2019.10.04. 14:00
Elégedettek a balatoniak az idei nyárral
Nem döntött rekordot a fizetős balatoni strandok nyári vendégforgalma az idén, főként az időjárás miatt, mindazonáltal az önkormányzatok elégedettek a fürdővendégek számával és a jegyekből származó bevétellel. Több helyütt már készülnek az idegenforgalmi adóból, illetve annak állami kiegészítéséből finanszírozható további fürdőhely-korszerűsítési tervek.

Több mint százezren mártóztak meg Keszthely városi strandján, a Helikonon, a Libáson pedig 60 ezren fordultak meg az eltelt három és fél hónapban – tudtuk meg a helyi önkormányzat fürdőüzemeltetési részlegvezetőjétől. Csendes Antal jelezte: jövőre Keszthelynek is lesz kutyabarát fürdőhelye, így több házi kedvenccel érkező nyaralóra számítanak. A megállapodás úgy szól, hogy a Kutyabarát magazin saját forrásból alakítja ki a gazdik és az ebek közös fürdőhelyét, cserébe a város önkormányzata ingyenessé teszi a Helikon strandot — írja a magyarnemzet.hu.

Olvasói fotó: Szabó Krisztina

A Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből Balatonra látogatók népszerű fürdőhelyét, a szigligeti strandot idén nyáron 130 ezer vendég kereste fel, akik 82 millió forinttal gyarapították a helyi önkormányzat költségvetését – közölte lapunkkal Balassa Balázs polgármester.

Alsóörs önkormányzati vezetője, Hebling Zsolt pedig arról tájékoztatott bennünket, hogy településükön megmaradt a 2018-as látogatószám-rekord, ez 130 ezer, idegenforgalmi adót gyarapító vendégéjszakát jelent. Felhívta a figyelmet: egyebek között a település azért is nyerte el háromszor is a Legkedveltebb balatoni fürdőhely címet, mert strandja előtt ötszáz autó és száz kerékpár számára van parkolóhely.
Füred Esterházy- és Kisfaludy-strandján az idei nyári szezonban 7-8 százalékos vendégforgalom-csökkenés történt a Balatonfüred.hu információi szerint, de így is 330 ezren mártóztak meg a két, magas színvonalú szolgáltatást nyújtó fürdőben.

Balatonföldvár büdzséjét 40,5 millió forinttal gyarapította az üdülőváros keleti és nyugati strandja, a balaton­lellei Napfénystrand és élményfürdőt pedig szeptember közepéig 160 ezernél is többen keresték fel. A Balaton elsőként kiépített fövenyes strandja és kétmedencés élményfürdője 111 millió forintos jegybevétellel zárta a szezont.

Más nyaralóhelyek mellett Lellén is szembetűnő volt a helyiek számára, hogy a város nemrégiben állami támogatásból megújult szabadstrandjait az idén újra felfedezték, és a forró napokon szinte megszállták a fürdőzők.
Siófok idén is hozta a formáját, a város gamászai strandjának pénztáránál 20 ezer, a sóstóin 45 ezer, a nagystrandin 200 ezer jegyet adtak el a nyári üdülési szezonban.

Családbarát strandok
A Balaton fő turisztikai terméke a vízparti, családi üdülés, ezért a térség jövőbeni sikeres pozicionálása szempontjából kulcsfontosságú a strandok minőségi fejlesztése. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében 2017 tavaszán indította el strandfejlesztési támogatási konstrukcióját, lehetőséget kínálva a balatoni településeknek is arra, hogy átvezessék fürdőhelyeiket a XXI. századba. Eddig a Balatonnál összesen 38 kisebb-nagyobb településen támogatta az MTÜ mintegy 55 strand fejlesztését, együttesen 1,858 milliárd forintból.

Az érintett önkormányzatok javították saját tulajdonú strandjaik elérhetőségét, azok infrastruktúráját is magasabb szintre emelték, több helyütt szezonhosszabbító fejlesztések történtek. Akadnak ezek között családbarát szolgáltatásokat megvalósító projektek (játszótér, vízi élménypark, árnyékolók, napvitorlák, családi medencék, csúszdák kialakítása) és a szabadidősportok feltételeinek javítását célzó (sportpályák létesítése, felújítása, sport- és vízi eszközök beszerzése), valamint a Strandolj és kerékpározz! mozgalmat támogató fejlesztések (kerékpártárolók, -megőrzők kialakítása). Számos strandon, köztük Alsóörsön, Gyenesdiáson, Révfülöpön, Balatonvilágoson, Szántódon a vendégek már az idei szezonban élvezhették a fejlesztések eredményeit, máshol még zajlik a korszerűsítés.

Nyitókép: olvasói fotó – Valentin Eszter

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva