Szaniszló Hajnalka | 2019.10.31. 15:06
Október 31. - Tragikus nap a balatoni borászok körében
Meggyilkoltak három borkereskedőt a Balatonnál. Elvették a pénzüket, és eltüntették a holttesteket. A belügyminisztérium is küldött nyomozókat a Balatonhoz, hogy kihallgassák a szemtanúkat és motorcsónakkal is keresték a holttesteket, amelyekre a feltételezések szerint köveket is erősítettek a tettesek, hogy azok biztosan lesüllyedjenek a Balaton mélyére. "A nyomozóhatóságok egyébként a legnagyobb eréllyel dolgoznak a bűntény részleteinek felderítésén" – számolt be a brutális és titokzatos gyilkosságról a 8 Órai Újság 1920-ban.

Az eset következményeképpen a Balaton mentén megcsappant a borkereskedelem, miután a fővárosi és a vidéki kereskedők sem mentek le a Balatonhoz, s még a leelőlegezett vagy a már kifizetett árukat sem akarták átvenni.

A három borkereskedő egyébként Badacsonytomajból indult el Mária-telepre, azaz Balatonmáriafürdőre. A nyomozás során a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy a gyilkosságokat olyanok követték el, akik már eleve tudtak arról, hogy a kereskedőknél nagyobb összegű pénz van, tehát előre megfontolt szándékkal követték el a hidegvérű tettet.

A holttesteket még két héttel később is keresték. A fonyódi rendőrség a halászok bevonásával is folyamatosan figyeltette a Balatont és kereste a holttesteket, s igyekezett a titokzatos hármas gyilkosság elkövetőinek nyomára bukkanni.

A 8 órai újság 1920. október 31-i, azaz a ma 99 évvel ezelőtt megjelent számában írtak erről a titokzatos bűntettről.

Nyitókép: Shutterstock

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva