A fürdőruha viselete egészen az antik időkig nyúlik vissza, ugyanis korabeli mozaikokon láthatunk már bikini-ábrázolásokat. Ezeket a fürdőruhákat az ókori Római Birodalom házi fürdőiben és nyilvános medencéiben hordták. Aztán hosszú évszázadok teltek el, amíg egyáltalán nem volt szokás a nyílt vízi tavakban vagy akár fürdőkben fürdeni.
A XVIII. század végén, XIX. század elején, amikor elkezdtek megnyílni a neves tengerparti fürdőhelyek, a korabeli társadalmi és erkölcsi elvárásoknak megfelelően a nők csak teljes testet takaró ruhákban mentek a vízbe. A férfiak trikót és térdnadrágot viseltek, de a testük nagy részét ez is elfedte.
A XIX. század második harmadában már némiképp enyhültek a nőkkel szembeni elvárások, de a fürdőruhaviselet még ekkoriban is elég kötött volt: a nők vászon, térdig érő hosszú nadrágot viseltek hosszú ujjú inggel. A férfiak ekkoriban rövid ujjú trikót hordtak, térdnadrággal. Gyakori volt a fürdőcipő és a sapka viselete is, valamint a nők ruhája nem mellőzte a halcsontos merevítőt sem. A hölgyek a parton általában köpenyben tartózkodtak.
Ezek a ruhák jelentek meg az ekkoriban szárnyait bontogató balatoni fürdőhelyeken is, a korabeli illusztrációk megörökítették a fürdőbeli viseletek kötöttségét. A matrózmintás, fehér-fekete színű, ritkán piros csíkkal díszített fürdőruhakombinációk a XX. század elejére nagy változáson mentek keresztül. A társadalmi szerepek és a fürdőkultúra átalakulása, az újkori olimpiák megjelenése és nem utolsó sorban a barnulás igénye új megjelenéseket hozott a strandokon.
A férfiak ekkoriban már a test vonalait követő egyrészes fürdőruhában fürödtek, a nők körében pedig lassan-lassan – az 1920-as évekre – kezdett megjelenni az ujjatlan fürdőtrikó, rövidnadrággal kombinálva. Bár, akik nem voltak olyan merészek, hogy ezt viseljék, azoknak maradt az ún. fürdőkosztüm. A korabeli divatlapok élénken kezdtek foglalkozni a fürdőruha-kollekciókkal és a fürdőruhadivattal.
1923-ban a Színházi Élet című népszerű sajtóorgánum meg is hirdette a „Ki a legszebb nő a strandon?” című felhívást, amelyen a Berkes, fürdőruha készítő cég szép kreációját lehetett megnyerni. Az érdeklődés hatalmasnak bizonyult: „Bevalljuk, mi vagyunk az oka annak, hogy a Koronaherceg-utcában Berkes kirakata előtt, reggel nyolctól záróráig olyan embertömeg áll, hogy szinte veszélyeztetik a belváros legélénkebb utcájának forgalmát. Pedig hát nincsen ebben a kirakatban semmi csoda, csak az a fürdőruha, amelyet a Színházi Élet legújabb pályázatának nyertese fog kapni, mint a pályázat első díját. Olyan ízléses, olyan finom és elegáns ez a strandkosztüm, hogy még azok is elmennek Berkes kirakata elé megnézni ezt a remekművet, akiknek egyébként semmi dolguk arrafelé. Ilyen pályadíjért érdemes versenyre kelni azoknak, akik a legszebb strandképet küldik be a Színházi Élet szerkesztőségének.” Az élvonalba balatoni fürdőzők képe is bekerült.
Az 1930-as évek hozta az addigi legnagyobb változást – a balatoni – fürdőruhadivatban. A kulcsfogalom ebben az időszakban az ún. testtudatosság volt, amely megmutatkozott a sportos testalkatban, a külső megjelenés fontosságának fokozatos előretörésében, a szép test mítoszában. Ennek mentén egyre inkább csökkent a fürdőruha mérete és modernizálódott anyaga is (megjelent az elasztán és a műszálas anyaghasználat).
Külföldön divatos technikákat is alkalmaztak a strandokon: a fürdőruhafestéssel különböző minták kerülhettek – művészek által – a fürdőruhákra, a naptetoválás pedig azt jelentette, hogy egy papírminta testre helyezését és a napozást követően a napsütés alakította ki a formát a testfelületen.
Egy 1933-as strandbédekker így tudósított a hazai stranddivatról: „Az idei fürdőruhadivat sok újat hozott. A fürdőtrikó már nemcsak gyapjúból készül, hanem sok selyemtrikót is látunk, testhez szabott felsőrésszel, főleg fekete színben. A lenvászon a strandon is tért hódított. Aprópettyes és mintás lenvászonból készült fürdőruhákat láthatunk, amelyeknek legombolható szoknyarészét a parton hagyják. A hát teljesen szabad, az előrészt vagy a nyakban keresztbemenő pánt, szalag, vagy a hát közepéig végigfutó kantár tartja.
Eredeti két külön részből álló trikó, melyet elől egy vízszintesen alkalmazott zipp-zár tart csak össze. így könnyen levehető a felső rész napfürdőzéskor. Körülbelül ezeket viselik hölgyeink a vízben, színes bársonyos fürdősapkákat, színes gumicipőket. A Balaton partjára természetesen szerényebb strandruhatárral indulhatunk el, bár két fürdőruhát, egy-két strandruhát, egy-két pizsamát, egy köpenyt és megfelelő sapkát, kalapot és cipőket ide is kalkulálhatunk. A szerényebb fürdőhelyeken egy fürdőtrikó, egy köpeny és egy strandruha vagy pizsama teljesen elegendő.”
Az Amerikai Egyesült Államokban már az 1930-as évekre megjelent az ún, kétrészes fürdőruha, melynek alsó része ekkoriban még combig ért. További változás volt a hazai strandokon is, a különböző strandkiegészítők fontossága: napszemüveg, kis szoknya, strandpizsama. S hogy milyen is volt a balatoni fürdői viselet ekkoriban, arról Makay Margit színésznő így vallott egy interjúban, 1933-ban:
„A Balatonhoz alaposan felszerelem magam, mert azt hallom, hogy a balatoni esték elegánsabbak egy téli bálestnél is. Nyáron a színes dolgokat szeretem. A pizsamáimat is lehetőleg színesen állítom össze. Bő nadrág, rövid, feszes mellény, kis sapka. Kész. A fürdőtrikóm egyszerű. Hátul mélykivágással. Az új fürdőruhadivat nemcsak szép, hanem célszerű is. Könnyű és kényelmes. A strandon pedig ez a két feltétel a legfontosabb.”
Az 1940-es évek elején már igen fontos és központi kérdésnek számított a strandokon történő divatos megjelenés. A fürdőruhák mérete egyre csökkent és gyakorivá vált a kétrészes viselet és előszeretettel használtak a nők strandékszereket, virágfüzéreket, virágkarkötőket, gyöngysorokat. Gyakoriak lettek a színes és szép alapanyagok: a szatén, a karton és a vászon. A férfiak természetesen ekkoriban már javarészt kis úszónadrágot, fecskét viseltek.
Az érdekességek közt említhetjük az ebben az időszakban feltűnő fürdőkabátot és a fatalpú szandált egyaránt. A magyar fürdőruhagyártás egyébiránt kiemelkedőnek és sikeresnek bizonyult ebben az időszakban, a divatlapok sorra hozták a szebbnél-szebb kreációkat és egy 1942-ben született cikkben meg is emlékeztek arról, hogy még külföldi sztárok is nálunk készíttették el fürdőruhájukat és kiegészítőiket:
„Rosita Serrano pesti tartózkodása alatt garderobját is kiegészítette egy sereg toalettel. Csináltatott sportruhákat, strandruhákat, délutáni és estélyi toaletteket. Zöld santung fürdőruhájához külön rágombolható szoknya és boleró is készült, a boleró és a szoknya mintája: fehér alapon kis dakszlikutyák. Ez az anyag kézzel festett. Másik fürdőruhája tarkamintás breton, ehhez királykék fürdőkabátot kapott Rosita. Serrano. Nagyon szép fekete kompléja is, melynek kabátját plalinaróka mandzsetták díszítik.”
A második világégést követően néhány évig nem annyira a fürdőruhadivattal foglalkoztak Európa és a Balaton nyaralói, bár 1946 nyarán már Párizsban bemutatták a klasszikus bikinit, amely igazi divattá csak az 1960-as években vált. Magyarországon a kommunista és a szocialista divatirányzatok kezdetben a szolid, egyszínű, inkább egyrészes fürdőruhákat preferálták, de az 1960-as, 1970-es évektől nálunk is újból központivá vált a fürdőruhadivat. 1960-ban, a Népszabadság fontos hírt adott közzé a fürdőruhaválasztékról:
„Az idén változatos színekben, szép anyagokból kb. 25 fazonban készítenek fürdőruhát. Itt van például a körülgumírozott, szaténból készült „Katica”-fürdőruha, amely sötétkék, encián, fekete, fehér és piros színekben készül. Bármelyik színben választjuk is, mindegyik vonzó; ára 195 forint. Csinos a szaténból készült, hátul gumírozott „Csiri”-fürdőruha is, ez fehér díszítéssel sötétkék, encián és fekete színekben kapható. Ára nagyságának megfelelően 170-198 forint között van. Az ,Ilus” elnevezésű, ugyancsak szatén, géphímzésű, fehér pántdíszes fürdőruha az igényesebb vásárlók számára készül, 230 forintért.”
Ebben az időszakban az alapanyagok is gyakorta változtak, a lasztexet a lycra és jersey anyagok váltották fel. Az 1970-es években, elsősorban külföldön, új divatőrületek is születtek: a nudizmus hatására terjedt a monokini, a divatdiktátorok pedig útjára indították a kérészéletű trikinit is.
A trikini tulajdonképpen egy bikini volt, de a köldököt gyöngyökkel, masnikkal vagy különféle, egyéb díszekkel ékesítették. A trikini nem tudott „befutni”, ellenben a monokini napjainkban is a stranddivat része.
Az 1970-es évek nagy változása volt a hazai strandokon a különféle, színes strand-tartozékok megjelenése: a napszemüveg, a strandkalap, a strandtáska szinte előírás volt a strandi megjelenéshez.
Az 1980-as évekre a fürdőruhák mérete egyre kisebbé vált, színük pedig harsányabbá, az alsórész esetében előtérbe került a tanga viselete. Mindezek az újdonságok természetesen megjelentek a magyar tenger partján is.
Ahogy ebből az áttekintésből is láttuk, sokat változott az évszázadok során a balatoni fürdőruhadivat. Akadnak örök darabok és ismétlődő motívumok, leginkább az, hogy a fürdői megjelenés már a régmúlt időkben is központi kérdésnek számított. Írásunk zárásaként éppen ezért egy divatlap 1968-ban közölt strandtanácsait adjuk tovább, azok időszerűsége és időtállósága, valamint humorossága miatt. Egyszóval: fürdőruhaszezonra fel, jöhetnek a kedves ötletek!
Néhány jótanács a fürdőruha kiválasztásához:
Ha magas és karcsú: viseljen kétrészes fürdőruhát.
Ha kistermetű: válasszon egybeszabottat, az idén divatos mély hátkivágással.
Ha mellben erős: előnyös a széles, jó tartású melltartórész.
Ha mellben sovány: jól formált, szivacsos melltartóra van szüksége.
Ha csípő-mérete meghaladja a 100 centimétert: viseljen szoknyarészes fürdőruhát.
Ha alakja valóban kisportolt: legjobban a mellbetét nélküli versenyúszó dresszben érvényesül.
Ha kövérkés (és ezt beismeri): vegye meg a sötét színű egybeszabott nylonruhához a hozzávaló tunikát.
Ha nagyon divatos akar lenni: válasszon ki fehér alapú, nagymintás banlon-fürdőruhát.
Ha még »húszon alul« van és kislányosan vékony; bátran viselhet »fecske« nadrágot, kétoldalt megkötve a pici, ugyancsak kötős melltartót.
Ha különösen tetszeni akar a strandon (és van elég pénze): vegyen egyszerre három fürdőruhát; egyet úszáshoz, egyet napozáshoz, a harmadikat, a legszebbiket pedig hódításra…
(Tükör, 1968. április – június)