2019.08.10. 19:00
Fotós vándorkiállítás Balatonfűzfőn
Változatos műfajokban készült fotókból nyílt tárlat a közösségi házban.

Az Aranykapu fesztiválon immár hagyomány, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége Senior Alkotócsoportja önálló kiállítással mutatkozik be. A tárlat megnyitóján egyperces néma felállással emlékeztek meg Gróf Tiborról, a Vágfalvi Ottó Művelődési Központ és Könyvtár közelmúltban elhunyt igazgatójáról.

Módos Gábor, az alkotócsoport egyik vezetője megnyitójában arról beszélt, az Életképek című tárlat alkotásait ezúttal nem a csoport tagjai, hanem kívülálló zsűri – Bánkuti András, Markovics Ferenc és Tóth József fotóművész – válogatta. A negyvenöt alkotást felvonultató kiállításon portrék, aktfotó, szociofotó, utca- és városkép is látható.

Módos Gábor nyitotta meg a kiállítást

A csaknem harminc fotós munkáját bemutató tárlat érdekessége, hogy nemcsak műfaji sokszínűség jellemzi, hanem a fotók készítésének helyszínei is változatosak: akad a budapesti aluljáróban, Csíksomlyón, New Yorkban, a Közel-Keleten vagy éppen Krakkóban készült felvétel. Módos Gábor kérdésünkre elmondta, Balatonfűzfőn ezúttal is az országos vándorkiállítás egyik állomásaként nyílt meg a tárlat.

A megnyitón közreműködött a helyi Balaton Dalkör. A kiállítás augusztus közepéig látható.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva