Hőnyi Gyula, Lengyel Gabriella/figyelo.hu | 2022.06.13. 08:00
Drágulás várható a fesztiválok háza táján
Az idei fesztiválszezon hasonlónak ígérkezik, mint a korábbiak, a pandémia előtti legjobb időkből. Az árak viszont növekedtek, még a kisebb fesztiválok esetében is.

 

Az idei fesztiválszezon hasonlónak ígérkezik, mint a korábbiak, a pandémia előtti legjobb időkből. Jelen állás szerint teljes értékű idénnyel terveznek a szervezők a tartalmat illetően. Egészségügyi korlátozó intézkedésekkel nem kell számolni, a hazánkban is frissen felbukkant majomhimlő elleni egyéni védekezés pedig téma lesz a nyár folyamán.

Megrendezik a nagy, a nemzetközi színtéren is jegyzett fesztiválokat – mint a Sziget, a VOLT, a Balaton Sound –, és ezek mellé sorakoznak fel a némileg kisebb, kevésbé mainstream tematikájú programok. Idesorolható a spirituális találkozó, az Everness, a Bánkitó, a Fishing on Orfű. Lesz EFOTT, a felsőoktatásban tanulók találkozóhelye, lesz rockfesztivál Rakamazon, és az idén sem maradnak el a nyári kulturális seregszemlék, mint Kapolcs és a VéNégy Fesztivál Nagymaroson. A magyar sztárzenekarok körbeturnézzák az országot, a fesztiválok törzsprogramját ugyanaz a húsz fellépő adja.

Fotó: Balaton Sound hivatalos

A piac

A menetrendeket és a tartalmakat nézve a fesztiválpiac ugyanott folytatja, ahol abbahagyta 2019-ben. Mintha mi sem történt volna. Van azonban egy nagyon komoly változás, az pedig nem más, mint az inflációra rárakódó extraprofit-elvárás, amely arra hivatott, hogy a piacon megmaradt vállalkozókat továbbra is életben vagy lendületben tartsa. Emiatt arra kell számítani, hogy a fesztiválok zöme szemérmetlenül drága lesz, legalábbis annak biztosan, akinek a legutolsó kulturális vagy zeneifesztivál-élménye 2019-ben volt.

A szakma szerint sokakban kimerevedhetett a kép, s az emlékeikben 650 forintos sör- meg 1000 forint körüli egytálételár él. Őket biztosan hatalmas meglepetés éri majd, hiszen

az árak az alkohol esetében 70, az ételeknél 35-40 százalékkal növekedtek, még kisebb rendezvényeken is.

De nem csak ebben változott a piac. Az ínséges három év alatt nagyon sok olyan vállalkozó és szakember hagyta el a szektort, aki az újrainduláskor nem tért vissza. „Zöldfülű”, gyengébb képességű, vagy az életben maradt, nagyon magas színvonalon, ám drágán dolgozó szakmabeliekkel kell megoldani azokat a feladatokat, amelyeket 2019-ben. Mindez azt jelenti, hogy bizonyos szakmai területeken csökkenhet a nívó, más részeken viszont jelentősen erősödhet a költségszerkezet. Erre a szervezőknek teljesen új képleteket kell kidolgozniuk. A kérdéseikre vagy az egyenletek ismeretlenjeire ez a szezon adhat választ. Vagyis ez az év a fesztiválpiacon nem a folytatás, hanem az újrakezdés esztendeje lesz.

Fotó: Plázs hivatalos

Tartalom

Van azonban egy igen komoly probléma ezzel a szegmenssel. Méghozzá az, hogy a tartalom – főleg a nagy fesztiválok esetében – erősen az euróhoz kötött. A külföldi fellépők ebben kérik a gázsijukat. Ezeket az összegeket kell kitermelni forintban, amely meglehetősen gyenge most az uniós valutához képest. Egyszerű lenne elintézni azzal, hogy a jegyárakat, a fesztiválon a kereskedőknek és a szolgáltatóknak értékesített területek bérleti díját hozzápasszítják az euróhoz, ám az a helyzet, hogy a nagy rendezvények látogatószáma, így a profitja is nagyban függ a magyar fizetőképes kereslettől. Vagyis egyszerre nem lehet a nemzetközi árakhoz felzárkóztatni a hazai események jegyárait vagy a bérleti díjakat. Ez a belföldi látogatók elmaradásához vezetne. Csak külföldieknek fesztivált rendezni pedig közép- és hosszabb távon nem kifizetődő.

Ugyanakkor a hírek szerint a nagy fesztiválok nem állnak rosszul a nyugat-európai piacokon. Várhatóan

igen erős lesz a nemzetközi jelenlét – britek, hollandok, franciák és olaszok is szép számmal lesznek a fajsúlyosabb rendezvényeken,

ami azt is előrevetíti, hogy a legnagyobb eseményekre bizony vastag pénztárcával kell érkezniük a hazai látogatóknak.

 

Forrás: figyelo.hu
Nyitókép: Strand Fesztivál hivatalos

 

Tovább olvasnál? Nézd meg ezeket is!

Balaton Sound emlékek – megtalálod magad a fotókon? – GALÉRIA

 

Plázs Siófok – megtalálod magad a fotókon? – GALÉRIA

 

Fotógaléria – a 10 NAP STRAND Fesztivál képekben

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva