Szaniszló Hajnalka | 2019.06.07. 06:00
7. Everness – Gigaméretű életmódfesztivál a Balatonnál
Az Everness Fesztivál Európa legnagyobb önismereti fesztiválja, ahol koncertek, előadások, meditációk, jóga-, tánc- és egyéb mozgásprogramok, workshopok segítségével indulhat el - vagy éppen tovább - a fesztiválozó a saját belső útján.

A rendezvény zenei kínálata a hetedik évben új színekkel, stílusokkal, hangzásvilággal bővül.

Idén a zenei színpadon egy különleges kísérletre hívtuk az előadóinkat. A külföldi és a hazai fellépőket arra kértük, fogalmazzák meg, mit is jelent számukra a spiritualitás és próbálják meg ezt a közönségnek zenei keretek között visszaadni, tolmácsolni – mondja Gyöngy Dániel, a fesztivál zenei programszervezője.

Közzétette: Everness Fesztivál – 2018. november 15., csütörtök

 

– Abban egészen biztos vagyok, hogy ezúttal mindenki valami nagyon egyedit és személyeset oszt majd meg a saját gondolkozásából, művészetéből, természetesen a zene nyelvén. Úgy tervezzük, hogy az estéket energiával átitatott, ritmusosabb produkciókkal töltjük, de idén sem maradhat ki a hangterápiás program, valamint a korábbi stílusok mellett teret nyernek az elektronikus- és könnyűzenei, a jazz és a “zaj” jazz műfajok is. Idén kapcsolódunk ezen kívül a Sofar Sounds nevezetű nemzetközi kezdeményezéshez is, melynek lényege, hogy meglepetés előadók érkeznek majd a fesztiválra. Összesen nyolc olyan koncertnek adunk így teret és helyet, a melyről csak annyit tudunk, hogy finom esztétika mentén szerveződött muzsikát hoznak nekünk a nyári éjszakába.

A fesztiválon hazánkban először mutatkozik majd be Prem Joshua zenekara, a fúziós világzene egyik legismertebb formációja. Az indiai művész eddig megjelent 15 albuma igazi kuriózumnak számít, amelyeken az indiai ragák és a kortárs jazz ötvözete feszes, felemelő, természetes formában csendül fel.

 

Magyar népzenére felfűzött jazzprodukcióval és egy különleges, egyedi hangszerrel, a fahunnal kápráztatja majd el a fesztiválozókat a Dresch Quartet. Shai Dayan autentikus, mégis friss előadásában a zenéhez való archaikus hozzáállás ötvöződik majd a modern kor kínálta technikai lehetőségekkel, de szintén az új és a régi kapcsolódásáról mesél saját hangjain az Óperentzia, a Naveya és a Colorstar is. Utóbbi egy teljesen új irányt nyit a fesztivál korábbi stílusához képest, a pszichedelikus és a pop rock műfaj keveredése egy szokatlan zenei univerzumba kalauzolja majd a hallgatóságot.

Barabás Lőrinc szóló produkciójában trombitával, egy looperrel és további elektronikus segédeszközökkel varázslatosan lebegő atmoszférát teremt majd a Sastra című albumának dalaiból. Az új stílusok és arcok mellett természetesen sok régi fellépő is zenél majd, így muzsikál többek között a Earth Sounds & Blue Planet Retreat és a Samsara Boulevard is. A különböző hangfürdők és zenei workshopok mellett pedig igazi örömzenélésre, jammelésre számíthat, aki esténként a parton sétál. A szervezők azt ajánlják, aki kedvet érez, mindenképpen hozza magával saját hangszerét is.

Jóga, megújulás és fúzió minden téren és mennyiségben

24 órás jógakihívás a világ számos pontjáról érkező mesterrel a Balaton partján. Éjszakai dzsem a homokon, táncprogramok, koncertek, előadások, workshopok, víz fölé kúszó dzsesszmuzsika. Kétutcányi csend apró lampionokkal, hangterápiás térrel, kézműves árusokkal, fák árnyékában bújó teázóval. Ezt ígéri többek között az idei Everness, Európa legnagyobb önismereti és életmódfesztiválja. No meg persze azt, hogy továbbra is minden a tudatosság körül forog majd.

Fotó: a fesztivál hivatalos sajtófotója a fesztivál engedélyével

Az Everness hetedik éve a megújulás jegyében telik majd, friss koncepció, új helyszínek várják az idei látogatókat. A programok az öt nap során egymásra épülnek, sok helyen egymásba folynak, a zenei portfólió erős nyitást mutat a dzsessz és a fúziós műfajok irányába. A közönség belső utazását, az elmélyülést és a közösséghez csatlakozást a rendezvényen átívelő Nyitó Szertartás, a több országból elérhető Világbéke meditáció és a Záró Szertartás egy különleges szellemi szállal foglalja majd keretes rendszerbe. Kiemelt témakörré emelkedik a pszichológia, a tudomány, a kultúra, illetve a fesztivál környezettudatosabb lesz, mint valaha.

EVERNESS FESZTIVÁL 2017 – AFTER MOVIE

Örömmel jelentjük, hogy itt az Everness 2017 Official Aftermovie! Fogadjátok nagy szeretettel rengeteg munkánk, figyelmünk, szeretetünk rögzített kivonatát! Hálásak vagyunk nektek, hogy ennyien voltunk, hamarosan újra találkozunk!

Közzétette: Everness Fesztivál – 2017. augusztus 11., péntek

 

Természetesen idén is mozgás-, jóga-, táncprogramok, előadások, workshopok, koncertek, meditációk, hangfürdők nyújtanak lehetőséget az önismereti utazásra, a kapcsolódásra, a feltöltődésre. A Nők Lapja Psziché Evernessia központi helyszínen napközben különböző témák – például párkapcsolat, hulladékkezelés, a motiváció visszaszerzése – mentén halad majd a tematika, míg este koncertek varázsolják el a Balaton partján a közönséget.
Fellép többek között az ismert magyar motivációs tréner, Benkő Vilmos, aki nagyköveteknek és politikusoknak ad tanácsot a belső motivációval kapcsolatban, ugyanakkor saját projektje keretében elhivatottan tanítja a hátrányos helyzetű fiatalokat a nyilvános beszéd alapjaira. Ott lesz páratlan kisugárzásával Soma Mamagésa, Dr. Hevesi Krisztina pszichológus, Ken Wilber, az integrálpszichológia atyja, Mérő László pedig a pénzről és az érzelmek matematikájáról tart előadást. Will Tuttle-től a Világbéke Étrendről tudhatnak meg többet az érdeklődők, illetve megosztja elképzeléseit Paul Pahil pozitív pszichológiai szaktekintély; véleménye szerint a magyarok balsorsának ideje véget vetni, erre pedig a pozitív pszichológia remek megoldást kínál.

A Balance vízparti helyszínére a fesztivál eddigi történetének legkülönlegesebb jógaprogramját álmodták meg a szervezők. Kora reggel meditációval indul a nap, majd világhírű külföldi és hazai mesterek segítenek a résztvevőknek feltöltődni, tisztulni, gyógyulni, szórakozni és befelé haladni. Órát ad többek között Pablo Gascon, Diószegi Ádám, Nina Adams és Cser Zoltán is. Pénteken pedig a nemzetközi jóganap alkalmából egy 24 órás jógakihíváson vehetnek részt a legelszántabb jógások.

Újdonság a Dialog helyszín, ahol az interaktivitásé lesz a főszerep. A látogatók kérdezhetnek majd többek között a bőség megteremtésével kapcsolatban Bacsa Héditől, a saját választás szabadságáról, a vegánok sportolási szokásairól Hári Richárdtól, és az egészséges védikus étkezésről Bakti Kutírtól. Színészek mesélnek saját életútjukról, Kecskés Karina a szellemileg sérültekkel való együttélésről osztja meg gondolatait.

Elmélyülni ezúttal a Sutra zárt, intim helyszínén lehet majd. Itt minden nap ugyanabban az idősávban, azonos témával találkozhat a közönség. Külföldi és magyar ismert terapeuták segítenek a mozgás, a tánc, a kapcsolódás segítségével megtalálni a résztvevők számára megfelelő hivatást, felkutatni a rejtőzködő önbizalmat, megélni a saját magával és másokkal kapcsolatos intimitást.

A Miraculum alkotói helyszínén a kreativitásé lesz a főszerep, míg és a Sound Trip hangterápiás terében a gyógyító hangokban fürödhetnek majd az érdeklődők. Számtalan táncos óra lesz a Shakti sátorban, a szülőket és a gyermekeket pedig a Hetedhét gyerekfalu csalogatja. Itt mesék, gyerekjóga foglalkozások, koncertek váltják majd a szülőknek szóló hasznos előadásokat.

Az Everness idén is gyermek- és kutyabarát – a belépés 14 éves kor alatt ingyenes.

A fesztivál helye és ideje: 2019. június 19-24., Alsóörs, Pelso Camping

Fotó: a fesztivál hivatalos sajtófotója a fesztivál engedélyével

Kiemelt kép: a fesztivál hivatalos plakátja a fesztivál engedélyével

Szöveg: Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva