2018.08.11. 19:00
Ezt tegye, ha szabadban éri a vihar!
Az emberek legnagyobb része, legyen az felnőtt vagy gyerek, fél a villámlástól. Van, aki a hangjától, más attól, hogy őt "tekinti" majd célpontnak a villám. S ez a félelem nem is alaptalan, hiszen rengeteg olyan esetről hallottunk már, amikor a villám nagy pusztításokat végzett.

Manapság már sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, ugyanis a házak villámhárítóval vannak ellátva, így elég ha bent tartózkodnunk, s nincs mitől félni. Azonban előfordulhat, hogy olyankor kap el egy hatalmas vihar, amikor a legkevésbé számítanánk rá, ráadásul egy perc alatt jön, így még időnk sincs arra, hogy behúzódjunk valahová. Akiket villámcsapás ér, többnyire súlyos égési sérüléseket szenvednek.

Magyarországon elsősorban május közepétől augusztus végéig számíthatunk villámlással járó viharokra. Hazánkban évente 20-40 embert ér villámcsapás, ezek többsége szabad területen következik be. Bármely villámcsapás által okozott áramütés azonnali szívleálláshoz, halálhoz vezethet. Abban az esetben van esély a túlélésre, ha az áram a testfelszínen folyt keresztül, de ilyenkor is felléphet bénulás, amnézia, görcsök, égés vagy szívkárosodás.

A villámcsapás közvetve arra is hatással van, aki csak a közelében tartózkodik. A villám árama a talajban, a földet érés helyétől minden irányban szétterjed.

Az elsősegélyről:

  • Azonnal hívjon mentőt!
  • Ellenőrizze, hogy a sérült lélegzik-e, van-e pulzusa, helyezze biztonságba az időjárás viszontagságaitól, gondoskodjon róla, hogy ne fázzon és melege se legyen.
  • Ha a sérült eszméleténél van, helyezze stabil oldalfekvésbe. Közben figyelje, hogy rendesen lélegzik-e.
  • A további sérülések kezelése: az égési sérüléseket steril sebkötöző anyaggal fedje be, ha csonttörés is van, ne nyúljon az érintett testrészekhez.
  • Ha a légzés leállt, de érezhetően van pulzus, lélegeztesse a beteget szájból szájba, ha a pulzus nem tapintható ki, alkalmazzon szívmasszázst.
  • Ha a betegnek megállt a szíve, fektesse a hátára, és alkalmazzon mellkaskompressziót!

Teendők villámlás esetén:

  • A nyílt vízen fokozottan ki vagyunk téve a villámcsapásnak, akár fürdőzés vagy csónakázás közben, hiszen a víz vonzza és jól vezeti az áramot. Ha jön a vihar, haladéktalanul jöjjünk ki a vízből. A vízpart is fokozott kockázatot jelent, itt sem vagyunk biztonságban, egy látványos vihart semmiképpen se innen akarjuk végignézni. Keressünk időben biztonságos helyet.
  • Ha horgászunk, azonnal csukjuk össze és fektessük le a horgászbotokat, mert azok a nyílt vízen villámhárítóként működnek. Bármilyen vízi járművel is tartózkodunk a vízen, még a vihar kitörése előtt kössünk ki a parton. Soha ne hagyjuk figyelmen kívül a part menti viharjelző fényjelzéseit, még akkor sem, ha látszólag jó az idő.
  • Ha van egy ház a közelben, legjobb, ha annak közelébe húzódunk, az épület villámhárítójától (ha van) legalább 3-4 méterre.
  • Lehetőség szerint menjünk be egy házba.
  • Ne álljunk az ablakhoz, azokat zárjuk be.
  • Kerüljük az antennák, nagyobb fémszerkezetek közvetlen környezetét.
  • Ne tartózkodjunk vízben.
  • A villám általában a térség legmagasabb pontjába csap bele, ezért nem ajánlott magányos vagy erdőszéli fa alá húzódni.
  • Ha sík területen tartózkodunk, legjobb, ha leguggolunk, összezárjuk lábfejünket, és ebben a helyzetben várjuk meg, míg elvonul a vihar.
  • Viharos időben lehetőleg maradjunk az autóban, zárt ajtók és ablakok mögött. Az autó fémkarosszériája ún. Faraday-kalitkát képez, ezáltal jó védelmet nyújt a villámcsapás ellen.

Strandolók közé csapott a villám

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva