likeBalaton.hu | 2022.03.05. 08:00
Ingyenesen használható mentőmellényeket helyeznek el a strandokon a vízimentők
A VMSZ ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellény állványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt Budapest Boat Show-n mutatták be. Ezt Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon fogják felállítani.

– Régi álmunk vált valóra – mondta el az állvány bemutatóján Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. – Frekventált vízközeli közterületeken, sétányokon, kikötőkben állítjuk fel a mentőmellény állványokat. A rajtuk található mentőmellényeket bárki ingyenesen használhatja. A célunk az, hogy a mentőmellény használata általánosan elterjedjen, ugyanúgy magukhoz vegyék az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogyan a cipőt is felveszik. Ha pedig nincs mellényük, vagy otthon felejtették, akkor legyen a parton egy állvány, ahonnan leakaszthatnak egyet. A legveszélyeztetettebbek a gyermekek. Egy szaladgáló kisgyerek nagyon könnyen belesik a kikötő mély vízébe, egy stégről a folyóba vagy a vízibicikliről egy strandon, és pillanatok alatt elmerülhet. Ezt akadályozzák meg a szülők, ha mentőmellényt adnak a gyermekükre. Ebben segítünk az állványainkkal – fejtette ki az elnök.

Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!

A szakszolgálat az eseményről szóló híradásában közölte: a napi életmentő és baleset ellátó munkája mellett legfontosabb feladatának a prevenciót és az edukációt tartja. Újabb és újabb módokon igyekszik eljutni a lehető legtöbb emberhez azokkal az üzenetekkel melyek tudatosabb, biztonságosabb vízhasználatra, sportolásra, pihenésre sarkalják az embereket. A Mentőmellény Állvány Projekt is ezt a folyamatot segíti.

Az állványok egy nagy mentőmellény formát mintáznak, figyelemfelkeltőek és egyben figyelmeztetőek is. Ezekben a térszobrokban 12 db különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeznek ki.

Az állványokon ez olvasható „Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!”.

A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy a helyükre tegyék vissza ezeket az eszközöket.

Fotó: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Cégek fogadják örökbe az állványokat

A szakszolgálatot a megvalósításban cégek segítik, amelyek egy-egy állvány örökbefogadásával járulnak hozzá a mentőmellényhasználat népszerűsítéséhez.
A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. több mint 30 éve van jelen az informatikai piacon.

– Az informatikai katasztrófák következményeinek felszámolására, a katasztrófák, visszaélések, rendszerproblémák megelőzésére kínálunk innovatív megoldásokat. Információbiztonsági és adatmentő üzletáguk évek óta nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, ezért szeretné felhívni a figyelmet a biztonság fontosságára az élet minden területén, így a vízen is, ahol az adatvesztésnél nagyobb baj is megtörténhet – mondta el a KÜRT vezérigazgatója, Kmetty József, aki elsőként vállalta, hogy csatlakozik a Mentőmellény Állvány Projekthez, a legelső állvány örökbefogadásával, amely megtekinthető a Budapest Boat Show-n.
Ehhez, az első állványhoz a mentőmellényeket ingyenesen ajánlotta fel a PI-ER Technical Kft.

Bagyó Sándor és Kmetty József a bemutatón
Fotó: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A Hungexpo amellett, hogy megjelenési lehetőséget biztosít a 30. Budapest Boat Show kiállításon a kampány elindításához és az állvány bemutatásához, maga is a csatlakozik az örökbefogadók köréhez. Stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója, Tihanyi Klára elmondta, a második állvány a Hungexpo támogatásával fog elkészülni.

– A vitorlás sportban a balesetek megelőzése nagyon fontos, ahogyan az ismeretterjesztés is, és úgy gondoljuk, hogy ez a mentőmellény állvány kampány nagyban hozzá fog járulni ehhez a VMSZ-szel közös törekvésünkhöz, és segíti a biztonságos közlekedést – tette hozzá Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az átadón.

A VMSZ standja a Budapest Boat Show-n
Fotó: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Befogadó települések

Balatonalmádi városa fogadja be a KÜRT Zrt. által örökbe fogadott állványt.

– A parton kiállított állvánnyal a várost szeretnénk még biztonságosabbá tenni az ott lakó és az oda látogató vendégek számára. Ezért az önkormányzat a projekt mellé állva a legnagyobb forgalmú strandon biztosít helyet az állványnak, hogy ezzel is a lehető legnagyobb közönség számára tegye elérhetővé a mentőmellény használatot. A Wesselényi strand sok vendéglátó egységgel, játszótérrel, ingyenes animációval, vízi sportolási lehetőséggel és hamarosan mentőmellény állvánnyal várja a pihenni vágyókat – mondta el dr. Kepli Lajos polgármester.

Balatonkenese városa fogadja be a Hungexpo által finanszírozott állványt.
– Balatonkenese Város Önkormányzata nevében köszönetemet szeretném kifejezni a támogatásért. Turizmusból élő, Balaton-parti településként kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az ide látogató vendégek a Balaton adta lehetőségeket örömmel és biztonsággal élvezhessék. Az önök által biztosított eszköz jelentősen növeli a strand használatának biztonságát úgy, hogy egymáson segítve, egymásért felelősséget vállalva és egymás feltétlen segítségében bízva tölthetjük időnket a Magyar Tenger partján– fogalmazta meg Jurcsó János polgármester.

A VMSZ pedig várja további szponzorok jelentkezését, akik finanszíroznák újabb mentőmellény állványok megjelenését, nem csak a Balaton-parton, hanem országosan.

 

Forrás: VMSZ

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva