Bakó Judit / lakaskultura.hu | 2020.04.23. 06:33
Hangulatos nyaralóház a festői szépségű Dörgicsén
A Balaton-felvidéki házikó berendezéséből sugárzik a gondosság és az odafigyelés. A fiatal pár célja az volt, hogy a vendégek a házba lépve azonnal érezzék a szeretetet, amellyel a tereket kialakították.

A dörgicsei házikó berendezéséből sugárzik a gondosság és az odafigyelés. A fiatal pár célja az volt, hogy a vendégek a házba lépve azonnal érezzék a szeretetet, amellyel a tereket kialakították.

Fotó: Bata Tamás

A Balatonhoz közeli Dörgicsén tavaly tavasszal készült el a hangulatos, két hálószobás, nappali- konyhás falusi nyaraló. A festői település egyik része, Kisdörgicse összesen három utcából áll, és ezek mindegyike a Diófa nevet viseli. A község határában, szántóföldek szomszédságában található ez a csupán 66 négyzetméteres, mégis impozáns épület.

A fiatal tulajdonosok, Orsolya és Csaba egy korábbi együttműködésnek köszönhetően ismerték meg a kivitelezőt, akit felkértek a ház építésére. A szakember régebben évekig Hollandiában dolgozott, ott szerzett speciális tapasztalatokat a fa- és nádmunkák terén. Nálunk egyébként nemigen alkalmazzák az úgynevezett kerámiakupát, amit a ház nádtetejének kialakítására használt.

Fotó: Bata Tamás

A terveket nem kizárólag a leendő lakók elképzelései határozták meg – mivel a terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik, az anyaghasználattól a dőlésszögig számos tekintetben meg kellett felelniük az előírásoknak. Szerencsére a végeredménnyel mindenki elégedett, hiszen a szigorú szabályozás ellenére sikerült a tájba illő, ugyanakkor modern és a tulajdonosok személyes igényeinek megfelelő nyaralót létrehozni.

– A nappali kályhája mellett télen nagyon jó érzés „bekuckózni” – mondja Orsolya, miközben bevezet minket a hatalmas üvegfelületekkel a kertre néző földszinti közös térbe. – Ilyenkor persze csak hangulatelem, de a tervezéskor központi szerepet kapott, ugyanis a házat a hideg hónapokban végig használjuk.

Fotó: Bata Tamás

Itt található a konyhasarok is, így az a családtag sincs elválasztva a többiektől, aki éppen a vacsorát készíti.

– Hét évvel ezelőtt a fővárosból, egy második emeleti lakásból költöztünk a Balaton-felvidékre. Mindkettőnknek igen fontos a természet közelsége – meséli Csaba –, nagyra értékeljük a szabadban töltött órákat. Számomra nem kérdés, hogy melyik a kedvenc helyem: a fedett terasz, ahol kemence és grillsütő is található. A terület szorosan kapcsolódik az épülethez, így reggel akár mezítláb, pizsamában is ki tudunk ide sétálni, még akkor is, ha éppen csöpög az eső.

De nem csak a terasz hozza közel a házhoz a természetet. Mind az építkezés, mind a berendezés során rengeteg faanyagot használtak, a belső tér a hagyományos falusi otthonok atmoszféráját idézi. A nyitott fedélszék, a látható gerendák rusztikus-vidéki hangulatot teremtenek, és egyúttal tágasabbá varázsolják a helyiségeket. Ráadásul a teljes délnyugati, udvarra néző homlokzat egy hatalmas üvegfelület, vagyis a házba szinte minden évszakban besüt a nap, ugyanakkor a hideg nem tud behatolni.

Nézegesd meg a házról szóló képgalériát itt.

 

 

A különleges miliő természetesen a bútoroknak is köszönhető. A berendezés teljes mértékben a házaspár kreativitását dicséri, mondhatni, inkább a gombhoz varrták a kabátot, mint fordítva.

Nézegess további csodaszép balatoni nyaralókat itt.

– Nagyjából egy évünkbe telt összegyűjteni a bútorokat – emlékszik vissza Csaba. – Még az alap sem készült el, de a kanapénk és a kültéri ebédlőasztalunk már megvolt – teszi hozzá nevetve a PortusHome tulajdonosa.

 

Forrás: lakaskultura.hu
Nyitókép: Bata Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva