2019.07.14. 21:00
Emiatt nem kell aggódnia a balatoni gazdáknak
Hiába csökken a borok termelői ára, a Balatonnál van kereslet a szőlőre és a borra is.

A fehérborok átlagos feldolgozói értékesítési ára májusban 7900 forint volt, amely húsz százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Bujdosó Ferenc, a Balatonboglári Borvidék hegyközségi tanácsának elnöke szerint, nincs ebben semmi megdöbbentő. – A nemzetközi trendekhez igazodik a magyar borpiac is – mondta a borász. – Olyan mértékű a bor túlkínálat a világban, hogy ez nem csoda. Tavaly 40 millió hektoliter lett a felesleg, amely a magyar mennyiség hússzorosa. Ez érezteti hatását a piacon – írja a sonline.hu

2018-ban egy nehéz év után tíz éves rekordot döntött az elkészült bor mennyisége az Európai Unióban.
A lédig borok piacán komoly gondok vannak, hiszen már 58 forintot is fizetnek érte a felvásárlók.

– Nyilván a magyar piacon van egy másik anomália is, amely ehhez a helyzethez vezetett – tette hozzá Bujdosó Ferenc. – Értéktelen szőlőfajták árait mesterségesen magasan tartották, s most ezek nem versenyképesek a nemzetközi piacon.

A boglári szőlőkkel azonban nincs ilyen probléma. A borvidéken található 3300 hektárnyi szőlőből mindössze 29-re adtak be zöldszüret kérelmet a gazdák.

– A szőlő 99 százalékának tehát megvan a helye – mondta Bujdosó Ferenc. – A borvidék sajátossága, hogy a termés nagy részét szőlőként viszik el a feldolgozó borászatok. A kis családi borászatok összesen a palackos forgalom 30 százalékát hozzák. A balatoni borrégióhoz tartozunk, ezek a balatoni szőlők, balatoni borként kerülnek a piacra, ezért magasabb árat fizetnek, mert nem a kommersz borok piacára vannak pozicionálva.

A minőségre ugyanis továbbra is van igény, ezt erősítette meg Kecskésné Gigler Anikó, a siófoki Kecskés és Fia Pincészet egyik alapítója.

– Mi közvetlenül adjuk el a bort – mondta Kecskésné Gigler Anikó. – Mi nem érzékeljük, hogy alacsony lenne, hiszen kizárólag palackosan értékesítünk.

Egyre jobb a minőség és egyre inkább ezt keresik az emberek. Azt gondolom, csak a minőséggel lehet kitörni.
A dél-Balatonnál is számítanak persze árcsökkenéssel, de ennek mértéke még nem tudható. A mostani helyzetből való tartós kilábalás záloga lehet, ha a belföldi borforgalom növekszik, s az emberekkel megértetik a borászok, hogy borozni trendi és egészséges.

Segítség a zöldszüret a borászoknak?
Anyagi segítséget kínált a kormány, azoknak a pincéknek, amelyek a megtermelt szőlőt nem tudják biztosan elhelyezni. Ők benyújthatták igényeiket a 300 ezer és 1,1 millió forintos hektáronkénti támogatásra, amennyiben még éretlenül teljesen eltávolítják a szőlőfürtöket. Ezt július 10-ig kellett elvégezniük a gazdáknak. A támogatást az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap finanszírozza, a magyar szőlők hozamának nullára csökkentését 8,5 millió euróval támogatják. Ezt a megoldást arra találták ki, ha az idei termés a tavalyinál is magasabb lenne. Márpedig erre jó esély van 2019-ben is. Ez pedig tovább növelné a már így is egyre mélyülő válságot a szőlő-bor piacon.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva