2019.08.14. 09:00
Ilyen a Balaton vízminősége a rekordmelegek után
Hetente négyszer ellenőrzik a Balaton vizét az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei. Főleg azt figyelik, hogy miként változik az algatartalom.

Négy helyen – Siófokon, Balatonszemesen, Szigligeten és Keszthelyen -, továbbá a Zala-torkolatban is vesznek mintákat a vízből, amiket aztán egy székesfehérvári laboratóriumban vizsgálnak – mondta el Siklósi Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 Híradónak.
A legfrissebb eredmények szerint az alkoncentráció, ami meghatározza, hogy mennyi alga van a vízben, mindenütt a javasolt határérték alatt van. Ez a kánikulai napok után nagyon jó hír, de nem meglepetés.

Mindenütt nyugodtan lehet fürdeni a tóban, jó a víz minősége. (Fotó: Krausz Andrea)

Azt, hogy ma kiváló a tó vízének minősége, hosszú, évtizedes munkával érték el. Az egyik fontos beavatkozás a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének helyreállítása volt, amit két ütemben végeztek el, a nyolcvanas évektől 2014-ig. Az elmúlt években pedig jelentős javulást okozott, hogy a tóparti és a Balaton vízgyűjtőjéhez tartozó települések már megfelelő módon kezelik a szennyvízet, korábban közvetlenül a Balatonba vezették. Ez az oka annak, hogy a tó, napjainkban már hosszabb távon is képes ellenállni az egyre melegebb nyarak okozta veszélyeknek.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva