Turbéki Bernadett | 2021.07.14. 07:00
A természet szerelmese lett „FüvesKata”
Balatonszárszón a Szóládi út olyan, hogy akár bármelyik település utcája is lehetne, nincs benne semmi különös, egyik ház a másik mellett, összeérnek a kerítések, az árkok párhuzamában autók parkolnak. Egyik kapun azonban tábla hirdeti, hogy az udvar különleges. Belépve egy varázskert tárul elénk.

Látványra és illatra is varázslatos Takács Kata kertje. Nem csak amolyan átlagos veteményes ám, hanem igazi gyógykert. Fűszernövényekkel és gyógyító zöldekkel benépesítve.

„FüvesKata”, ahogyan sokan hívják, érkezéskor egy papírt nyom a kezünkbe. A lap, amely egyben térkép is a helyes kis ültetvényhez. Több mint száz gyógynövényt sorol fel, ám ennek akár tízszerese is megtalálható a balatonszárszói portán.

A kertet néhány évvel ezelőtt hozta létre, egy nagy döntésének köszönhetően.

Érkezéskor térképet kapunk Fotó: Turbéki Bernadett

– Évek óta építettem kerteket, amikor szerettem volna leszokni a dohányzásról, és el is határoztam, hogy egyik napról a másikra leteszem a cigit. Helyette inni kezdtem, amit a kertemben találtam. Teát levendulából, citromfű és menta gyógyteákat. Egy kulacsba tettem, és gyakran a számhoz emeltem, hogy pótoljam a dohányzással járó „orális fixációt” – mesélte a kezdeteket a gyógyító kert tulajdonosa, aki eredetileg gyógypedagógus és rajztanár. Nem meglepő, hogy az alkotásban, vagy más szóval a „teremtésben” leli örömét.

 

Takács Kata minden növényét szeretettel gondozza Fotó: Turbéki Bernadett

– Talán az életközepi válság is segített, hogy azzal foglalkozzam, ami a teljes szerelem. A természet rabul ejtett. 16 év iskolai munka után váltottam. Aztán kertépítést tanultam. Társasházi kerteket építettem amikor egyik napról a másikra letettem a cigit – mesélte a kerttulajdonos, aki szerint ahányszor slukkolt volna a füstből, annyiszor kortyolt inkább a gyógyteákból, amelyek ugyan lassan, de hetekkel később megtették jótékony hatásukat.

Elsöprő erejű volt. Mindennek már három éve. Időközben természetgyógyászatot, egészségtant, fitoterápiát tanult. Elmélyült az aroma- és az apiterápiában is a fitoterápia részeként, valamint a kreatív fitoterápiában is.

A füveskert térképén csupán 103 gyógynövényt sorolt fel, ám ennél jóval több pompázik nála Fotó: Turbéki Bernadett

– A bevizsgált, tudományos tapasztalatok mellett a népi gyógyhagyományban működő, és gyakorlatban is igazolt, káros mellékhatás nélküli növényi gyógyítást is alkalmazom. Mindkét terület fontos és jó, ha hiteles és a tudáson alapul. Szép tudomány a fitoterápia, de rengeteg az információ. Minél többet tudtam meg róla, annál szerényebben kezdtem megfogalmazni a vele kapcsolatos ismereteimet. Óvatosnak kell lenni, mert nem minden ehető, iható mindenki számára. Oda kell figyelni, és a társtudományokat a megszerzett ismeretek mellé tenni. Sokan azt gondolják, hogy elég, ha megisznak egy teát. De ez nem így van! Teljes életmódváltással érhető el a legkedvezőbb hatás. Először azt kell megkérdezni magunktól, le tudjuk-e tenni a rossz szokásunkat, ami beteggé tesz bennünket. A táplálkozásunkat is meg kell vizsgálnunk. A gyógyfüvekből készült teakeverékek csupán segítő anyagok, ám a döntés, hogy globálisan mit teszünk az egészségünkért, az a mi kezünkben van – mondta a természetgyógyász, aki tizenkét féle teát állított össze különböző problémákra.

– Prevencióra, utókezelésre csodálatosan hatnak a gyógynövények, még enyhe problémáknál is. Komolyabb gonddal elsősorban az orvost keressük és azzal együttműködve, kiegészítve használhatók a fitoterápiás alkalmazások – hívta fel a figyelmet az orvostudomány jelntőségére.

 

Kata kertjében van mit felfedezni Fotó: Turbéki Bernadett

– Amikor az emberek a piacon szembe találják magukat a teakeverékekkel, érdekelni kezdi őket az egészségük. Főleg, amikor már felütötte fejét a baj-mondta „FüvesKata”, aki a betegségek lelki oldalára is felhívta a figyelmet. Ő maga is csak akkor készíti a teakeverékeket, ha jó hangulatban van, mert azt a hangulatot szeretné tovább adni. Ezt a szemléletmódot minden termékével kapcsolatosan követi, a fürdősók és kenőcsök is hasonlóan készülnek. Legnagyobb örömöt a visszatérő teázók jelentik neki, akik a piacon visszatérnek, vagy egyszerűen csak felhívják, és örömmel újságolják a jótékony hatást.

 

Élmény útján, mint gyerekek… Fotó: Turbéki Bernadett

Állandó a küzdelem az ideális testsúlyért, így az emberek azt a varázsszert keresik Takács Katánál, amellyel lefogyhatnak, de tud segíteni bélproblémákkal, vagy akár a változó korral küzdőknek is. Legfontosabbnak azonban általános erőnlétet, jó immunrendszert, lelki állapotot, ezek óvását, támogatását tartja, így már ahhoz is összeállított forrázni valót. Jelenleg arról szeretne gondoskodni, hogy több ürömféle és citromverbéna legyen a zöld birodalmában, valamint elkötelezettje a faültetésnek permakultúrának, biogazdálkodásnak, talajvédelemnek.

– Minél több fát kell ültetni, hogy árnyékolni tudjunk. A talajtakarás, mulcsozás pedig segít, hogy ne párologjon el az öntözővíz. A mediterrán növények irányába kell elmenni, ahogy az éghajlati viszonyok drasztikusan változnak. Sok cserjét kell ültetni talajtakarás céljából, hogy kevésbé forrósodjon, száradjon a talaj, lassabban szálljon el a pára – mondta a füveskert gondozója, aki nyáron többféle programot is tervez, amik az érzékelésre hatnak. Lesz zenés, alkotó, kóstoló és lélekoldó kertfürdő program a varázslatos kertben, amelyet nem tart titokban a látogatók elől. Célja, hogy minél többen megismerjék a gyógynövényeket. Élmények útján, mint a gyerekek.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva