2019.08.12. 11:00
Harmadszor szervezték meg Paloznakon a Zanyatanyát
Kristály Katalin szerint az érzések, hangulatok fontosak, melyek lelkünket színesítik, s a lelkünkön keresztül a világot is, amelyben élünk.

– Hála a Jóistennek, van három gyermekem, akik, ha kértek valamit kiskorukban, kicsit érdekesen szólítottak meg: zanya, éhes vagyok, zanya, kösd meg a cipőmet, zanya, mesélj egy kicsit. Így jött végül a Zanya tábor név, melyben kezdetben a gyermekeim vettek részt, de idén már többen csatlakoztak hozzánk a környező településekről is – kezdi Kata a beszélgetést a Millenniumi parkban.

Mögöttünk a templom, előttünk a csodálatos Balaton, festeni sem lehetne szebbet.

A városi életforma folyamatos stresszhatásnak teszi ki az embert, de amikor az erdőben találjuk magunkat, percek alatt megnyugszunk, jobban érezzük magunkat, hiszen ilyen környezetben fejlődtek ki az életfunkcióink is.

Számos tudományos kísérlet igazolja, hogy egy séta az erdőben erősíti az immunrendszert, csökkenti a szervezet stressz-szintjét, helyrebillenti a vérnyomást, csökkenti a vércukorszintet, javítja a vérkeringést és az anyagcserét, a koncentrációs képességet és a memóriát, csökkenti a feszültség-szorongás, a düh és a fáradtság-zavarodottság értékeit, elősegíti a szervezet relaxáltságát, valamint segíti az alvásunkat.

Katalin teljesen megdöbbent pár évvel ezelőtt, amikor gyermekei nyomkodták a mobiltelefont és a tabletet – ekkor elhatározta, ha jó idő van, irány a természet! Elkezdték felfedezni Paloznak és a környék szépségeit, nevezetességeit, mindezt játékosan, olykor kincset kerestek, máskor szemetet szedtek.

A feladatokat üzenetben kapták ezután. Például szalmabálát számoltak, szép dolgokat is gyűjtöttek, gyümölcsfákról ettek, növényeket ismertek fel, akáclevéllel szeret, nem szeretet játszottak. Figyelni és hallgatni a természetet, ez volt elsősorban a cél. Fát is ültettek, utána pedig átöleltek egy nagy fát. Kati vallja, hogy a legőrültebb faj az ember. Egy láthatatlan Istent imád, a természetet meg elpusztítja. Közben pedig nem veszi észre, hogy éppen a természet az a láthatatlan Isten.

Jó tett helyében jót vár, a negyedik napon ellátogattak a zalaszántói sztúpába, mely Európában az egyik legnagyobb ilyen létesítmény. A szentély a Zalaszántó mellett található Kovácsi-hegyen, egy erdei tisztás közepén épült fel 1992-ben. Benne a történelmi Buddha földi maradványainak néhány darabját őrzik, díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. A hófehér építmény 30 méter magas és 24 méter széles. A szentély belsejébe nem lehet bejutni, zárt építmény, s két szerzetes vigyázza.

Ettől függetlenül nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Másnap elmentek Mindszentkállára, a Kopasz-hegyre, 277 lépcsőt másztak meg, de a kilátás mindent kárpótolt.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva