Krausz Andrea | 2019.10.03. 09:17
Hírnevet szerzett a Siófoki Halfesztivál
Országos hírnévre tett szert a Siófoki Halfesztivál, amit az is bizonyít, hogy egyre több vendéglátóhely, csárda, étterem, árus kínálja saját halas specialitását a város jelképének számító Víztorony környékén. Az őszi Balaton kiemelkedő gasztroeseményén számos zenei program is várja a látogatókat október 4-től 6-ig.

A szabadtéri fesztiválon a legkülönbözőbb halfajok és halas ételek kerülnek tányérra, mivel a szombatra és vasárnapra meghirdetett főzőversenyek kreativitásra ösztönzik a résztvevőket.

Többféle főzőverseny színesíti a rendezvényt (Fotó: Sonline.hu)

– Igyekszünk ezúttal is megnyerni a versenyt – mondta a likeBalatonnak Galambos István, a kisvárdai Kuruc csárda vezetője, aki tavaly a kapros-káposztás rakott harcsájával vívta ki a szakmai zsűri legmagasabb szintű elismerését.
– Idén egy pászka-szerű tésztába tekert grillezett lesőharcsával készülünk, melynek receptjét a Kárpátaljáról hoztam. Egy 5-6 kg-os halat fogunk nyárson megsütni egyben, és annak a húsa kerül a pászka-szendvicsbe, amihez különböző önteteket kínálunk. Emellett a fesztiválozók idén is megkóstolhatják a kapros-káposztás rakott harcsát is, ami egész évben nagy sikernek örvendett – emelte ki a tavalyi győztes, aki szerint érdemes Kisvárdáról eljönni Siófokra, mert – mint mondja – ez az ország egyik legjobb halfesztiválja.

– Felénk nagyon sok halat esznek az emberek, a Kárpátok lábánál pedig még annál is többet, de ez sajnos nem jellemző Magyarország más térségeire. Számomra vonzó, hogy ezen a fesztiválon számos halas újdonság van, nem ugyanazt a halászlevet árulja mindenki. Siófokon hétvégente rengeteg az üdülővendég, sokféle ember megfordul a városban, az ország minden részéből érkeznek látogatók, úgyhogy idén is igyekszünk odatenni magunkat, hogy népszerűsítsük a halételeket – árulta el Galambos István.

Népszerű a harcsacsipsz (Fotó: Sonline.hu)

Szombaton a város civil szervezetei főznek és kínálják halas étkeiket a közönségnek a Fő téren.

– Halászlé valamint egyéb kategóriában lehet nevezni, de van, aki mindkét versenyszámban részt vesz. Általában a sült halak a legkelendőbbek – mondta Szabó Anikó, a fesztivált szervező Balaton-parti Kft. marketingvezetője, aki azt is kiemelte, hogy az ősz legnépszerűbb gasztrofesztiválja lett a siófoki rendezvény, egyre több utcai árus érkezik az ország legkülönbözőbb részéről, Szegedtől Bajáig, Budapesttől Kisvárdáig és természetesen a Balaton környékéről is.

A Fő téren családi és színpadi programok is lesznek (Fotó: Sonline.hu)

A finom halételek mellett családi- és gyerekprogramok, illetve ingyenes koncertek is várják az érdeklődőket. A Fő téren felállított színpadon fellép többek között Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a Zorall és az Anna & the Barbies is.

Ezen a hétvégén egy másik rendezvény is színesíti a siófoki kínálatot. Oldtimer autósfesztivál sok helyen van az országban, régi hajókat és repülőgépeket viszont már annál ritkábban lehet látni. Október első hétvégén, a Halfesztivál ideje alatt rendezik meg Siófokon a KRS Classic Days-t, ahol az oldtimer autók mellett bemutatják a klasszikus balatoni hajókat és a legöregebb, még működőképes repülőgépeket is.

A Halfesztivál részletes programja itt olvasható!

A KRS Classic Days programjáról itt lehet olvasni!

Krausz Andrea

Nyitókép: Sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva