vitorlazasmagazin.hu | 2020.04.25. 08:00
Indul a B-terv! Vírus és turizmus, mi várható a Balatonnál? #9 – A vitorlás turizmus lehet a mentőöv?
Hoffmann Henrikkel a Balaton Turizmus Szövetség elnöke a turizmusnak a járvány utáni időszakáról és a Balaton újraindulásáról beszélt.

Hoffmann Henrik a Balaton partján született és vitorlázóként nőtt fel, vendéglátásban sikeres szülei adtak irányt az ösztönös üzleti tehetséggel és rendkívüli munkabírással felfegyverzett energikus szakembernek.

A család számos nemzetközi díjjal is megbecsült eredményeket ért el a turizmusban, a földvári Kukorica Csárdától saját hotelekig jutottak – életpályájuk, tenniakarásuk és szorgalmuk sokaknak példaértékű. A Balaton Turizmus Szövetség elnökeként és közgazdászként, a tó forgalmának a fellendítése mindig a céljai között szerepelt. Elsőként fogalmazta meg a Balaton négyévszakos turisztikai programjait és indította el ennek megvalósítását. Nemzetközi rálátása is van a hajózás és turizmus hasznos kapcsolatára.

Hoffmann jelenleg a legbefolyásosabb üzletemberek közé tartozik Magyarországon, és nem mellesleg eredményes sportoló: tavaly a Raffica csapatával a nagy európai tókerülő versenyek mindegyikét megnyerték.

Szeretnél mindent megtudni a balatoni vitorlázásról? Itt megtalálod az összes fontos infót!

– Családi vállalkozás a balatonföldvári Kukorica Csárda a tradicionális, magyaros vendéglátásnak talán már csak az utolsó bástyája. Milyen helyzetben van most az étterem, túléli a válságot?
– Szerencsére egészségileg jól vagyunk, folyamatos a munka, rengeteg a teendő és most van egy kis idő a korábbi terveink, a hotel és az étterem karbantartások, valamint nagyobb felújítások elindítására is. A Kukorica Csárda, mint ahogy az összes racionalizált működésű vendéglátó, túlélő üzemmódba kapcsolt. Szerencsére a meglévő alkalmazottakból nem kellett elküldenünk senkit. Az étterem ételkiszállítással próbálkozik, ez sose volt a profilunk, de gyorsan reagáltunk a megváltozott helyzetre, így most ez is elérhető nálunk. Az éttermi kapacitásainkat felajánlottuk a siófoki kórház sürgősségi osztályának, naponta 50 adag ételt viszünk ide térítésmentesen. Az Ózon Hotelből és a budapesti apartmanházból se küldtünk el senkit véglegesen, de itt is takaréklángon működünk. A mátrai hotelben egy másfél éve tervezett nagyfelújítását indítottunk el, ez tervben volt eddig is, de kis lökést adott hozzá a pandémiás helyzet. Itt a kivitelezési tervek elfogadásánál járunk, és szeptemberben megkezdjük a munkálatokat. Mindenhol gyors újraindulásra készülünk, és nagyon várjuk, hogy vége legyen ennek a történetnek – mondta a vitorlazasmagazin.hu-nak Hoffmann Henrik.

Fotó: vitorlazasmagazin.hu

– Hogy látja a vírus utáni időket, milyen változásokkal tervez most?
– A turizmus fontos terület, elemi érdeke a kormányzatnak a GDP 14 százalékát adó iparág újraindítása. Ehhez sok segítő intézkedés történt, és még várhatók a szektort segítő további rendeletek is, mint a hiteltörlesztési moratórium a vállakozóknak és az idegenforgalmi adó eltörlése a fogyasztóknak.

A Magyar Turisztikai Ügynökség erős kampánnyal készül a belföldi turisztika megsegítésére, hogy a meglévő vállalkozások minél hamarabb kinyissanak és remélhetőleg gyorsan utazási kedvet kapó vásárlóerőt generáljanak. A legkézenfekvőbb munkahelyteremtési lehetőség is a turisztikában van. A vendéglátók jelentős része működőképes és gyorsan újraindítható, ez a szezonális berendezkedésnél már rutinná vált. Multiplikátor hatásokat is figyelembe véve itt jelentős munkaerő-kapacitás leköthető, az itthoni munkaerőt kell használni.

Fotó: vitorlazasmagazin.hu

A műfajunkban tízezres nagyságrendű munkavállaló a környező országokban helyezkedett el, ők most nehezen megjósolható időszakra elvesztették a munkájukat. A határok várhatóan még hosszabb ideig zárva lesznek, egy másik országba érkezés nehézkes lesz még egy időre, és nem tudjuk ott milyen feltételekkel indul újra az élet. Először a külföldre irányuló üzleti utak, majd a családok és hozzátartozók újratalálkozása jelenhet meg a mozgások között, és legutoljára a szabadidős turizmus. Ez még sokáig egy veszélyes és kényelmetlen terület lesz – sok szempontból ésszerűbb és gazdaságosabb lesz az ország újra felfedezése és az itthon eltöltött idő. Az emberekben a hosszú bezártság miatt kialakult egy mozgásigény, erős a motiváció az utazásra. Sokan szeretnék végre elhagyni a lakhelyüket, és más környéken tölteni az időt. Úgy látom, hogy a belföldi turizmus indul el elsőnek, és gyorsabban, mint sokan gondolják. Ezen belül lesznek szegmentálódások a keresletben, mert nem tudjuk még hogy jönnek ki anyagilag a vendégeink ebből a leállási időszakból.

– Milyen szerepet lát a vitorlázók, hajóhely-bérlők és hajótulajdonosok várhatóan gyors visszatérésében?
– A vitorlázók, mint stabil nyaralóvendégek szerepe most jobban látható, bár a statisztikákban ez nem vendégéjszakák számában mérhető, hisz a BAHART fizette be a bérlők után az idegenforgalmi adót. A sport- és a Balaton szeretete minden évben stabilan visszavonzza őket a tóhoz, és az éttermek, szolgáltatások igénybevétele fontos bevétel és mozgatóerő ennek a régiónak. A hajón tartózkodás pedig biztonságosan szeparált megoldás, a tó közepe kevésbé fertőző hely, mint más. Úgy látom, hogy ők lehetnek a legbátrabbak és az elsők, akik megjelennek majd a Balatonnál a korlátozások enyhítése vagy eltörlése után.

Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva