté) és még sok minden másról.”
– emlékezett meg Vajkai Aurél balatoni néprajzkutató neves elődjéről, dr. Darnay-Dornyay Béláról (1887-1965).
Arról a Dornyay Béláról, aki Keszthelyen született, s bár többször – iskolái, munkái miatt – elszakadt szülőföldjétől, mégis a legtöbb kutatást, eredményt a Balaton vidékén végezte.
A salgótarjáni Főgimnázium tanári kara. 1925-1926.
Tatai és veszprémi éveit követően geológusnak tanult. Doktorátusát – 1913-ban – a Rózsahegy és környékének geológiájáról készítette. Időközben kilépett a piarista rendből, és megházasodott. Rózsahegyen és Tatán múzeumot gründolt, majd útja Salgótarjánba vezetett, ahol szintén részt vett egy helyi gyűjtemény megalapozásában.
Dr. Dornyay Béla egy fatörzsön ül.
A szeretett vidékére, szülővárosába, Keszthelyre 1940-ben térhetett vissza, ahol múzeumigazgatónak nevezték ki.
Fő kutatási területének a geológia számított, de foglalkozott néprajzzal, barlangkutatással, hidrológiával, madártannal, régészettel is. Több száz írása, tanulmánya jelent meg, melyek közül kiemelkednek a Balaton vidékét bemutató útikalauzai:
Veszprém és környéke részletes kalauza (Bp., 1927),
Balaton és környékének részletes kalauza (Bp., 1934),
Balaton – Felvidék (Bp., 1955).
Dr. Dornyay Béla Bp. Damjanich utcai Általános Tanítóképző Intézet csoportjával Salgón
Bakonyi kalauzát így méltatták a kritikusok:
„Ilyen kimerítő részletességű kalauz a magyar turistairodalomban eddig még nem jelent meg: a tudós szakember féltő gondosságával és a turista akadályt nem ismerő lelkesedésével hosszú éveken át gyűjtötte adatait Dornyay, hogy azután formába öntve az egyik legkiválóbb kalauzzal lépjen a nagy nyilvánosság elé… A kalauz már túlnő a megszokott kalauz kereteken és alapos tudományos felkészültséggel megírt részletességével megingathatatlan súlyt ad e műfajnak.”
A könyvek külön érdekessége volt, hogy általában a saját maga által készített ábrákkal illusztrálta azokat.
BBT.E – túristák, köztük Dr. Dornyay Béla. Karancs védkunyhó.
Keszthelyi múzeumi tevékenysége során Múzeumi Értesítőt adott ki, Balatoni Múzeumi Füzeteket indított, részletes, feltáró kutatásokat végzett Keszthely és Hévíz történetéről.
Igazgatósága idején került Sümegről Keszthelyre az a Darnay Kálmán féle gyűjtemény, amely végül a második világháború idején megsemmisült. Dornyay egyébiránt Darnay Kálmán iránti tiszteletből vette fel a Darnay előnevet, ezért sokszor összetévesztik a két neves múzeumi szakembert.
Karancskápolna hegy – védkunyhó építése.
Dornyayt 1948-ban kényszernyugdíjazták, a munkát mégsem hagyta abba, geológiai ismereteit a Földtani Intézetben hasznosította tovább, majd 1954-ben szülővárosába költözött, végül Óbudán élt, 1965-ben bekövetkezett halála után a keszthelyi Szent Miklós temetőben lelte meg örök nyugalmát.
Dr. Dornyay Béla a debreceni strandon.
Élete utolsó évtizedeiben is rengeteget írt, két munkája végül befejezetlenül maradt: Gyenesdiás és Salgótarján történetét már nem tudta végigvinni.
Nemcsak a muzeológusok, kutatók, néprajzosok tisztelik munkásságát, a hazai turistamozgalom is atyjának tartja Dornyayt, előtte tisztelegve indítottak túramozgalmat a Bakonyi-hegységben, de róla nevezték el a Zádor vári kilátótornyot is. Emléktáblája a zirci Bakonyi panteonban is megtalálható, Tatán utca, Salgótarjánban pedig turistaház és múzeum viseli nevét.
Fotók: Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján
