2018.08.13. 20:00
Huszonöt alkotás versenyez
Huszonöt alkotás szerepel a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő seregszemlét augusztus 18-20. között tartják Balatonszemesen.

A kilencedik alkalommal megrendezendő eseményre a művész életműve nyomán a vidámság, a könnyedség és a humor, a rejtély és a titokzatosság jegyében, továbbá a költészet valamely elemét, költői életművet, az emberi lét sokszínűségét bemutató filmmel lehetett nevezni – olvasható a fesztivál Facebook-oldalán.

A seregszemlét a Magyar Versmondók Egyesülete a helyi önkormányzattal, a Latinovits Emlékmű Alapítvánnyal, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házzal közösen szervezi és 2017 júliusa után készült játékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, animációs, fikciós, kísérleti rövidfilm, versfilm kategóriájában hirdette meg független, amatőr filmes alkotók és alkotóközösségek számára. Az előzsűri a nyilvános vetítésre kerülő filmeket hatvan alkotás közül választotta ki.

A három testőr Afrikában

A vetítések között rövid beszélgetésekre kerül sor a rendezőkkel, stábtagokkal, a Lutter Imre előadóművész, Kiss László rendező, Kútvölgyi Erzsébet színművész, Kalász József rendező, Wiegmann Alfréd televíziós szakember alkotta zsűri pedig a közönség soraiból is végignézi a beválogatott filmeket – közölték.

Az érdeklődők a versenyprogram filmjein kívül olyan, Bujtor Istvánhoz köthető klasszikusokat is láthat, mint A Pogány Madonna, a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár, A Pendragon legenda, vagy A három testőr Afrikában című, Rejtő Jenő azonos című regényéből készült vígjáték. Emellett lehetőség lesz arra is, hogy a közönség szervezetten elzarándokoljon a Bujtor-Latinovits dinasztia végső nyughelyéhez és látogatást tegyen a Latinovits Emlékmúzeumban.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva