2018.11.08. 15:00
Fénygömb emelkedett ki a Balatonból - videóval
Lezuhant földönkívüliek, furcsa álmok: Kalmár János, a Magyar Ufókutató Szövetség elnöke sok érdekes dologról számolt be.

Kalmár Jánost, a Magyar Ufókutató Szövetség elnökét kérdeztük már arról, miért utasítják el sokan a földönkívüliek létezését. Majd beszélt egyértelmű bizonyítékokról, most arra voltunk kíváncsiak, hogyan jött az ötlet, hogy ennek a témának szentelje ideje, élete nagy részét.

– Nem kívánok vitát nyitni, amit én láttam, azt láttam: rengeteg fotó, videó van a birtokomban, például egy a Holdon landolt ufót is lefilmeztem már, de országosan is több helyütt fotóznak, filmeznek különös fényes, kék színű jelenségeket, amire nincs magyarázat – hangsúlyozta a sonline.hu újságírójának Kalmár János.

– Olyat sajnos nem tudok produkálni, hogy fülön fogok valakit és elviszem egy olyan helyre, ahol biztosan földönkívülieket fog látni. Úgy 5-6 éves lehettem, amikor át akartam menni játszani a barátomhoz, és édesanyám csak annyit mondott, jó legyél. Azt feleltem: jónak lenni, az nem nagy dolog nekem, az én belső törvényem sokkal keményebb, mint nektek bármelyik földi törvényetek. Visszakérdezett, mert nem értette, amit mondtam, ekkor visszafordultam az ajtóból és a következőket feleltem neki: figyeld meg, egy nap majd az egész emberiséget érintő dologgal fogok foglalkozni.

Különös dolgokat álmodott, amiket akkor még nem értett: látott például a padlásukon egy forgó gömböt. Sok évvel később, amikor elment a feleségével moziba, s megnézték a Csillagok háborúja első részét, akkor jött rá, hogy egy olyan gömböt látott, mellyel Obi-Wan Kenobi tanította fénykardozni Luke Skywalkert, még a hanghatás is hasonló volt. Ekkor fogalmazódott meg benne a kérdés, valóban álom volt?

– Amikor az álmot láttam, még szó sem volt a híres sorozatról, sőt még televízió is elvétve akadt – mondta Kalmár János. – A technológia gyermekcipőben járt és a külföldről érkezett hírek sem – vagy csak alig – értek el hozzánk.

– Olyan 20-22 éves lehettem, amikor az egyik tolmács rokonuk hazajött Franciaországból és hozott egy könyvet, mely az ufókról és a megmagyarázhatatlan dolgokról szólt – folytatta Kalmár János. – Felolvasott részeket belőle és nagyon tetszettek a történetek. Később megjelentek hazánkban is Hargitai Károly cikkei, majd jött a Nulladik Típusú Találkozások.

Megalakult a Budapesti Ufó Egyesület, melynek alapító tagja volt. Először a paranormális tevékenységekkel foglalkozott, de természetesen az ufó-kérdés is nagyon érdekelte.

– Meghívtunk az egyik előadásunkra egy testvérpárt, akik paranormal-képességgel hajlítottak kanalakat – tette hozzá Kalmár János. – Direkt vittem magammal én is egyet, s megkértem őket próbálják meghajlítani úgy, hogy én tartom. Az egyikük elkezdte hullámoztatni a kezét és egyszer csak leesett az evőeszköz feje…

Magyarországra látogatott 1993-ban Vlagyimir Azsazsa professzor, aki az Orosz Tudományos Akadémián a mélytengeri kutatások egyik vezetője volt. Ő olyan felvételeket hozott Szibériából, melyeken megdöbbentek. Lefotózták egy ufónauta kezét, és több olyan képet is készítettek, melyeken le- és felszálló ufók voltak. Az volt a kutatók dolga, hogy a tengerben landoló földönkívülieket figyeljék meg és regisztrálják.

Illusztráció Fotó: Böröczky Bulcsú

– Aztán egyre több szaktekintély érkezett hozzánk, mint például Robert A. Odean, Wendelle C. Stevens, Michael Hesemann és Colman von Keviczky (Keviczky Kálmán), aki az ICUFON (Interkontinentális UFO Galaktikus Űrkutatási Kutató és Analitikus Hálózat) elnöke volt – mondta Kalmár János. Keviczky Kálmán az akkori ENSZ főtitkárának, Kurt Waldheimnek volt a személyi titkára. Mivel nagyon sok mindenről tudott, szóvá tette a főtitkárnak, hogy nyilvánosságra kellene hozni a földönkívüliekről szóló dokumentumokat, három napon belül kirúgták… Nem csüggedt, megkereste a világ vezető politikusait, többek között Margaret Thatchert, Jimmy Cartert, Ronald Reagant és mindegyikük kitöltötte az ICUFON észlelési lapját, ez a mai napig megvan a szövetségnél.

– Neil Armstrong egy döbbenetes tény árult el levélben Kálmán bácsinak – emelte ki Kalmár János. – Amikor a Holdon jártak körülbelül egy méteres távolságból farkasszemet néztek egy más civilizáció lényével…

A paranormal jelenségek és az ufókutatás nem áll messze egymástól. Angliában sikerült rögzíteni egy felvételt, melyen két kis idegenektől származó szerkezet gabonaköröket készít. Pillanatok alatt elterültek a növények, ráadásul szabályos alakzatba és a helyszínen egyetlen lábnyom sem volt. Ezt a videót is megkapta a Budapesti Ufó Egyesület.

– Mivel rengeteg könyvet elolvastunk és több észlelésen is túl voltunk, s sok helyszínre ellátogattunk, egyre nagyobb rutinunk lett – mondta a szövetség elnöke. – Aláírtunk egy memorandumot, melyben azt kértük Bill Clintontól, hozzák nyilvánosságra, amit a földönkívüliekről tudnak. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke nem utasított el minket. Azt írta: rövidesen válaszol nekünk, legyünk türelmesek. Egy hónapon belül jött is a válasz, melyben megköszönte a felelősségérzetünket, hiszen egy ez egy nagyon komoly probléma a politikában és a hadászatban is. Arra kérte Keviczky Kálmánt, jelöljön ki 6-8 olyan ufókutatót, akik közösen bizonyos eseteket nyilvánosságra tudnak hozni úgy, hogy a tények ne keltsenek pánikot. A csoport felállt, több mint kétezer dossziényi anyagot néztek át és dolgoztak fel. A megjelenés után Kálmán bácsi az egészet a szövetségünkre hagyta. Hamarosan megjelenik egy három részből álló könyvsorozatom, melynek első részében benne is lesz a dokumentum angolul és magyarul is.

Kalmár János megosztott velünk egy történetet, mely egy balesetről szólt. 1996-ban Magyarországon is lezuhant egy ufó, egy MIG 21-el ütközött össze. Az egyik földönkívüli a helyszínen elhunyt, a másik pedig túlélte, őt jelenleg is hazánkban őrzik egy titkos helyen.

Immáron nyolc éve Kalmár János a 1993-ban alakult Magyar Ufókutató Szövetség elnöke, előtte két évig az egyik alelnöke volt. Keresik az utánpótlást, olyan fiatalokat, akik elkötelezettek a téma iránt.

A roswell-i földönkívüli koponyájával

Kalmár János, az UFO Szövetség elnöke a tévében is mesélt a rendkívüli jelenségekről és saját tapasztalatairól, például amikor fénygömb emelkedett ki a Balatonból.
Nyitókép: Shutterstock
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva