2020.02.08. 19:00
Herceg Festetics György lesz a Helikon Ünnepségek díszvendége
Április 23–25. között rendezik meg Keszthelyen a Helikoni Ünnepségeket. A seregszemlére 3300 diák jelezte részvételét. Az idei rendezvényen is díszvendég lesz az alapító család részéről herceg Festetics György, a rendezvény fővédnöke.

Kétévente rendezik meg Keszthelyen a dunántúli középiskolások legnagyobb kulturális fesztiválját. A szervező Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány közlése szerint idén 44 dunántúli településről érkeznek, 108 iskola 3300 diákja adta le előzetes jelentkezését. Őket várhatóan több mint 200 kísérő segíti. A versenyprogramban körülbelül 700 élő produkciót vagy műalkotást láthatnak az érdeklődők 20 művészeti kategóriában.

Idén a zsűrikben olyan nevekkel találkozhatunk majd, mint Bencze Ilona, Boros Csaba, dr. Mindszenty Zsuzsánna vagy Szálinger Balázs. Az idei rendezvényen is díszvendég lesz az alapító család részéről herceg Festetics György, a rendezvény fővédnöke.

Versenyen kívüli fellépéseken, közönségtalálkozókon, rendhagyó irodalomórákon, ismeretterjesztő előadásokon, kézműves és egyéb foglalkozásokon, kedvezményes múzeumlátogatásokon, valamint közös képzőművészeti és irodalmi performance-on is részt vehetnek majd a diákok és a közönség. Az esti órákban koncertek, táncház, színházi előadás színesíti a rendezvényt. A programokat még szervezik, de az már biztos, hogy fellép Pál István Szalonna és zenekara.

A Helikon óriásbetűit festik a diákok az archív képen, a két évvel ezelőtti ünnepségeken Fotó: ZH-Archívum

A Helikoni Ünnepségek nonprofit rendezvény és szinte valamennyi programja és helyszíne díjmentesen látogatható. Az április 23–25. között zajló Helikoni Ünnepségek összköltsége több mint 60 millió forint. Ehhez a keszthelyi önkormányzat 20 millió forinttal járul hozzá, s 2 millió forint pályázati támogatás segíti a megvalósulást. A fennmaradó összeg a részvételi díjakból folyik be.

A regisztrációs időszak már lezárult, de a végleges nevezések leadására ezután lesz lehetőség a Helikoni Ünnepségek honlapján. Még azok az egyéni és csoportos fellépők is beküldhetik a jelentkezést, akik korábban nem jelezték részvételüket.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva