2019.06.30. 19:00
Fesztiváloztak az ebek a fonyódi kutyás strandon
Kutyaugatástól volt szombaton hangos Fonyód. Harmadik alkalommal rendezték meg a Dog Beach Fesztivált, ahol a négylábúakat sok finomság, szépség–és úszóverseny, valamint önkiszolgáló kutyamosó is várta.

Mészáros Nikolett és kedvence, már pénteken feltérképezte a fonyódi kutyás strandot, szombaton pedig izgatottan érkeztek már a reggeli órákban a Dog Beach Fesztiválra.

– Először veszünk részt a fesztiválon. Nagyon tetszik Ramszesznek, a barna labradoromnak és nekem is a part, a rámpás lejáró szuper jó, a kicsi kutyák is bátrabban bemennek így a vízbe – mondta el a szegedi lány. Megjegyezte: sajnos országszerte kevés kutyabarát hely van, de bízik benne, hogy egyre több panzió, étterem és fürdőhely nyit a négylábú kedvencek felé.

– Három évvel ezelőtt alakítottuk ki Fonyódon, a Balatonon elsőként kutyastrandot – mondta el Posza Róbert. A Fonyódi Turisztikai Egyesület elnöke hozzátette: az volt a város célja, hogy a turistáknak ne kelljen otthon hagyniuk négylábú kedvenceiket, hanem együtt nyaralhassanak velük. A kezdetek óta körbekerítették a strandot és kialakítottak egy rámpás lejárót, amin a kutyák könnyebben közlekedhetnek ki-be a vízből.

– Kutyaúszóversenyt rendeztünk első alkalommal, kis és nagytestű kategóriában lehetett nevezni az öt illetve tíz méteres távra – mondta el Sziládi-Kovács Tibor, a kutyabarát.hu alapító tagja. Emellett szörfözhettek is kedvenceikkel a gazdik, de önkiszolgáló kutyamosót is használhattak.

Jól érezték magukat a vízben a gazdik és az ebek is (Fotó: Sonline.hu/Németh Levente)

Különböző hideg finomságokat is kóstolhattak. A felelős kutyatartásról és képzésekről is hallhattak előadásokat az érdeklődők. A trénerek pedig bemutatóval színesítették a fesztivált. Kádár Tamás állatorvos fontos tanácsokkal látta el az érdeklődőket, Nyakas Gábor dog coach pedig arról beszélt, hogy a legkeményebb szituációkban miként irányíthatjuk kutyánkat.

– Fonyód mellett Balatonföldváron van hivatalos kutyás strand, de jövő májusában Keszthelyen is nyílik – tette hozzá Sziládi-Kovács Tibor.

Forrás: Sonline.hu/Góz Lilla

(Borítókép: Németh Levente)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva