likeBalaton.hu | 2022.05.12. 16:00
Hétfőtől fél óránként indul vonat a Balatonra Budapestről
Már a nyári vakáció előtt egy hónappal, május 16-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat a MÁV-Start.

– Már a nyári vakáció előtt egy hónappal, május 16-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat a MÁV-Start, és a járműfejlesztések, felújítások eredményeképpen magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette: az előszezoni menetrend szerint május közepétől Budapestről félóránként elérhető vonattal Balatonfüred, Siófok és Fonyód, de az ország más területeiről is könnyebb lesz eljutni a tóhoz.

– A dél-balatoni vasútvonal felújítása, az északi vonal villamosítása és a folyamatosan fejlődő flotta nélkül nem tudnák a 2020-ban bevezetett előszezoni menetrendet ilyen minőségben teljesíteni – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a mobilitási lehetőségek mellett a szolgáltatások színvonala is javul; az elnök-vezérigazgató példaként egyebek között a megújult étkezőkocsikat említette, amelyekkel pünkösdtől találkozhatnak a balatoni InterCity járatokon az utasok.

 

 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva