Keszey Ágnes | 2022.01.13. 12:00
Időseknek, fiataloknak: bottal a természetben - télen is
Gondoltad, hogy a Balatonnál működik a hazai nordic walking oktatás fellegvára, s hogy a térségben már számos kijelölt nordic walking útvonal létezik? Elkalauzolunk ebben a fiatal, ám egyre népszerűbb mozgásformában.

A nordic walking egyre népszerűbb hazánkban is. Ez az a két bottal végzett séta, melyet a téli hónapokban is űzhetünk. Szó szerinti fordítása az északi gyaloglás, de botos gyaloglásként is szokták említeni. 1997-ben, Finnországban vált önálló sportággá a nordic walking, ám már azt megelőzően is létezett hasonló mozgásforma. Hiszen már korábban is végeztek ilyesfajta mozgást a sífutók nyári edzésként, ebből alakult ki ez a tömegsport. Alig pár év leforgása alatt világszerte elterjedt, s a kétezres évek elején már megalakult a sportág világszövetsége. Hazánkban a finn nagykövetség mutatta be ezt a lehetőséget, alig több, mint másfél évtizede.

A sportág hazai történetéről és lehetőségeiről Galambos Lászlóval beszélgettünk, aki a Magyar Nordic Walking Akadémia és a HUNWA, azaz a Magyar Nordic Walking Országos Sportszövetség elnöke.
– Ekkor Magyarországon még nem volt ismert ez a sportág. Mi a feleségemmel korábban Ausztriában elvégeztük a képzést, így a nagykövetség programján képzett túravezetőként egy olasz szakemberrel mutattuk be ezt a lehetőséget a nagyközönségnek. Utána alapítottuk meg az akadémiát, mely összefogja a hazai szakemberképzést – idézte fel Galambos László. Az akadémia egyébként Balatonkenesén található.

Télűző Nordic Walking program – Galambos László és felesége egy tihanyi túrán
Fotó: HUNWA

Sportként említettük eddig a nordic walkingot, de igazi, élményt adó szabadidős lehetőség is. Olyannyira, hogy bárki űzheti, kortól függetlenül.

– Óvodáskorú gyermekektől időskorig lehet alkalmazni. Sőt, nagyon jó rehabilitációs lehetőség is, s számos megbetegedés esetén kedvező hatása van.

Aki még nem próbálta ki ezt a mozgásformát, az annyit lát, hogy emberek két bottal gyalogolnak, túráznak. Ez látszólag egyszerű, ám hogy tényleg helyesen végezzük ezt a mozgást, meg kell ismerni és meg kell tanulni. Ördöngösség, különösebb nehézség nincsen ugyan benne, de megtanulásához szakértő iránymutatás szükséges.

– Valóban, egy kívülálló ember csak annyit lát, hogy a két eszközzel gyalogol valaki. Én viccesen úgy szoktam mondani: azt látják, hogy valaki botot sétáltat.
De ezt a mozgásformát meg kell tanulni. A mi nemzetközi képzésünk tíz, egymásra épülő szakaszból áll. Ezek a fázisok alkotják az egész mozgásrendszert. Szakszerű iránymutatással ezt néhány óra alatt meg lehet tanulni. Különbség van a természetjárás és a nordic walking között. Ha két bottal haladok, akkor sokkal gyorsabb a tempó. Speciális botokról beszélünk a nordic walking esetében. A természetjárók mozgását is segíthetik botok, de ezeket nem rögzítik a csuklóhoz. A nordic walkingnál sokkal aktívabb a két kar is, hiszen ugyanolyan mozgást végeznek, mint a két lábunk. Így mind a négy végtag mozog, intenzívebb a testmozgás. Nordic walkingozás közben ne pakoljuk teli magunkat, nem ajánlott a hátizsák – részletezte Galambos László.

Azt is elmesélte, hogy a nordic walking három szinten űzhető. Az első, s a legtöbbek által gyakorolt forma az egészségmegőrző szint. Ha valaki sportosabb, gyorsabb módon szeretné végezni, arra is van lehetőség, s van egy harmadik fokozat, a sportszint is. Aki ezt űzi, az maximális erő-és energia bedobásával gyakorol, bottal fut, vagy hegyi terepen mozog.

A nordic walkingot bármilyen természetes terepen gyakorolhatjuk, de kijelölt nordic walking útvonalak is léteznek. Itt, a Balaton környékén is.
Galambos Lászlótól megtudtuk, hogy az országban hivatalosan 14 nordic walking útvonal van kijelölve. Ezen kívül is van több lehetőség, de ezek kialakítását segítette és minősítette a szakmai szervezet.

A Balaton környékén is több nordic walking útvonal várja a természetkedvelőket és a mozogni vágyókat
Fotó: Keszey Ágnes

A Magyar Nordic Walking Országos Sportszövetség oldalán megtalálható információk szerint a Balaton környékén

minősített nordic walking útvonal van Balatonfüred-Balatonarács, Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Szigliget területén, s ezek a települések a Nordic Walking Barát Település címmel is büszkélkedhetnek.

A balatonfüredi Koloska-völgyben is van kijelölt nordic walking útvonal
Fotó: Keszey Ágnes

Ábrahámhegy honlapján erről bővebb információ is található a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület írásából: ” a Badacsony régióban elkészült az ország első, minősített nordic walking útvonalhálózata, amelyet szívesen ajánlunk minden érdeklődőnek. A minősítést a Magyar Nordic Walking Országos Sportszövetség Galambos László elnök vezetésével végezte.”

Minden évszakban lehetőség van a nordic walkingra – Galambos László és felesége egy tihanyi túrán
Fotó: HUNWA

Részletes túraleírások is szerepelnek itt.
Ábrahámhegyről, a vasútállomástól indul a ,25 – 3 óra alatt végigjárható, hét kilométeres Kolostor útvonal, melyen végighaladva a Folly arborétumot érintve a salföldi Pálos kolostorrom felé egy patakpart mentén léleknyugtató vízcsobogás is kíséri utunkat.

Ugyancsak ilyen hosszúságú a Badacsonyi Bazaltorgonák túra. Kiindulópont lehet Badacsony, Badacsonylábdihegy vagy Badacsonytördemic. Nevéhez illően ez a szakasz bazalt látnivalókat kínál: kőzsákok és bazalatorgonák szegélyezik az utat, s a túra része a Bujdosók lépcsője, a Ranolder-kereszt és a Hertelendy-emlékhely is.. Ez a közepesen nehéz útvonal közel 450 méteres magasságba vezet.

Badacsonytomajról egy rövidebb, három kilométernyi, másfél óra alatt végigjárható útra térhetünk rá. A Klastrom útvonal a Polgármesteri Hivatalnál kezdődik és II. János Pál emlékhelyhez, s -nevéhez illően – a Klastrom kúthoz vezet, amely vízét is kínálja az arra járóknak.

S a honlap utolsó leírása a szigligeti „Kamonkő” útvonalat ajánlja. Ez az öt kilométeres, körülbelül két és fél óra alatt végigjárható táv táv közepesen nehéz fokozatú. A Katolikus templomtól a Kamonkő Tanösvényen át haladhat, aki ezt választja. Útközben találkozhatunk csodabogyóval, s egy ritka látványossággal: a homokbányával.

Több olyan útvonal is van, melyek nem a szövetség közreműködésével jöttek létre, de nordic walkingra ajánlott. Például

bejárhatjuk Tihany egy részét, a Keszthelyi-hegység egyes tájait, a két zalai fürdőváros: Hévíz és Zalakaros területét, a déli parton Szántódon, Balatonföldváron, Balatonszemesen, Balatonbogláron és Fonyódon is kedvező a terep, s a Nagyberekben is a van lehetőség e mozgásformára.

Sok helyen vezetett túrákra is lehet jelentkezni, például több Tourinform-irodában is.
– A legideálisabbak az erdős részek, a puha talaj. A sík terep nagyon ideális, a dombos, hegyes területeken pedig más technika alkalmazandó. A hivatalos útvonalakat azért nevezik így, mert ezekre a szakaszokra nem engednek se kerékpárost, sem lovast, sem quadost. Tehát ezeken a területeken csak nordic walkingozni lehet, biztonságos körülmények között – tette hozzá Galambos László.

Nyitókép: illusztráció – shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva