2019.07.31. 09:00
Futballmez-kiállítás és focilegendák a fűzfői Aranykapu fesztiválon
Hamar László korábbi nemzetközi játékvezető különleges futballmez-kiállításával kezdődött a balatonfűzfői Aranykapu Fesztivál. Az eseményt követően az UEFA-kupa 1985-ös döntőéig menetelő Videoton SC labdarúgói, Disztl Péter, Horváth Gábor, Csongrádi Ferenc és Szabó József tartott élménybeszámolót.

Kuriózum volt a tárlat, mert annak idején a Puhl Sándor–Bozóky Imre–Hamar László játékvezetői trió számos nemzetközi mérkőzéseken fújt. Például az 1997-es Bajnokok Ligája döntőjében is, amikor a Dortmund csapata 3-1-re verte meg a Juventust. Hamar László ekkor Del Piero (Juventus) mezét kapta meg. Mintegy húsz külföldi futballmezt mutattak be, a tárlatot Gellei Imre, egykori szövetségi kapitány nyitotta a meg, aki 1974-től 1977-ig futballozott Balatonfűzfőn.

– Soha életemben nem nyitottam meg kiállítást, ezért is jól esett a szervezők felkérése. Évtizedek óta szoros, baráti kapcsolatot ápolok Hamar Lászlóval. Természetesen aktív edző-játékvezető korunkban akadt köztünk nézetkülönbség. A világhírűvé vált játékvezetői trió az 1996-os angliai futball Európa-bajnokságon mutatkozott be a szurkolóknak a stadionokban, százmillióknak pedig a televíziók előtt ülőknek. Csodálatos ez a mezkiállítás, hiszen világhírű játékosok és csapatok mezeit tartalmazza – fogalmazott Gellei Imre.

Hamar László (a képen balra) korábbi nemzetközi játékvezető különleges futballmez-kiállítását Gellei Imre, egykori szövetségi kapitány nyitotta meg

Az ünnepélyes tárlatmegnyitó után négy székesfehérvári futball-legenda idézte fel, hogy annak idején mikor és milyen módon kerültek a Videoton csapatába. A beszélgetés fővonala viszont nem is ez, hanem a méltán híres, 1984–85-ös UEFA-kupamenetelés volt, a székesfehérváriak abban a szezonban egészen a döntőig jutottak. A korábbi futballisták végig zrikálták egymást, jó hangulat, sok nevetés, olykor meghatódottság jellemezte a beszélgetést. Szóba került, amikor Párizsban már 4-0-ra vezetett a székesfehérvári csapat, pedig az ellenfél tele volt világklasszis, Európa-bajnok francia labdarúgókkal.

A végeredmény aztán 4-2 lett, és mindent elmond, hogy a hazai közönség a Videotont éltette. A Manchester United kiejtése, hosszabbítás után, tizenegyesekkel, fantasztikus élmény volt a labdarúgóknak. Már ekkor érezték, hogy egy ország áll a hátuk mögött. Bár Fehérváron az UEFA-kupa döntőjének első felvonásán 3-0-ra kikapott a Vidi a Real Madrid ellen. Azonban a második találkozón, a Bernabeu stadionban 100 ezer néző előtt 1-0-ra nyertek a magyarok, ezzel pedig vastapsot kaptak a spanyol közönségtől, akiknek tiszteletkört futottak.

 

Forrás: veol.hu, fotó: Szendi Péter

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva