Bólyi Alexandra | 2018.11.21. 12:00
Gájer Bálint: Az elegancia a közönség megbecsülése
Gájer Bálint a Voice tehetségkutatóban tűnt fel pár évvel ezelőtt. Különleges hangszíne, egyedi énekstílusa, elegáns öltözködése jól megy az általa képviselt swing zenéhez, bár a latin- és a popmuzsika is közel áll hozzá. Tavaly megjelent karácsonyi albumát érdemes elővenni, hiszen a dalok jól illenek az ünnep hangulatához.

– Nyáron több neves fesztiválon is felléptél a Balaton-parton, mit jelent számodra a magyar tenger?
– Gyerekként még a nagypapám vitt le sokszor a balatonmáriafürdői kikötőbe, emlékszem mindig a piros kisvasúttal utaztunk Marcalitól Balatonkeresztúrig. Később a Balaton M. & K. fúvószenekarban dobosként játszottam 7. osztályos koromtól középiskola végéig, így minden héten mentem le próbára. A zenélés mellett a családdal is sokszor pihentünk a tónál. Az iskolai éveimet is a Balaton környékén töltöttem, hiszen Veszprémben érettségiztem, azután Keszthelyre jártam vendéglátóipariba, és a szakmai gyakorlatokat is Máriafürdőn végeztem. Így nem csak a zene, hanem a munka szempontjából is meghatározó volt az életemben a térség, dolgoztam árufeltöltőként Fonyódon, pultos voltam Balatonfenyvesen. Kedvelem ezeket a helyeket, és örömmel fogadom el a felkéréseket, ha koncertezni hívnak, vagy fúvószenekari találkozókat szerveznek.

Egy barátjuk kislányával a Balaton-parton

– A vízi sportokat is kipróbáltad?
– Nem vagyok nagy úszó, és távol áll tőlem a lubickolás is. Minden évben legalább egyszer ellátogatok a Balatonra, de nagyon ritka, hogy bemenjek a vízbe. Egyik ismerősömnek van vitorlása, azzal néha kihajózunk a tóra pár órát. De nem vagyok egy pihenős fajta. A párommal általában januárra tesszük az utazás időpontját, többször voltunk már Thaiföldön, most pedig Balit céloztuk meg. Terveztünk egy törökországi utat is, de végül nem jött össze egy klipforgatás miatt. Brigi, a menyasszonyom is dolgozik, ezért nehéz nyáron olyan szabad időpontot találni, ami mindkettőnknek megfelelő.

– Említetted, hogy nem szeretsz pihenni. Ha elutaztok ilyen gyönyörű helyekre, akkor is folyamatosan úton vagytok?
– Ez így nem igaz, hogy nem szeretek pihenni, hanem egyszerűen nincs benne a rendszerembe. Gyerekkoromban, amikor a fúvószenekarral elmentünk fellépni, általában családoknál szállásoltak el minket, de volt, hogy kolostorba, sportcsarnokba, de például Spanyolországban négycsillagos szállodában laktunk. Ezek az utak nem igazán a pihenésről szóltak, a koncertek között volt csak kis időnk a kikapcsolódásra. Most már tudatosabban tervezünk, az utazások a lazulásról szólnak, de beiktatunk kulturális programokat is, elmegyünk kirándulni, megnézzük a szigeteket. Ezek a napok zenementesen telnek, még a karaoke bárban sem tudnak megénekeltetni, attól is elzárkózom. Imádok énekelni, hiszen a munkám a hobbim, de néha meg kell húzni a határ, bár sokszor összemosódik a magánélet és a szakma, így nem mindig lehet szétválasztani.

– Swing hercegének hívnak, pedig sok stílusban énekelsz a latin, a jazz, a popzene is közel áll hozzád.
– Valóban így van, de sokan ezt nem látják, csak a swinges oldalamat ismerik. Nem rég készült egy klip Törj ki a mából címmel, ami gitárcentrikus popdal, a készítésénél igyekeztük a műfaji határokat kitolni. Hasonlóan Michael Bubléhoz, aki szintén ezt a fajta zenét műveli. Szeretem a swinges-jazzes zenét, de közben sokszor énekelek pop- és latin dalokat is. Az igényes zene megfér egymás mellett, ez a három stílus lefedi azt a fajta zenét, ami közel áll hozzám. Valóban a legerősebb karakter a swinges vonal, és valószínűleg ezért ragadt rám ez a megszólítás. A Voice után neveztek a swing hercegének, és a magyar Michael Bubléként is emlegettek. Ennek az imidzsnek az egyik legfontosabb része, hogy mindig elegánsan öltözködöm, alap ruhadarab az öltöny. Persze néha muszáj váltani, például A Törj ki a mából klipben bőrdzsekiben vagyok, de a dalnak olyan a karaktere, hogy ez illik hozzá.

Romantikus pillanatok a Szerelmemmel ? a szikrázó napsütésben☀️ #welovebalaton #withmylove

Közzétette: Gájer Bálint hivatalos oldala – 2018. április 22., vasárnap

– Fiatalemberként nem teher ez neked, hogy mindig öltönybe kell lenned?
– Nekem sokkal nehezebb lenne, ha mindig valami farmeros szettet kellene összeállítani. Szeretem ezt az öltönyös stílust, hiszen a fél életemet a fekete ing és az elegáns öltözet jellemezte. Nálam ez nem csak öltözködési stílus, hanem a közönség felé is egyfajta megbecsülést jelképez. Fontosnak tartom, hogy mint előadó, normálisan jelenjen meg a koncerteken. Kell, hogy legyen különbség a fellépések és a hétköznapi megjelenés között. Nyáron a meleg miatt nehezebb zakóban, elegánsan felöltözve a színpadon, de minden évszakban tartom magam ehhez a stílushoz, ingben, díszzsebkendővel, bőrcipővel kiegészítve.

– Nem ad ez egyfajta kötöttséget, beskatulyázást?
– A Voice-ban is ezt problémának tartották, hogy nem vagyok elég laza. Szeretem komolyan venni a dolgokat, de attól még tudok közvetlen lenni. Amikor a parti zenekarokkal léptem fel, akkor valamivel könnyedebbre vettem a megjelenést is. Az elegancia nem jelenti feltétlen a merevséget. A swing műfaja tele van humorral, szórakoztató és vidám, ahol lehet bulizni, táncolni a dalokra. Sokszor bevonjuk a közönséget a műsorba, és azt látom, hogy egyre több fiatal ismeri és kedveli meg a szülein keresztül ezt a zenét.

– Hamarosan vége az évnek. Milyen terveid vannak?
– Ezekben a hónapokban nagyon sok felkérésem van, az őszi gasztronómiai fesztiváloktól az ünnepi fellépésekig szinte folyamatosan játszunk. Tavaly decemberben jelent meg az ünnepi dalokat tartalmazó Swing karácsony című albumom, amit nagyon kedvel a közönség. Az adventi időszakban a négy fős zenekarral koncertezünk, de lesz két helyszín, ahol 30 fős csapattal, fúvósokkal, vokalistákkal csapunk hatalmas bulit. December 21-én a MOM Sportközpontban lépünk fel, ahol édesapámmal ismét együtt fogunk énekelni. A jövőre nézve is sok a tervem, készül a következő album, amely előre látható 2020 tavaszán fog megjelenni, de előtte még szeretném meglepni a közönséget egy újabb karácsonyi összeállítással.

Szöveg: Bólyi Alexandra
Fotók: Gájer Bálint instagram, facebook

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva