Figyelő | 2021.05.21. 12:00
Elkerülhetetlenek a tömegjelenetek a magyar turistaparadicsomokban
A Figyelő összefoglalója szerint már most szinte telt házas a nyári belföldi szezon.

Aki nem szereti a tömegjeleneteket – különösen egy közel másfél éve tomboló világjárvánnyal a háta mögött – az jobban teszi, hogyha júliusban, és még inkább: augusztus első három-négy hetében nem a legnépszerűbb balatoni városokat, fürdővárosokat, vagy más ismertebb wellness célpontokat választ. A sok hónapnyi bezártság ugyanis megtette hatását a Figyelő legújabb cikke szerint:

aki csak teheti, minél előbb, bármi áron, de ki akar kicsit szakadni az otthoni, a home office-os, illetve a járvány-hétköznapok taposómalmából.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a lapnak nyilatkozó szakértői szerint május egészére közel egymillió vendégéjszaka-foglalás látható a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK), ennek jelentős hányada a pünkösdi hétvégére, háromnegyedük belföldi utazóktól. Május első két hetében a tavaly májusi vendégéjszaka szám 155 százalékát töltötték el és foglalták le. Elsődlegesen a wellness szállodák iránt nőtt meg az érdeklődés az napokban.

Érdekesség, hogy lecsökkent a foglalási időszak (0-7 napra), a vendégek az utolsó pillanatban foglalnak.

Folyamatosan emelkedik a nyári hónapokra szóló előfoglalás is, havonta több mint 1 millió vendégéjszakát rögzítettek az NTAK-ban, a legtöbbet, 1,3 milliót júliusra. Továbbra is a belföldiek dominálnak, a foglalások 75 százaléka tőlük érkezett. A nyári hónapokat tekintve eddig a szállodák a legnépszerűbbek, az összes foglalás 69 százalékát ők fogadták. Ezt követik a magán- és egyéb szálláshelyek, a panziók és a kempingek. Úgy tűnik, hogy nyáron is a Balaton szálláshelyei lesznek a legnépszerűbbek (35 százalék), ezt követi a Mátra, a Bükk, Debrecen és térsége, valamint Budapest környéke, valamint Bük és Sárvár. A fővárosi szálláshelyekre az összes foglalás 12 százaléka érkezett. Mind a három nyári hónapban a vidéki szálláshelyek a legkeresettebbek a foglalások alapján, (88 százalék). A belföldi vendégek esetében ez az arány magasabb, 95 százalék, a külföldiek esetében a foglalások 67 százaléka szól vidéki szálláshelyre.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Míg tavaly a lakosság közel fele jutott el nyaralni a pandémia két hulláma között, az idei nyár már most kedvezőbbnek tűnik a hazai turisztikai szereplők számára.

A Szállás.hu idén februártól kéthetente végez országosan korra, nemre, lakóhelyre reprezentatív kutatást az Ipsos-szal. Az eddig lezárt kutatások alapján kizárólag belföldi nyaralást a lakosság kétharmada, külföldit mintegy 20 tervez idén nyárra. (Az MTÜ adatai szerint magyar lakosság 64 százaléka utazni szeretne.)

A bel- és külföldre egyaránt utazók aránya pedig visszatért a március eleji és azelőtti szintre (11-12 százalék).

Április első felében a lakosság egyharmada továbbra sem tud vagy nem mert még tervezni; ám a lazító bejelentések hatására a tavaly április végi foglalásoknak a többszöröse érkezik – mondta el Trepess Beatrix, a Szállás.hu közösségi média és pr menedzsere.

Az átlagos foglalási ár éjszakánként és személyenként 9070 forint, az átlagos foglalási érték 118 700 forint.

A kutatásban résztvevők többsége maximum 100 ezer forint körüli szállás-költséggel tervez, a teljes nyaralásra pedig átlagban legfeljebb 300 ezer forinttal kalkulálnak. Az átlagos foglalás idő is nőtt: 4 éjszakára szól idén, míg tavaly 2-3 éj volt. A Szallas.hu felmérése szerint a legkedveltebb belföldi úti cél a Balaton és környéke, ahová a nyaralók több mint fele utazna idén. Ezen belül kifejezetten Siófokra 10-12 százalék menne üdülni. Megnőtt Hévíz népszerűsége (7 százalék) április elejére, emellett pedig továbbra is vonzó Eger, Hajdúszoboszló és Lillafüred-Szilvásvárad is.

Forrás: Figyelő hetilap

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva