Krausz Andrea | 2021.05.19. 08:00
Fontos problémák kezelésével kezdi meg munkáját a Balaton miniszteri biztosa
Folyamatos vízminőség-monitoringozás a befolyó vizeken, és bővített iszapkotrás. Ezekkel a fontos célkitűzésekkel kezdi meg munkáját Szári Zsolt, a 2021. május 1-jén kinevezett balatoni miniszteri biztos, akinek fontos a komplex kutatási programokkal megtámogatott élővilágvédelem, a civil és állami szervezetekkel, valamint az érintett területek szakemberivel való párbeszéd elősegítése. Szári Zsoltot, aki párhuzamosan tovább dolgozik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. élén, új feladatairól kérdeztük.

– Hogyan sikerült a miniszteri biztosi címet elnyernie, és milyen munkát kell végeznie?
– Felkértek a feladatra. A kormány részéről megfogalmazódott, hogy szükség lenne egy olyan személyre, aki „összekötőkapocsként” a Balaton élővilágával kapcsolatos problémákat egyben kezeli és megoldási javaslatokat dolgoz ki. A feladatmeghatározást az elmúlt években jelentkező algavirágzás is ösztökélte.

Az utóbbi időben rengeteget tisztult a víz, semmi nem indokolta a hirtelen változást.

De ez csak az egyik feladat, amivel foglalkozni kell.

Ki kell deríteni, hogy miért volt algavirágzás!

– Ezek szerint gond van az algavirágzást illetően?
– Több kutatás is folyt azzal kapcsolatosan, hogy mi okozhatta. Lehet, hogy belső tápanyag-kioldódás. Aztán szóba került az is, hogy a horgászok hordják be az etetőanyagokkal. Ugyanakkor van egy olyan lehetőség is, hogy külső, nagyobb adagú szervesanyag-bemosódás érkezett a Kis-Balaton, vagy a déli, és északi befolyók felől.

Algafoltok a Balatonon
Fotó: MTI/Varga György

 

– Elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen súlyos szennyezés érkezett kívülről?
– Nincs értelme találgatni, inkább a jövőre vonatkozóan szeretnénk tisztán látni. A Balatonba érkező fő befolyókra egy olyan monitoring-rendszert felállítására lenne szükség, mely naprakész információkat szállít az ott bejövő víz minőségéről. Természetesen egyeztetünk, és kiemelt partneri kapcsolatot tervezünk az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVF) szakembereivel, hidrobiológusokkal, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal.

Egy olyan rendszer kerülhet bevezetésre, amire eddig nem volt technológia.

Egy áradással, vagy nagyobb csapadékkal érkező bemosódással nem sokat tudunk kezdeni, de törekedhetünk a mielőbbi szervesanyag-eltávolításra. Nem is biztos, hogy idén lesz algavirágzás. A kérdés az, hogy mitől volt. Ez még nem tisztázott. Többek között erre is szeretnék választ kapni, ami komplex kutatási programot igényel.

Iszapkotrás az algásodás ellen Balatongyöröknél
Fotó: OVF/Romet Róbert

 

Több kotróhajóra lenne szükség

– Folytatódik Balatongyöröknél a 2020-ban megkezdett vízminőségvédelmi iszapkotrás?
– A Balaton esetében a kotrás egy hatalmas feladat, és gyakorlatilag kivitelezhetetlen a tó egész területére nézve. De folytatni kell azokon a pontokon, ahol ez már korábban is működött. Egy olyan stratégia kidolgozását kezdeményezzük szakemberekkel közösen, ami meggyorsítaná a kotrást. Vizsgáljuk azt is, hogy hogyan lehet a nagyobb mennyiségű kikotort anyagot elhelyezni. Vannak még régóta vajúdó feladatok és elképzelések. Nagy szükség lenne egy ipari kikötő létrehozására, de a megvalósítása – érthető okokból – nagy ellenállást váltott ki a helyi lakosokból. Ugyanakkor a köveket be kell rakodni, a meglévő mólókat, védműveket karban kell tartani. Ez eddig is probléma volt, és ezután is az lesz.

Az unió most hagyja jóvá a „Balatoni hal” eredetmegjelölést

– Ön a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként a „Balatoni hal” védjegy bevezetését szorgalmazza, hiszen a halászat megszűnésével így kerülhet vissza a balatoni hal a tóparti vendéglők és halsütödék kínálatába. Hogy alakul ez a jövőben? 2018 nyarán megkapta a „Balatoni hal” oltalom alatt álló földrajzi jelzést a Balatonban élő, illetve a Balaton vízgyűjtő területén szaporított és nevelt, élő, hűtött vagy fagyasztott formában kereskedelmi forgalomba kerülő fogassüllő és ponty. Mikorra várható az európai uniós engedély?
– Úgy tűnik, hogy révbe ért ez a történet. Május 23-ig véleményezhetik az unióban, ezt követően pedig megkapjuk az eredetmegjelölést. Onnantól fogva a Balaton főmedréből, valamint a déli parti befolyókon létesült halastavakból „Balatoni hal”, mint oltalom alatt álló földrajzi jelzésű minőségi ponty és fogassüllő kerülhet a vendéglősökhöz, és ezáltal a fogyasztók elé.

Persze, ha hitelt érdemlően igazolni tudják, hogy valóban az eredetvédett „Balatoni halat” tálalják fel.

Sok energiát fektettünk ebbe a munkába, de nem volt más más megoldás. Most létrejön egy olyan helyi termék, ami hitelt érdemlően „Balatoni hal”-ként lesz aposztrofálható.

– Mennyire tartja nagy kihívásnak a miniszteri biztosi munkát?
– Nagyon sokrétű feladat lesz. Annyi türelmet azért kérnék, hogy elindulhassunk a munkával. Nagyon sok beszélgetés, tárgyalás vár ránk az érintett szervezetek vezetőivel, kormányzati vezetőkkel, polgármesterekkel. Igyekszünk mielőbb összerakni a programot.

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva