likeBalaton.hu | 2020.04.30. 13:21
Hétfőtől újraindul az élet a Balatonon
A védekezés ötvenedik napjánánál tartunk, a kormány tegnap arra jutott, hogy a védekezés első fázisa lezárult – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Több, a balatoni turizmust is érintő bejelentés is elhangzott.

A védekezés ötvenedik napjánánál tartunk, a kormány tegnap arra jutott, hogy a védekezés első fázisa lezárult – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, az első fázis az volt, hogy az egészségügyi ellátórendszert felkészítsék és az ne terhelődjön túl. Ötven nap megfeszített munkájának köszönhetően az egészségügy hazánkban akár a tömeges megbetegedések fázisára is felkészült – jelentette ki a miniszter. Hozzátette, a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, így határozták meg, hány kórházi ágyra és hány lélegeztetőgépre van szükség.

A kormány úgy döntött: fokozatosan, szigorú körülmények között az élet újraindítható. Tekintettel kell lenni a területi különbségekre, mivel az összes fertőzés és haláleset 70 százaléka Budapesten és környékén van, így itt továbbra is indokolt a szigorú szabályok fenntartása.

Május 4-étől a második a szakaszba lépünk, de az idősek számára bevezetett korlátozások továbbra is érvényben vannak.

  • Május végéig biztosan marad a távoktatás, június 2-ig biztosan nem áll vissza a korábbi iskolába járási rendszer. Az ügyelet továbbra is biztosított, ha valaki nem tud a gyermekével maradni napközben
  • Marad az ingyenes parkolás az egész országban.
  • A rendezvénykorlátozások továbbra érvényben maradnak. A nagy nyári zenei fesztiválokról a miniszter azt mondta, a kormány augusztus 15-ig nem enged meg semmilyen tömegrendezvényt, ami ötszáz fő feletti. Azt reméljük, hogy augusztus 20-ra már lehet rendezvényeket szervezni.
  • A vidéki üzletek időkorlát nélkül kinyithatnak, de továbbra is megmarad az idősek védett idősávja (9–12 óra).
  • Engedélyezett a vendéglátóhelyek teraszainak nyitva tartása, a szabadtéri strandok, állatkertek, szabadtéri múzeumok kinyithatnak.
  • A sportolók edzhetnek, zárt körben mérkőzések is lebonyolíthatók, az esküvők, temetések, szentmisék megtarthatók a megfelelő védőtávolság betartása mellett.
  • A tömegközlekedési eszközökön és a boltokban kötelező lesz maszkot viselni, és a másfél méteres távolságot tartani kell egymástól.
  • A szolgáltatások korlátozások nélkül működhetnek.
  • A korábbi szabályok betartásával megtarthatóak a temetések, esküvők, istentiszteletek.
  • A magánegészségügyben hétfőtől feloldják a korlátozásokat, de a közegészségügyben négy lépésben, fokozatosan oldják fel a korlátozásokat.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: a kormány célja, hogy a nyári turisztikai szezon, ha kis késéssel de el fog indulni. A külföldi turisták azonban kevesebben lesznek, azért döntött a kormány a SZÉP-kártyákra utalható összegek megemeléséről, hogy ezzel is élénkítse a belföldi turizmust. A magyarok által kedvelt külföldi turisztikai célpontok látogathatósága esetében az adott országokkal kell majd egyeztetni.

– Aki teheti, nyaraljon itthon! – javasolta Szentkirályi Alexandra.

Az önkormányzatok kijárási korlátozásaival kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, a többségében arányosan éltek a lehetőséggel, hogy szigorítsák a korlátozásokat, ezt még a mostani hosszú hétvégén megkapják, ezután már nem. A közparkok, zöld területek lezárása kapcsán a miniszter elmondta, hogy a 3200 önkormányzat hatásosan élt a rá bízott kijárási szigorításokkal, bár történtek túlkapások. Ilyen például, ha a kerékpáros közlekedést korlátozzák, amit nem javasol. Jelezte, a mostani három napos hétvégén – utolsó alkalommal – is joga lesz a helyhatóságoknak önálló szigorításokat bevezetni.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva