Szaniszló Hajnalka | 2019.07.09. 18:00
Fákat ültettek a világsztárok! – Véget ért a Balaton Sound
Rekord nézőszámmal, hirtelen beugró világsztárokkal és környezetszépítő-védő faültetéssel ért véget a Balaton Sound. Összegyűjtöttük a legérdekesebb záróeseményeket.

Világsztárok váltották egymást a Balaton Soundon. Dj Snake hirtelen lemondta fellépését, helyette rövid idő alatt Alessot sikerült lekötniük a Sound vasárnapjára a szervezőknek. A fesztivál egyébként rekord látogatószámmal zárt idén.

A fesztiválok életében nem ritka, hogy egy-egy headliner az utolsó pillanatban lemondja a fellépését ezzel nehéz helyzetbe hozva a szervezőket, hisz’ ilyenkor már szinte lehetetlen pótolni a napi fő fellépőt.

A Balaton Sound már olyan szerves részévé vált a nemzetközi fesztiválszcénának, hogy rövid idő alatt sikerült egy nagy sztárt hozni Dj Snake helyére, így lehet az, hogy vasárnap este Alesso lép majd föl a fesztivál Nagyszínpadán.

Nem ez volt azonban az egyetlen érdekes és színes eleme a rendezvénynek. A megannyi zenei és sportprogram mellett a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektettek. A környezettudatos programok részeként az idén a fesztivál faültetéssel is szeretne tenni Zamárdiért, amelyben mások mellett Armin van Buuren is részt vett.

A település nagyon sokat adott a Balaton Soundnak. A szervezők ezt az idei évben hagyományteremtő szándékkal induló faültetés programmal is szerették volna megköszönni.

A város a jövőben 10 fát kap évente a fesztiváltól, melyet az aktuális évben fellépő magyar és külföldi sztár ültet majd el a főszervezőkkel és a Balaton Sound FB oldalán egy ezzel kapcsolatos játékban résztvevő hat környezettudatos fesztiválozóval.

Az idei évben a lelkes rajongók a Nagyszínpad egyik sztárjával, Armin van Buurennel, Metzker Vikivel, Lotfi Begivel és a Sound alapító-főszervezőivel, Fülöp Zoltánnal és Lobenwein Norberttel ültettek fát a fesztivál Beach kempingjének bejáratánál (Zamárdi, Keszeg utca vége).

Major Kata – Rockstar Photographers

A szervezők szándékai szerint a réztáblákkal megjelölt fák az évek alatt egy kellemes ligetté növekednek majd, mely nem csak a buli ideje alatt, hanem az év többi részében is gazdagítja majd a fesztivál területét.

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Nyitókép: a fesztivál hivatalos sajtófotója

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva