2019.06.06. 00:19
Így hat a falusi CSOK a balatoni ingatlan árak alakulására
Szponzorált tartalom - A falusi CSOK azokat az 5000 fő alatti településeket érinti, ahol a lakosság száma 2003 óta az országos átlaghoz képest nagyobb mértékben csökkent. A vissza nem térítendő támogatásokat tehát már a kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet használni.

Bár egy gyermek után változatlanul 600 ezer az összeg, de két gyermek után drasztikusan megugrik az összeg, tehát 1.43 millióról 2.6 millióra változik. Ami még nagyobb előny lehet a nagycsaládosok számára, az nem más, mint a három gyermek után kapható támogatás, ami a falusi CSOK esetében 2.2 millióról 10 millióra ugrik.

Mindez természetesen a Balaton környéki kistelepülések ingatlanpiacára is jelentős hatással lesz majd. A balatoni kistelepülések mindössze 5 százalékánál volt nagyobb a népesség fogyása 2003 óta, mint az országos átlag. A falusi CSOK feltételeinek megfelelően tehát ezek lesznek azok, melyek főként a kedvezményt igénybe venni kívánó családosok célpontjainak számítanak a Balaton partján. A koltozzbe.hu információi szerint ezek közül a legdrágább Szigliget, ahol a négyzetméter árak akár a 400 ezer forintot is meghaladhatják.

Balatonkenese követi a listában Szigligetet, ahol 290 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az ingatlanokat. Balatonederics, Kővágóörs, Badacsonytomaj és Balatonkeresztúr éppen úgy a célterületnek számíthatnak majd, mint Balatonrendes, Balatonudvari és Örvényes. Ugyan még korántsem biztos, hogy e települések mindegyike a támogatottak közé fog tartozni, de ha ezek megfelelnek majd a feltételeknek, akkor garantáltan sokan érdeklődnek majd az itt hirdetett ingatlanok iránt.

Csak a lakóingatlan számít?

A balatoni települések esetében alapvetően számolni kell azzal, hogy nem csak lakóingatlanok, hanem szép számmal nyaralók is megtalálhatóak az ingatlankínálatban. Várhatóan a falusi CSOK esetében is előfeltétel, hogy lakóingatlan esetében lehessen igényelni a vissza nem térítendő támogatást, így a nyaralók, mint az ingatlanpiac szereplői biztosan kiesnek majd a lehetőségek közül.

A Balaton közelsége mindig vonzó

A Balaton közvetlen partján, illetve annak közelében fekvő települések, városok mindig is vonzóak voltak az ingatlanvásárlást tervezők számára. Míg azonban Siófokon vagy Balatonfüreden elképesztő árakkal találkozhatunk néha, addig a Balaton-felvidék városai, települései már inkább képviselnek megfizethető, sőt, gyakran kifejezetten kedvező árkategóriát. Ha a Balaton partján szeretnénk letelepedni, akkor érdemes körülnézni a kisebb települések családi házai, vagy például a siófoki panelek kínálatában.

Meglepő, de Siófokon családi házat 14-15 milliós áron is vásárolhatunk, bár kétségtelen, hogy egy átlagos színvonalat kaphatunk ennyiért a pénzünkért. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a panellakások 20 millió környékén indulnak a déli part legnagyobb városában, tehát körülbelül a megyeszékhelyeken elérhető árakkal egyeznek meg a panelárak.

A Balaton a koltozzbe.hu csapata szerint is kétségkívül hatalmas vonzerővel rendelkezik, hiszen ki ne szeretné a hétvégéket valamelyik fürdőhelyen tölteni, vagy munka után leugrani a partra egy pecázásra, strandolásra? A családosok számára a kisebb települések éppen azok csendessége miatt lehet népszerű, és ugyanakkor mégis elérhetőek azok a szórakozási lehetőségek, melyek a gyermekkel történő kikapcsolódás esetén a család minden tagja számára ideálisak lehetnek.

A falusi CSOK igénybevétele és felhasználása kapcsán tehát érdemes folyamatosan figyelemmel követni a híreket, hiszen nem csupán a közvetlen balatoni partszakasszal rendelkező települések közül lehet majd válogatni, hanem számos, a Balaton-felvidéken megtalálható, festői kis falu közül is.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva