2018.07.30. 06:19
Gyereksereg fogadta Süsüt Balatonszárszón
Egy héten át minden a mesékről és a gyerekekről szól Balatonszárszón. A hétvégén elkezdődött a hagyományos Sárkányfesztivál Süsü, a sárkány partraszállásával.

A gyerekek kitörő lelkesedéssel fogadták a híres egyfejűt. A Süss fel nap című dallal igyekeztek elkergetni a felhőket és kicsalogatni a vízből a sárkányt a gyerekek. Nagyon sokan jöttek el, hogy megnézzék Süsüt, amint megérkezik Balatonszárszóra. Egyértelmű volt, hogy a fesztivál sztárja a híres egyfejű. – Nagyon várom, hogy megérkezzen Süsü – mondta a Besenyszögről érkezett Hajdú Panna. – Kisebb koromban nagyon sokat néztem.

– Érdekesek az ilyen mesebeli lények – egészítette ki Pannát, a mellette álló barátnője Lukács Panka Sára. – Ráadásul Süsü még egyfejű is, így meg még érdekesebb.

Csukás István Kossuth-díjas magyar költő, író fogadta a partra szálló Süsüt a balatonszárszói mesefesztiválon. Az író számára kifejezetten kedves pillanat ez minden évben, hiszen saját meseszereplőjét fogadhatja. – Én azt gondolom, hogy minden alkalom jó, amikor a gyerekeknek vidámságot és örömet csalunk az arcára – mondta Csukás István. – Íróként mondhatom, hogy az pedig különösen jó, hogy ez a mesefigura az én találmányom, az én szüleményem.

Süsüt gyakorlatilag, ahogy szárazra tette tappancsát megrohamozták a gyerekek. A zöld mesefigura mozdulni sem tudok az őt ölelő apró kezek gyűrűjéből. A rajongók elkísérték a mesesztárt a Zenepavilonhoz, ahol a Fabula együttes dallamaira perdült táncra az ifjú közönség. S ide érkezve már Süsüből is négy lett, így mindenki tudott közös fotót készíteni a halhatatlan mesehőssel.

A fesztiváli forgatag pedig innen továbbhaladt a Csukás Színházba, ahol stílszerűen a Süsü, a sárkány előadást tekinthették meg, a kaposvári Roxínház előadásában.

A Sárkányfesztivál mostanra Balatonszárszó egyik leglátogatottabb rendezvényévé nőtte ki magát, tudtuk meg Dorogi Sándortól. – Olyan szerencsés polgármester vagyok, hogy ma már úgy köszöntenek engem általában, hogy a meseváros polgármestere – mondta Dorogi Sándorpolgármester. – Ezt örömmel vállalom is, mert mi itt a mesékre építjük a nyári programjaink nagy részét. Ez pedig már a kilencedik szezonunk. Szerencsére ez is jónak ígérkezik, az előadásokra rendszerint minden jegy elkel. Sőt azt is elmondhatom, hogy ilyenkor szállást már nem lehet találni a településen.

Süsü kultusza mostanra Balatonszárszó védjegyévé vált. S a legtöbb család direkt erre az egy hétre időzíti nyaralását a településen, hogy ne mulasszák el a remek gyerekszínházi előadásokat, az Alma együttes koncertjét, vagy Halász Judit fellépését.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva