2019.08.02. 14:00
Füreden letettek egy zongorát a Balatonhoz
Ötödik alkalommal rendezi meg a Cimbora Alapítvány a Klassz a parton! című fesztivált július 12.-augusztus 30 között, amikor a gyermekkoncertekkel együtt 62 alkalommal mutatkoznak be.

Erről tartottak koncertbeszélgetést az illetékesek Balatonfüreden, a Jókai hajón, kedden. A klasszikus zenei programsorozatot 2015-ben alapította Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.

-Kihoztuk a komolyzenét a zártságból, a komolyságából. Érdekelt minket: ha leteszünk a parton egy zongorát, a sok sétáló ember meghallja, valószínűleg többen megkérdik: ez komolyzene, és nagyon szép! – érvelt a program mellett É. Szabó Márta producer.

Elmondta, Balatonalmádi, Tihany, Keszthely után Balatonfüreden koncerteznek. Újdonság idén: Veszprém Európa kulturális fővárosa 2023 programnak is résztvevői, ami új feladatokat is jelent. Tervezik, programjuk Európa egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb nyári fesztiválja legyen, kapcsolatokat keresnek más nyári fesztiválokkal, Európában, és a világban is. A füredi programban fellépnek mások mellett vonósok, vendégművészek, a közönség operát is hallhat.

Bóka István polgármester rámutatott: kitűnő az együttműködés az É. Szabó Márta vezette Cimbora Alapítvánnyal, a klasszikus programot szervező Érdi Tamás zongoraművésszel. A rendezvény jelzi, a klasszikus zenére a Balatonnál is nagy igény mutatkozik. Cserép László, az önkormányzat kulturális osztályvezetője aláhúzta, Balatonfürednek régi jó kapcsolata van Érdi Tamás művésszel, a Ferencsik Zeneiskolával, hosszú évekkel ezelőtt kialakult baráti kapcsolatnak köszönhetően minden év végén a városban is ünnepli születésnapját: telt-házas koncertet ad.

Édesanyjával, Mártával, a „Cimbora Alapítvány” vezetőjével is gyorsan megtalálták a közös nevezőt, évente több rendezvényt is közösen szerveznek. A legjelentősebb programsorozat a „Klassz a parton” klasszikus koncertekből áll össze.

-Az első hívó szóra csatlakoztunk hozzájuk, támogatjuk ezt a kulturális missziót, amely Balatonfüred értékrendjéhez illeszkedik. Nagyon örülök, hogy azonnal megtalálták helyüket a rendkívül változatos, sokszínű és magas színvonalú füredi programkínálatban, fogalmazott. A koncertbeszélgetésen Érdi Tamás zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok több tagja, és Kertesi Ingrid operaénekes szép előadással lepte meg a közönséget.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva