likeBalaton.hu | 2022.03.30. 10:00
Húsvétkor már kirándulási célpont lesz a nagyvázsonyi vár
Húsvétkor megnyílik az udvar, nyártól pedig a teljes nagyvázsonyi Kinizsi vár látogatható lesz. A műemlék 1,6 milliárd forintból újult meg.

A tervek szerint interaktív kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és kulturális rendezvények fogadják majd az érdeklődőket.

A Kinizsi-vár területe húsvéttól – kiállítások nélkülؘ – már látogatható lesz, míg teljes szépségében nyártól tárul majd a nagyközönség elé. Ezzel a fejlesztéssel, az interaktív kiállításokkal a vár négyévszakos lesz, és Nagyvázsony egy olyan lehetőséget kap, amely megtöbbszörözheti a korábbi látogatói számokat.

Húsvétkor már körbesétálhatjuk a kinizsi várat
Fotó: Veol.hu/Nagy Lajos

 

A fejlesztésnek köszönhetően megnőttek a terek, az északi és nyugati szárnyak újabb emelettel gazdagodtak.

A látványos, árkádíves lodzsa sorral, a belső kaputorony falmagasításával létrejött egy olyan korábban soha nem látott tértömeg, amely a vár egységességét, monumentalitását, egyféle időutazásként mutatja be. A fejlesztés legjelentősebb gazdasági haszna, bevétel növelő eleme pedig az, hogy a vár minden évszakban látogatható lesz – írja a veol.hu

Vezsenyi László építtette

A vár története a 14. és 15. század fordulóján kezdődött, amikor a Vezsenyi-család felépítette az akkor még csak udvarház méretű épületet. Ennek helyén emeltette 1463-64 körül Vezsenyi László, Mátyás király lovászmestere Vázsonykő várát, amely a mai belső várral volt azonos.

Az épület egyik leghíresebb tulajdonosa Kinizsi Pál volt, akinek 1473-ban a király adományozta oda az erődöt, melyet átépített és kibővített. Ekkor készült el az ötszintes lakótorony és a nyugati szárny második emelete.

A belső kiállítások nyáron nyitnak meg
Fotó: Veol.hu/Nagy Lajos

 

Az évszázadok alatt a Kinizsi vár végvári szerepet is betöltött, volt Bocskai István, Bethlen Gábor, majd Thököly Imre kezén is. A Rákóczi-szabadságharc után elvesztette hadi jelentőségét, az új tulajdonos, a Zichy család uradalmi börtönként és gazdasági célokra használta.
A helyreállító munkák 1954-ben kezdődtek, ekkor költözött ki a lakótoronyból utolsó lakója. A régészeti feltárások 1955 és 1960 között folytak – mondta Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

Forrás: veol.hu/MTI

Nyitókép: Veol.hu/Nagy Lajos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva