Keszey Ágnes | 2019.07.10. 09:00
Hadi bemutatók, tankok, repülés - adrenalin és történelem Sármelléken
Akit érdekel a haditechnika és a történelem, azoknak ajánljuk a hétvégi, sármelléki Hangárfesztivált. És azoknak is, akik szeretnek repülni. Meg azoknak, akiket érdekel az autó- és motorsport. De azok is jól érezhetik magukat, akik izgalmakra vágynak, vagy éppen egy sokszínű és látványos programon szeretnének kikapcsolódni. S ha mindez nem elég: lesz ABBA show és látványos tűzzsonglőr bemutató.

Magyar, német, amerikai és szovjet táborélet, légiós kiállítás, surranótárs találkozó, szimulált ütközetek, tankok, lövegek és páncélosok minden mennyiségben- címszavakban ez Hangárfesztivál. Már ebből is kitűnik, hogy igazán látványos és izgalmas programra várják a vendégeket szombaton és vasárnap. A helyszín az egykori szovjet katonai légibázis laktanyája.

– Elsősorban a családokat várjuk a rendezvényre – mondta elöljáróban az önkormányzat által rendezett eseményről Posza Róbert szervező.
A hadijárművek és eszközök széles arzenálját láthatja a közönség, akik jártasak e világban, azoknak biztosan sokat mond a látható felszerelések listája.

A rendezvény facebook-oldalán megtaláltuk mindazt, ami biztosan ott lesz: Tigris replika, T-72 tank, T-34 tank replika, SU76M rohamlöveg replika, Hetzer rohamlöveg replika, PaK 40 löveg replika, Katyusa replika, VT 55 vontató, kettő MTLBU páncélos jármű és BA 64B replika és minitank. Izgalmas és látványos hadibemutatók is várják a közönséget.


– Mindkét napon lesz harcszimuláció, ahol több mint száz harcos fog megküzdeni, nagyon látványos pirotechnikai elemekkel – árulta el Posza Róbert.

Szombaton a hidegháború idején, a nyugati határnál játszódó elképzelt fegyveres konfliktus elevenedik meg. Ez a kitalált csata a Magyar Néphadsereg, a határőrség és egy diverzáns külföldi disszidens magyarokból álló különítmény között zajlik le. Ezt a 20-25 perces bemutatót mintegy ezer lövés és pirotechnikai elemek is színesítik. Lesz itt MTZ50-ES traktor, MTLBU, T72 tank, UAZ jeep, határőr Niva és Dodge terepjáró.

Vasárnap a II. világháború végi nyugat-magyarországi harcok egy csatáját jelenítik meg magyar, német és szovjet hagyományőrzőkkel. Ez talán a szombatinál is látványosabb lesz, a körülbelül kétezer lövéssel és a még több pirotechnikai effekttel. A körülbelül félórás bemutatón légitámadást és légi csatát is láthat a közönség, valamint a repülőgépeken kívül a jelenetben szerepel Tigris replika, T34 tank, SU76M rohamlöveg, Hetzer rohamlöveg, BA-64B replika.

S akiknek még mindig adrenalinlöketre van szüksége, azokat is várják még programok.

A szervező érdeklődésünkre kiemelte az élményrepülést: lehetőség lesz a háromszoros vadászpilóta világbajnokkal, Vári Gyulával a magasba emelkedni egy YAK-52 repülőgépen, s a többszörös világbajnok Mókus látványos showja is izgalmas lesz.

Fellép az Abba Slovakia tribute zenekar is

A szombat estét egy két órás show színesíti: az ABBA Slovakia a retro disco világába repíti vissza a szórakozni vágyókat. Super Troper, Chiquita, Money Money, Dancing Queen, Mamma Mia, Bumerang, Ring Ring… Emlékszünk ezekre a dalokra? Sok más mellett ezek is felcsendülnek a tribute együttes koncertjén.

 

Ezt majd egy látványos tűzzsonglőr show és BanDj estje zárja.

 

 

Vasárnap pedig BMW driftbemutató és show is várja a közönséget.

A részletes program itt olvasható.

A belépés ingyenes, csupán regisztráció szükséges érkezéskor, melyet azért kérnek, hogy a látogatók számát fel tudják mérni.

 

Keszey Ágnes

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva