2019.04.13. 06:00
Hétfőtől újabb halfajok kerülnek tiltólistára
Április végéig érvényes a fogassüllő, a balin és a sügér fogási tilalma is.

Hétfőtől újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik: a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás május 31-ig tart – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.

Április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj – a fogassüllő, a balin és a sügér – fogási tilalma is.

A keszegfélék közül már több fajnál is megkezdődött az idei szaporodási időszak, eddig elsősorban olyanok esetében, amelyeket nem véd tilalmi időszak. A víz felmelegedésével pedig várhatóan kezdetét veszi a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg és a márna nászidőszaka is. A hat halfaj fogási tilalma elsősorban a folyami horgászokat érinti, bár a gardának jelentős állománya él a Balatonban is.

A természetes vizekben nagy szükség van az ívó halak védelmére, hogy biztosított legyen az állatok szaporodása. Éppen ezért nem etikus ívó halakra horgászni, függetlenül attól, hogy azok tilalmi idővel védettek vagy sem.

Itt találod a 2019-es évre a Balatonra vonatkozó méretkorlátozásokat és tilalmi listát.

A gyerekek is szeretnek horgászni a Balatonon

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva