Fábos Erika | 2019.07.05. 08:24
Fiatal lányokat kukkoltak a boglári nyaralóban? - megkérdeztük a szakértőket
Egy balatoni apartmanházhoz hívták csütörtökön a rendőröket, mert két fiatal lány rejtett kamerát talált a fürdőben. A nyomozók a többi apartmanban is rátaláltak a falba rejett készülékekre.

A Balaton Sound első napja után a bérelt szállásán akart felfrissülni az a két 20 év körüli lány, akik fürdés közben vették észre, hogy a zuhanyzófülkében két, kis lyukba szerelt kamera követi minden mozdulatukat. Először megpróbálták betömködni a lyukakat, de miután a papírfecnik újra és újra kiestek, inkább kihívták a rendőröket – adta hírül a police.hu.

A lányok által a fürdőszobában észlelt lyukakban, nagyjából három milliméter átmérőjű, száloptikás kamerákat helyeztek, azon keresztül nézték azt, akit éppen akartak. A híradások szerint az apartman telt házzal működött, a tulajdonos pedig nem tagadta, hogy kamerák voltak több apartmanban is. Utólag azonban azt mondta, csak szellőzés céljából fúrtak lyukat a fürdőszobákba.

Tiltott adatszerzés a megalapozott gyanú
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. július 4-én egy hölgy bejelentést tett arról, hogy egy balatonboglári apartmanház egyik kibérelt lakásának fürdőszoba falában kamerát talált. Hosszú Balázs, a somogyi rendőrség szóvívője azt közölte, hogy a helyszínre kiérkező rendőrök a ház szervizfolyosóján elfogtak egy 51 éves férfit, akit előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra tiltott adatszerzés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a házkutatás alkalmával több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak, számítástechnikai eszközöket, adathordozókat és mobiltelefonokat foglaltak le.

Rejtett kamera? Csak hatóság használhatja
Baráth György, a Magyar Detektív Szövetség elnöke azt mondta: rejtett kamerás felvételt senki nem készíthet, kizárólag hivatalos nyomozó hatóságok tehetik ezt meg, közérdekből, de számukra is engedélyköteles ez a tevékenység. Ügyészség, vagy nyomozó bíró adhat erre felhatalmazást.
A napi gyakorlat ugyanakkor az, hogy magánszemélyek és cégek is készítenek ilyen felvételeket. Baráth György szerint könnyen megtehetik, az internetről, hazai webáruházakból is hozzá lehet jutni annyira profi szerkezetekhez, amiket ki sem lehet szúrni. Kínából pedig pár nap alatt olcsón is be lehet ilyeneket szerezni 8-15 ezer forintért már vannak olyanok, amik hangot nem, de képet, tűéleset rögzítenek. Ezeket például csillárokba könnyedén el lehet rejteni, de vannak eleve álcázott berendezések is, amik úgy néznek ki, mint egy tusfürdős doboz, könyv, vagy valamilyen dekorációs tárgy. Léteznek 10-15 centis profi képet adó eszközök is és nem is csillagászati áron…
Fontos azonban tudni, hogy jogalap nélkül senki nem kezelhet személyes adatokat és nem üzemeltethet kamerákat, nemhogy rejtett kamerát, még olyan biztonsági kamerát sem, ami nincs álcázva, vagy elrejtve.

Így szúrhatja ki a kukkolást
A Kaspersky Lab kiberbiztonsági cég szerint egyszerűen észrevehetjük a rejtett kamerákat és mikrofonokat például egy az interneten is beszerezhető eszköz segítségével, amelyben beépített rádiófrekvencia szkenner, illetve fénykibocsátó diódák és vörös üveg van. Ez az eszköz kimutat minden olyan forrást, ami elektromágneses hullámokat bocsát ki (ilyen a legtöbb vezeték nélküli poloska és kamera), majd ezek alapján megkereshetők a rejtett kamerák.
Egyéb más felületekhez képest a kamera lencséje sokkal erősebben veri vissza a fényt, így azt a kamerának látszó tárgy felé irányítva, majd a vörös üvegen keresztül nézve egy fényes vörös pont lesz látható.
De akár a telefont is használhatjuk olyan kamerák kiszúrására, amelyek infravörös megvilágítást használnak, ugyanis a mobil kamerái felismerik az infravörös sugárzást. Fontos azonban, hogy néhány eszközben – ilyen például az iPhone – túl erős az infravörös filter, így ezekkel nem működik a trükk.
Érdemes tudni azt is hogyan ismerhető fel a kétirányú tükör. Ezek ugyan elég ritkák a hétköznapokban, de előfordulnak. Tegye az ujját a tükör felületére: ha rést lát az ujja és a tükörkép között, akkor az egy normális tükör. Ha nincsen rés, akkor valószínű, hogy kétirányú tükörrel találkozott.

Képünk illusztráció: pixabay

A fotó vagy videófelvétel személyes adat
Biztonsági kamerát – bűnmegelőzési célból – el lehet helyezni mondjuk egy apartmanház bejáratánál, ami kizárólag külső felvételeket rögzít. Fontos azonban, hogy ezt is csak úgy szabad megtenni, ha megfelelő figyelemfelhívó jelzéseket helyeznek el, amik előzetesen tájékoztatnak arról, hogy felvétel készülhet.
Ha a megfigyelt terület házon belül van, azt csak beleegyezéssel lehet megtenni és arról nemcsak információs táblát kell elhelyezni, de külön ismertetést is kell tartani a felvétel készítésének és tárolásának céljáról, a felvételek tárolásának helyéről és időtartamáról és az üzemeltető személyéről is.
Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, egy ember arca, képmása személyes adat, a képfelvétel készítése pedig adatkezelésnek minősül.

Büntetőjogi kategória személyes adatokkal visszaélni
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem csupán regisztrálja a bejelentett kamerarendszereket, hanem a tapasztalt jogsértéseket szankcionálja is. Elrendelheti a valóságnak nem megfelelő adatok helyesbítését, zárolását vagy törlését, illetve meg is tilthatja a személyes adatok jogellenes kezelését vagy feldolgozását. Súlyosabb esetben elrendelheti a kamerarendszer leszerelését. Ha az érintett – felvételen szereplő – személy betekintést kér a felvételbe, de az üzemeltető ezt jogellenesen megtagadja, a hatóság elrendelheti az érintett tájékoztatását.

Ezek nem csupán figyelmeztetések, büntetőjogi kategóriába tartoznak a személyes adattal való visszaélések. Az adatok biztonságát szolgáló intézkedés elmulasztása, a jogosulatlan adatkezelés, a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása kisebb mértékű börtönbüntetéssel sújtható. Azonban már komolyabb büntetést von maga után a hivatalos személyként, vagy hivatalos eljárást színlelve történő visszaélés a személyes adatokkal , a más tulajdonában álló területen végzett elektronikus megfigyelés, vagy az üzletszerűen elkövetett visszaélés.

Sérelemdíjra jogosult, aki nem tud róla
Jogalap nélkül senki nem kezelhet személyes adatokat és nem üzemeltethet kamerákat. Ha valakinek van rá oka, mert mondjuk biztonsági szempontok miatt az alkalmazottait akarja szemmel tartani, azt sem teheti meg csak úgy. Előzetesen tájékoztatni kell erről az érintetteket, a kamerák látószögét szigorúan úgy kell beállítani, hogy az csak a munkaterületet tudja megfigyelni, a felvételeket három napnál tovább nem lehet megőrizni és az érintettek beleegyezése nélkül nem lehet ilyen felvételeket készíteni. Egy társasház esetében – még a közös helyiségek védelme és biztonsága céljából is – csak kétharmados lakóközösségi beleegyezéssel van erre lehetőség, de a felvételeket csak hivatásos vagyonőr kezelheti, közös képviselő például nem és nem is nézheti meg senki.
Az új Ptk. személyiségi jogi szabályai szerint sérelemdíjra jogosult az, akiről ilyen felvétel készül.

Még magánterületen is szigorúak a szabályok
Magánterületen a tulajdonos saját döntése alapján üzemeltethet videós megfigyelő rendszert, rögzítheti is a felvételt, amennyiben azt élet- és baleset; személyi szabadság, vagy vagyonvédelem céljából telepíti. A rendeltetésszerűen ott tartózkodóknak azonban ehhez hozzá kell járulni. Tájékoztatni kell a szomszédokat és figyelmeztető táblával a járókelőket is, amennyiben fennáll a lehetősége annak, hogy bármelyik kamera látószögébe belekerülhetnek.
A területre belépő személyeknek a tudomására kell hozni, hogy róluk felvétel készülhet. Ennek tudatában dönthet úgy az érintett, hogy az adott magánterületre nem lép be.

Összeállította: Fábos Erika

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva