Krausz Andrea | 2022.03.27. 08:00
Fogják a szebbnél szebb halakat az év első balatoni horgászversenyén
17 hazai bojligyártó és -forgalmazó cég 34 csapata vesz részt az első NBBH BalatonVIP versenyen március 25-től április 2-ig. A meghívásos verseny résztvevői Balatonudvaritól Balatonszemesig lesik a kapásokat.

Minden cégnek két csapata indul a versenyen, egy a déli és egy az északi parton.

Igazi nagyhalas versenyről van szó, így

a 9 kg feletti példányok vesznek részt a versenyben. A résztvevőknek 9 fokos hideg vízben nem lesz egyszerű feladatuk.

A csapatok a versenyük helyszínét sorsolás útján kapták. Szombaton reggel 7 órakor foglalhatták el a helyeiket és 9 órakor kezdődhetett a verseny, ahol 168 órán át ugyanazért a célért küzdenek: a nagy és szép halakért.

Már az első napon szép fogásokról számoltak a közösségi oldalon:

Természetesen díjakból nem lesz hiány, hiszen az összetett versenyben legjobb eredményt elért abszolút első díj mellett jutalomban részesül az északi parton és a déli parton is az a csapat, akik a TOP5 halat fogják – tájékoztattak a szervezők. Emellett a 9 kg feletti összfogást is díjazzák az északi és déli parti csapatok esetében is. A legnagyobb halakért járó díj a Balaton VIP versenyben a napi legnagyobb hal díja mellett kiegészül a legnagyobb töves és a legnagyobb tükrös hal díjával is. És természetesen a 20 és 30+-os halakat is díjazzák.

A versenyzők az északi oldalon 350, a déli oldalon 450 méterig húzhatnak be. Minden csapat 6 bottal vehet részt a versenyben. Az első napon már jöttek a 15 kg körüli halak, így a szervezők elégedettséggel, a résztvevők pedig még nagyobb lelkesedéssel indulnak neki a következő napoknak.

 

Nyitókép: Facebook/Balaton VIP – bojlik csatája – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva