Keszey Ágnes | 2021.12.21. 10:00
Illatos, ízletes, élményt adó - kalandozás a teák világában
Teázzunk! Hangzik el sokszor a hideg téli estéken, napokon, hogy felmelegítsen minket. De a tea nem csak a didergős hónapokban kellemes ital, hanem nyáron is, hiszen jeges formában üdítő.

Angyali csóktól a füstös feketéig – kalandozás a teák világában

De tulajdonképpen mi is a tea? Hiszen annyi félével találkozhatunk: lehet filteres, szálas, de akár színtiszta szárított gyümölcsből álló keverék, sőt sült tea nevű termék is a szeme elé kerülhet a tea iránt érdeklődőnek. Hogy megtudjuk, tulajdonképpen mi is ez az ital, abban egy balatonfüredi tea-és kávékereskedő vállalkozás, a Kossik Tea Shop tulajdonosa, Kossik Béla volt segítségünkre.

– Amikor beléptem ide, ebben az illatokkal teli helyiségbe, azt kérdezte, milyen teát kóstolnék legszívesebben. Én visszakérdeztem, hogy milyet ajánlana. S ezzel már el is kezdtük a beszélgetést, hiszen kíváncsi lettem arra, mi alapján javasol valakinek teát a rengeteg féléből?
– Ez attól függ, ki hol tart a teázás lépcsőfokaiban, szintjeiben. Viszonylag keveset tudnak az emberek a teáról. Sok mindent nevezünk teának, de nem minden tea.

Kossik Béla kalauzolt el a teák világában Fotó: Keszey Ágnes

– Voltaképpen mi is a tea?
– A tea egy növény: ez a teacserje. A leszüretelt zöld levele az igazi tea. Minden mást azon kívül csak teaként fogyasztunk. Például az említett szárított gyümölcsöket gyümölcsteaként, vagy a rooibost és a rengeteg gyógynövényből készült, herbateának nevezett italt. Visszatérve az igazi teához: a cserje levele különböző folyamatokon megy át. Az kevésbé ismert, hogy ugyanabból a növényből készül a fehér tea, mint a fekete tea.

– Hogyan lesz fehér, zöld vagy fekete a tea?
– A legelső fázis, amikor leszüretelik a tealevelet. Ezt napon megszárítják, majd kap egy hőkezelést, hogy ne tudjon tovább oxidálódni. Ez a fehér tea, mely nincsen szeletelve, aprítva, ezek a nagy levelek. De van egy másik folyamat. Ha tovább engedjük az oxidációs folyamatot, akkor sárga tea lesz, ha még tovább zöld tea. Ezt követi a viszonylag ritka és nehezebben előállítható oolong, majd a fekete tea és a puerh.

 

– Melyikre mi a jellemző színben, ízben, illatban?
– Ez is igen sokrétű. A főzet az egészen halvány sárgától a mélyvörös, szinte fekete árnyalatig terjedhet. Kínában és Japánban vörös teának hívják a fekete teát. Itt Európában, Magyarországon a rooibost említjük vörös teaként.

– Itt több száz féle tea és teakeverék van. Melyek a legérdekesebbek, legkülönlegesebbek?
– Számomra mindegyik különleges. Ha ki kellene emelni néhányat, csak a saját kedvenceimet tudom. De én már végig jártam a teás út szép lépcsőzeteit. Én minden nap többször is fogyasztok teát: oolongot, puerht és matcha-t. A tea igazi ízét szeretem: minden teljesen natúr, semmivel nem ízesítem. De erre sincs írott szabály, mindenki azzal issza, amivel szereti. Ha valaki egy kis mézet szeretne bele, akkor azzal. Egyetlen dolgot nem ajánlok: a citromot, mert ezt savasítja az italt. A teák pedig alapvetően lúgosak. A legtöbbször úgy kapom a kérdést, hogy ennek és ennek a teának milyen jótékony hatása van. Az igazán jó teák antioxidáns tartalma jelentős. De én mindig azt mondom, hogy a teát nem azért fogyasztjuk, mert betegek vagyunk, hanem azért, mert a tea élvezeti ital. Magáért az íze miatt fogyasztjuk és jól érezzük magunkat tőle. És ha rendszeresen isszák, az év 365 napján – és nem csak úgy, ahogy az emberek általában fogyasztják: csak télen, vagy ha betegek – akkor az élet mindennapi élvezete.

– Ha már szóba került a tea és az élet élvezete, akkor beszéljünk egy kicsit a teaszertartásokról, melyek tényleg arról szólnak, hogy álljunk meg, hagyjon, hogy átjárjon minket a nyugalom és csak a teára, az ízre, illatra figyeljünk, együtt legyünk, beszélgessünk. A tea hallatán sokaknak Japán, esetleg az orosz szamovár, de leginkább az angol teázási szokások jutnak eszébe.
– Az angol teázási szertartásról valójában túl sok mindent nem lehet tudni, pedig tényleg erre gondolnak a legtöbbször az emberek a teázás kapcsán. Hírneve csak azért van, mert az uralkodó család gyakran fogyasztja, méghozzá a fekete teát. A teázási kultúrát én inkább Japánhoz és Kínához kapcsolnám. Ők az igazán nagy teafogyasztók. Ott el lehet mondani azt, hogy a lakosság 95 százaléka napi szinten teázik. Ez Európában fordítva van: az élők nagyon kis része teázik rendszeresen. íAz, hogy milyen a teaszertartás, az nagyon változó. Minden teánál más hőfokot és áztatási időt kell választani. A fehér és zöld teák kimondottan kényesek a forró vízre. Ezeket 70-75 fokos vízben két-két és fél percig áztassuk, ennél hosszabb ideig ne. A teákat jellemzően többször lehet felönteni, fehéret és a zöldet is. Sőt, minél tovább megyünk: a fekete, a oolongok, a puerhek háromszor, négyszer is felönthetőek. Mindegyiknél más ízvilágot adnak.

– A vásárlók melyik teákat kedvelik a leginkább?
– A legkedveltebbek a nem teák világához tartoznak: a gyümölcsteák, ezek még mindig a favoritok. Utána következnek az ízesített zöld teák, ezekből nagyon sok fajta van. Viszonylag szűk réteg fogyasztja a teljesen natúr teákat. De mint már említettem, hosszú folyamat, míg az ember eljut erre a szintre, hogy az igazi ízéért fogyassza a teát.

S persze ízleltünk teát, megláthattuk, hogy az egyik, kis golyócska formájába zsugorodott oolong többszöri felöntéssel hogy nyílt vissza levéllé, majd Kossik Béla sorra nyitogatta a teástasakokat. Elbűvölő neveket olvashattam, s az illatok, aromák varázslatosan öleltek körbe. Megmutatta aromáját sok sok gyümölcstea, például a meggy, kiwi, alma, kókusz, és vörösáfonya izgalmas egyvelege, a Karibi tánc, s aztán a Nagyi almáspitéje, s a többi teakeverék: a tőzegáfonyás és a csokitrüffeles rooibos majd a papaya- és ananászkockákkal, rózsavirággal, eper darabokkal gazdagított zöld és fehér tea keveréke, az Angyali csók majd a narancsvirágos, jázminos, rózsabimbós, narancsos, csipetnyi mentával fűszerezett fehér tea: a Gésák virága, a az izgalmas fekete tea gyömbér, szegfűszeg, bors, kardamon, chili, fahéj, ánizs, vanília darabok egyvelegével, s s az igazán durva – Kossik Béla szavaival a fanatikusoknak való – füstölt tea, melynek illata tényleg olyan, mintha füst szállna körülöttünk.

A teaház, melyben otthon érezhetjük magunkat

Otthon is ízlelhetjük, élvezhetjük ezeket az italokat, de a Balaton környékén teaházak is várnak minket. Aszófőn található a Nagyi Kertje teaház, amely igazán otthonos, nyugalmat nyújtó hely. Itt várja már a vendégeket évek óta, de a teázót megálmodó család korábban már üzemeltett egy helyet, a közeli Tihanyban – ez volt a Teázó az erdő mélyén. Hortobágyi Ágnes, a teaház tulajdonosa röviden úgy foglalta össze a költözés lényegét, hogy amikor bezárul egy kapu, s az ember elkezdi keresgélni az új út lehetőségét, akkor feltárul egy másik kapu, mely nyitva áll, s várja őt. Ma már a Nagyi kertje teaházban saját recept alapján készített süteményeket, tortákat is kínálnak, az éttermi részben is az otthon ízei kerülnek a vendégek tányérjára, olyan magyaros ételek, melyeket nagymamáink készítettek. S természetesen az ebédet vagy vacsorát megkoronázhatja egy közös teázás.
– Egy nagyon kedves vendégünk úgy fogalmazott, hogy az angyalok tündérszárnyakon a tihanyi erdő mélyéről iderepítették a teázót az aszófői mező szélére, ahonnan rálátás nyílik a Tihanyi-félszigetre. Azóta hosszú utat jártunk be, már a hatodik nyár van mögöttünk, s nagyon sok jó dolog történt velünk ezidő alatt, fejlődtünk, változtunk, új utakat találtunk.

Az ízek emlékeket idéznek fel – mondja Hortobágyi Ágnes, a Nagyi Kertje Teaház tulajdonosa
Fotó: Keszey Ágnes

– S ha még régebbre tekintünk vissza, mikor és milyen volt az a pillanat, történés, amikor a teák varázslata hatott?
– Az illatok. S talán nem is gondolná az ember, hogy ezek milyen emlékeket varázsolnak elő, s mekkora szerepe van ebben a családnak, a család megtartó erejének. Nekem is volt egy nagymamám, s gyermekként átéltem vele nagyon szép pillanatokat. Ezek az érzések megmaradtak bennem, s aztán amikor beléptem egy bizonyos teázóba, akkor ezek az emlékek feltörtek és azt éreztem, hogy nekem ilyen dolgokkal kell foglalkoznom. Nem is csak a tea illata volt, hanem a régi bútorok, berendezés látványa, ahogy dekorálva, díszítve volt az az üzlet.

– Itt, Aszófőn is különleges belső tér várja a vendégeket, mely erősíti az illatos, ízes teák hatását. Beszéljünk az italokról, közel száz féle tea közül választhatunk. Melyeket fogyasztják legszívesebben a vendégek?
– A világ minden tájáról vannak itt teák. A vendégkörünk nagy része az élvezeti teák, főleg a gyümölcsteák iránt érdeklődik. Hiszen ezek illata, látványa az, amely megragadja az embereket. Akik már mélyebb ismeretekkel rendelkeznek a teák világáról, ők már keresik a különlegességeket: a zöld teát, fekete teát, oolongot, fehér teát. Nekem személy szerint a zöld teák a kedvenceim.

Otthonos és meghitt – Aszófőn vár a Nagyi Kertje Teaház
Fotó: Keszey Ágnes

– Közeledik a karácsony, s ilyenkor igazi téli teákat is kortyolgathatunk. Milyenek az ünnepi teakeverékek, a forró ital ízei?
– A fűszerek megdobogtatják a szíveket, az illatok előhozzák az emlékeket. A fűszeres, fahéjas, ánizsos, szegfűszeges, pirított mandulás aromák rejtőznek a teákban, melyek kombinálna vannak szárított gyümölcsteával vagy rooibossal, vagy fekete teával, de akár zöldteás keverékek is vannak.

– Miközben beszélgetünk, egy igazán illatos, gazdag aromájú tea gőzölög a csészében. Hogyan esett a választás erre?
– A gyümölcsteánál figyelni kell arra, hogy milyen a savtartalma. Erre is figyelve választottam a rooibos teát, s azért is, mert már késő délután van, sőt, ezt még este is lehet fogyasztani. A rooi teának nagyon magas az ásványianyag-tartalma, kellemes az íze és nyugodtan lehet tőle aludni. Többen ajánlják, hogy mézzel ízesítsük, mert nyugtatóan hat testre és lélekre. Ez egy rózsaborssal, naranccsal és téli fűszerekkel ízesített rooi tea, melynek neve beszédes: a Karácsony illata. Édesanyám kedvence volt, azért is ajánlottam.

 

– A teázás nem elsősorban szomjoltás, hanem egyszerre hangulat, kikapcsolódás, megpihenés, elcsendesedés, vagy éppen meghitt beszélgetés. Hogyan teázzunk, hogy mindezt átéljük?
– Bennem egy gondolat mindig átsuhan az agyamon, amikor az első csésze teát elfogyasztom. Mindig eszembe jut, hogy az tea, amit éppen fogyasztok, milyen hosszú utat tett meg, amíg a csészémbe került. Bennem van a tea és annak tisztelete, hogy szorgos kezek szedték, foglalkoztak vele és az öröm, hogy idekerült ebbe a kis faluba és fogyaszthatom.

A reggeli ébredés után feléleszti a testet, a gondolkodást, elindul a nap, amikor a bögre melegét és az első korty ízét érzem. Csend van belül és csend van kívül, s ez segít összeszedni a gondolatokat, hogy hogyan induljon a nap, milyen feladatok várnak rám. És amikor az első kortyot megízlelem és érzem a meleget és a tea ízét, az jóleső érzéssel tölti el az ember szívét, lelkét.

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva