2018.12.09. 10:00
Drágul a fenyő
Érdemes korán megvenni a karácsonyi fenyőfát, mert kevés lesz, az is drágán. Most fi­zet­jük meg az árát a csa­pa­dék­sze­gény nyár­nak: a hazai luc­fe­nyők­ből ke­ve­sebb ter­mett, mint ta­valy, de az Észak-Eu­ró­pá­ból be­ér­kező nor­mand­fe­nyő is drá­gul a szá­raz­ság miatt.
Né­met­or­szág­ban és Auszt­ri­á­ban egye­ne­sen fe­nyőfa-ka­taszt­ró­fá­ról be­szél­nek, ami a ma­gyar ter­me­lők­nek nem jön rosszul: 1 mil­lió fát visz­nek kül­földre min­den évben – számolt be róla a Ripost.

A lap emlékeztet, hogy az elmúlt években, nem változott a karácsonyi fenyők ára, de ennek most vége. Hazánkban is rossz a termés, de Németországban és Ausztriában egyenesen pocsék: sokfelé a fenyők 20-30 százaléka kipusztult – fogalmaztak.

Ez a magyar árakra is hatással van, mert minden évben több százezer – más források szerint 1 millió – fát hozunk be külföldről, a magyar termelők pedig szintén több százezer fát visznek ki.

Sokan esküsznek a lucfenyőre, mert olcsóbb, és bár gyakrabban kell porszívózni az erősen hulló tűleveleit, az illata kárpótol. Ugyanakkor pont a lucfenyőnél érezhető majd igazán a drágulás.

– Valóban emelkedni fog a karácsonyfa ára, főleg a lucfenyőé. Abból most kisebb hiány alakult ki a hazai termelésben. A normandfenyőnél jövőre kell majd igazán nagy áremelésre számítani, a mostani, szárazság sújtotta csemeték akkorra fognak piacképessé érni – – magyarázta Fodor János, a csurgói Fenyőfarm munkatársa.

Simon László berzencei termelő szerint 20, de akár 30 százalékos áremelkedés sem elképzelhetetlen.
– Kisebb a termés, nagy volt a szárazság– mondja ő is.

A luc métere a tavalyi 2-3 ezer forint után idén akár 3500 forint is lehet. Így egy átlagos másfél-két méteres lucért akár 5-7 ezer forintot is fizethetünk.

– A normandfenyőnél szerintem minimális drágulás lesz, hiszen amúgy is drága fajta, ennek az árán nem sokat lehet emelni – említette a Somogy megyei fatermelő. – Szerencsére már itthon is jobban keresik a jó minőségű fákat, így a lucból is a drágábbat viszik. Visszaesett a másod- és harmadosztályú, gyérebb levélzetű fák iránti kereslet.

A Ripost utánanézett, az interneten már most lehet fenyőfát rendelni, karácsony előtti szállítással – és a webshopokban a normandfenyő is jóval drágább mint tavaly, a nagyobb fák 3-5000 forinttal is többe kerülnek.

Több áruházlánc reklámkatalógusában is megjelentek már a műfenyők. A kínálat, akárcsak az árak – egy-egy friss termék kivételével – megegyeznek a 2017-es felhozatallal a Praktikerben és az OBI-ban is. Ugyanakkor a Lidlben esett a 180 centiméteres, 550 ágas Melinera műfenyő ára: míg tavaly 8999 forintot kértek érte, most 6999 forintba kerül. Igaz, megjelent mellette a szintén 180 centiméter magas, ám jóval sűrűbb ágú prémium műfenyő is, potom 24 999 forintért – hasonlította össze a piacot a lap.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva