likebalaton.hu | 2020.04.23. 10:00
Ha a lámpa zöldre vált, mi itt leszünk - üzeni Zalakaros a vendégeknek
A zalakarosi szálláshelyek és a térség szolgáltatói hűségutalványokkal köszönik meg, ha a vendégek a szállásfoglalásuk lemondása helyett átfoglalással segítik őket ebben a nehéz helyzetben.

A koronavírus járvány hatásai Zalakarost sem kímélik, rendkívüli következményeit még ma sem tudják pontosan felbecsülni a fürdővárosban. A 2018-as rekordév után 2019-ben további 5 százalékkal növekedett Zalakaroson a kereskedelmi vendégéjszakák száma.

Minden bizonnyal újabb rekordév következhetett volna Zalakaros turizmusában, az első 2 hónap számaiból mindenesetre erre lehet következtetni: 40 százalék növekedést realizált a fürdőváros kereskedelmi vendégéjszakák vonatkozásában előző év azonos időszakához viszonyítva.

Fotó: zalakaros.hu

Nem adják fel: a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. a zalakarosi szálláshelyekkel és a térségi szolgáltatókkal összefogásban, hűségutalványokat bocsájtott ki azon vendégek számára, akik szállásfoglalásuk lemondása helyett átfoglalással segítik a zalakarosi szálláshelyeket ebben a nehéz helyzetben.

– Mint ahogyan eddig is, ezután is megteszünk minden tőlünk telhetőt a Zalakaroson élők és a Zalakarosra látogatók egészségének védelme és biztonsága érdekében. Azt gondolom most az a legfontosabb, hogy mindenki tartsa be a biztonsági óvintézkedéseket, saját és embertársai érdekében.
A kialakult helyzet ugyanakkor komoly károkat okoz gazdaságunknak, a turizmus ebben különösen érintett. Több zalakarosi szálloda, magánszálláshely és vendéglátó egység is kénytelen felfüggeszteni a működését a kialakult helyzet miatt, így sokan elveszítik megélhetésüket. Néhány szálláshelynek már az is nagy segítség lehet, ha a vendégek nem lemondják a foglalásukat, hanem átfoglalják egy későbbi időszakra – mondta el Novák Ferenc, Zalakaros város polgármestere.

Fotó: zalakaros.hu

– A turizmus megmentése miatt indult el többek között a #nemonddleaszállásod kampány, amelynek keretében mi is arra kérjük vendégeinket, hogy amennyiben módjukban áll, ne lemondják a foglalásukat, hanem az adott szálláshely munkatársaival egyeztetve, foglalják át egy későbbi időszakra, akár az év második felére.

A magunk részéről városi szinten is szerettük volna támogatni ezt a kezdeményezést, ezért a zalakarosi szálláshelyekkel és szolgáltatókkal összefogva hűségutalványokat bocsájtottunk ki azon vendégeink számára, akik lemondás helyett átfoglalással segítik a zalakarosi szálláshelyeket ebben a nehéz helyzetben. Szeretném hangsúlyozni, ha a lámpa zöldre vált, mi itt leszünk! – fogalmazott Czimondor Nándor, Zalakaros alpolgármestere.

– Win-win helyzetet szeretnénk teremteni az átfoglaló vendégek és a szálláshelyek, valamint a térségi szolgáltatók között, ezért készítettük el a zalakarosi hűségutalványt. A kezdeményezés lényegében egy loyalty program, a 2021. június 30-ig felhasználható bónok a desztináció látnivalóihoz, éttermeihez és szolgáltatóihoz tartalmaznak különböző többletszolgáltatásokat, upgradeket.

A hűségutalványokat közvetlenül a kezdeményezésben résztvevő zalakarosi szálláshelyektől igényelhetik azok a vendégek, akik a már lefoglalt szállásukat lemondás helyett későbbi időszakra halasztják.

Fotó: hellozalakaros.hu

A sorszámozott utalványokat a turisztikai kft készítette el és a tourinform iroda közreműködésével juttatja el a szállodák és a magánszálláshelyek részére – tette hozzá Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. A kezdeményezésben résztvevő szálláshelyek a település oldalán érhetők el.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva