2018.06.26. 20:46
Futók "mentették meg" a pár hetes őzgidát
A veszprémi körzeti megbízott és két rendészeti szakgimnáziumi hallgató gondoskodott az anyjától elszakadt kisvad biztonságba helyezéséről .

A Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja két, gyakorlatát teljesítő rendészeti szakgimnáziumi tanulóval június 24-én délelőtt Tótvázsony környékén, egy futóverseny közelében látott el szolgálatot. A rendezvény egyik állomásánál pedig észrevették, hogy egy fiatal nő a kezében egy körülbelül egy hónapos őzgidát tartott.

A gida Fotó: police.hu

A körzeti megbízott kérdésére a nő elmondta, hogy az anyjától elszakadt állatot az egyik futó találta az erdőben, majd azt jó szándékkal kihozta a verseny állomására.

Fotó: police.hu

A rendőr értesítette a területileg illetékes vadásztársaságot, melynek elnöke a helyszínre érkezett és az őzgidát további gondozásra a vadásztársaság telephelyére szállította.

Mit tegyünk, ha magányosnak tűnő állatkölyköt találunk?

Sokan hiszik, hogy ha egy egyedül a fűben fekvő őzgidára vagy szarvasborjúra találnak akkor az mindenképpen segítségre szorul. Előfordulhat, hogy valóban így van, de könnyen lehet, hogy a jószándékunkkal okozzuk a bajt és az állat pusztulását.

Avatatlan szemeknek talán úgy tűnhet, hogy az anyaállat magukra hagyta a gidáját, de ez valójában nem így van.

Az első hetekben a kicsik még túl gyengék ahhoz, hogy kövessék az anyjukat, ezért az időnként a magas fűben elfekteteti és magára hagyja őket. Fontos tudni, hogy az őzsuta vagy a szarvastehén addig nem tér vissza amíg veszélyt, jelen esetben az embert érzékeli. Tehát a legjobb amit tehetünk, ha a helyén hagyjuk a kicsiket, mert hiába a legjobb gondoskodás, mesterséges körülmények között nagy eséllyel elpusztulnak. Pár percre megnézhetjük őket, de ne érintsük meg és rövid időn belül hagyjuk el a helyszínt.

Ha sérült, vérző állatot találunk, értesítsük a helyi illetékes vadásztársaságot vagy erdészetet.

Fontos az is, hogy a kutyasétáltatók fokozottan figyeljenek oda a kedvenceikre. Ha egy szabadon kóborló eb megkerget egy vemhes őzsutát vagy szarvastehenet, az elvetélhet vagy akár el is pusztulhat. Ha pedig kiszimatolja a gidát, borjút, nem is kell bántania ahhoz, hogy megpecsételje a sorsát! – írja az erdeiprogramok.hu oldal.

A www.veol.hu cikke alapján

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva