likeBalaton.hu | 2020.03.21. 08:00
Elképesztő! Milliókat követelt egy nő egy siófoki pékségtől a vírus elleni vakcinákért
Koronavírus elleni vakcinát próbált eladni egy siófoki péküzem tulajdonosának, sőt az üzem bezárásával fenyegetőzött telefonon a nő, de a rendőrök nagyon gyorsan elkapták.

Az eljárás adatai alapján 2020. március 18-án 11 órakor egy siófoki péküzem tulajdonosát felhívta egy nő, aki magát a pécsi ÁNTSZ munkatársának kiadva felszólította a sértettet, hogy utaljon át egy megadott számlaszámra több millió forintot 100 darab koronavírus elleni vakcináért és a cég telephelyeinek fertőtlenítéséért, ellenkező esetben az üzemet bezárják.
A cég tulajdonosa nem küldte el a kért összeget, hanem rögzítette a hívást és feljelentést tett a rendőrségen – tudósít a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként a hangfelvétel és a híváslista alapján egy nap alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2020. március 19-én este a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egyenruhásainak közreműködésével elfogtak, lakhelyén házkutatást tartottak, majd előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A siófoki nőnél tartott házkutatás alkalmával a rendőrök lefoglalták a híváshoz használt mobiltelefont, valamint más bűncselekményből származó tárgyakat is találtak.
A nyomozók a 36 éves L. Zsuzsát nagyobb értékre elkövetett csalás kísérlet bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására.

Nyitókép, fotók: Police.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva