2019.01.14. 18:00
Drágább lesz a nyaralás
Több turisztikai szempontból fontos város önkormányzata is úgy döntött, hogy emeli az idegenforgalmi adó mértékét, emiatt drágábbak lesznek a hazai szálláshelyek.

Idén drágább lesz a belföldi pihenés, hiszen a leglátogatottabb célpontok közül például Hévíz és Balatonfüred önkormányzata is úgy döntött, hogy 2019-ben emeli az idegenforgalmi adó mértékét. Hévízen az eddig fejenként 500 forint/éjszaka 515 forintra változott, míg Balatonfüreden 505 forintról ugrik fel ez a költség 515 forintra.

– A város szempontjából kiemelkedő jelentőségű az idegenforgalom, és az abból származó idegenforgalmi adóbevétel, hiszen minden egyes beszedett forintjához állami támogatás kapcsolódik – mondta Bóka István, balatonfüredi polgármester. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) adatai szerint Balatonfüred 2017-ben a hatodik legnépszerűbb település lett a turisták körében 694 ezer vendégéjszakával, ebből mintegy 350 millió forint bevétele származott.

Balatonfüred

Hévízen októberben döntöttek a 15 forintos emelésről.

Az idegenforgalmi adóból befolyt összeget ezen túl is teljes mértékben visszaforgatják városfejlesztésre, hiszen cél, hogy a hozzánk érkező vendég minden téren kiemelkedő minőséggel találkozzon. Ennek fényében pedig a szállásadók is tervezhetnek áremelést – olvasható a hevizitv.hu oldalon. Szintén az MTÜ adatai szerint Hévízen 2017-ben 1,1 millió volt a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma, ami 565 millió forint bevételt eredményezhetett.

Hévíz

Balatonalmádiban szintén 500 forintról 515 forintra módosították az éjszakánként fizetendő összeget.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva