teol.hu | 2022.11.02. 10:00
Itt van a gyümölcsfák ültetésének az ideje
November hónap a legideálisabb idő arra, hogy gyümölcsfákat ültessünk.

Nagy forgalom van a gyümölcsfa lerakatoknál, hiszen a november – nyilván az időjárástól függően – a legideálisabb idő arra, hogy gyümölcsfát ültessünk. A gyümölcsfaiskolákban zajlik a csemeték, oltványok, cserjék kitermelése, amit a természetes lombhullás után kezdenek el. Ezután rövid idő áll a termelők rendelkezésére, mert a fagyok kezdetéig a növényeket el is kell ültetni.

Az idei év első nyolc hónapja nagyon száraz volt, így a tavaly ültetett gyümölcsfák közül több nem eredt meg, főleg ott, ahol év közben nem öntözték a csemetéket. Így ősszel van mit pótolni.

 

 

– A konténeres facsemete, mely burkolt gyökérzetű, elvileg bármikor ültethető, de ez csak elvileg igaz, a gyakorlat azt mutatja, hogy ez esetben is biztosítsunk a növény számára elegendő időt, hogy még a fagyokig a talajban a begyökeresedés megindulhasson – mondta Németh Károly kertész.

A gyümölcsfaiskolákból döntően szabadgyökerű növények kerülnek ki. Általánosságban elmondható, hogy valamennyi gyümölcsfajta ősszel és tavasszal is ültethető, azonban ez a növény szempontjából már közel sem ennyire egyszerű. A fás gyümölcsfajok közül a csonthéjasok őszi gyökérképződése nagyon vontatott, ami, ha kedvezőtlen tényezőkkel (hideg, száraz talaj, sérülések) párosul, akkor még inkább felerősödik.

konténeres gyümölcsfa ültetés előtt - likebalaton.hu

Fotó: shutterstock

 

Annak ellenére, hogy a talajban elegendő nedvesség van, fiziológiai kiszáradás léphet fel, ha a növény csak nagyon kevés új hajszálgyökeret fejlesztett, ezért vizet nem tud a talajból felvenni és így a növények tavaszra kiszáradhatnak. Az említett kiszáradásra az ősszel ültetett mandula, őszibarack, kajszi, dió és a gesztenye a legérzékenyebb, ezért ezeket a csemetéket ajánlott tavasszal ültetni.
A berkenyét és a bodzát is gyakorlati megfigyelések alapján érdemesebb ősszel telepíteni.

Az almatermésűeknél, bogyósoknál az őszi telepítés a kedvezőbb.

 

 

Ültetés előtt állítsuk vízbe a fákat

– A faiskolából elszállítva a növények gyökérzetét benedvesítés után lehetőleg műanyag fóliába csomagoljuk a kiszáradás megelőzése végett, bármilyen rövid távolságra is szállítsuk – mondta Csapó Vince gazdálkodó. – A megérkezés után érdemes a gyökerek metszlapját éles metszőollóval minimálisan után vágni, és a kitermeléskor sérült gyökérrészeket az egészséges részig visszavágni. A visszavágás után ajánlott egy vagy több napra tiszta vízbe állítani a gyökereket, hogy jól megszívják magukat és az esetleges vízvesztésüket pótolni tudják. A felszivatás után azonnal vermeljük el a facsemetéket, lehetőleg nedves és morzsalékos talajba légmentesen tömörítve, majd alaposan öntözzük be az elültetett facsemetéket. Figyeljünk arra, hogy a vermelőből szakaszosan vegyük ki a növényeket és a lehető legrövidebb idő alatt ültessük el a kiszáradás elkerülése érdekében. A szakszerű ültetésre mindenkor figyeljünk és tartassuk is be, mert ez is döntő mozzanat az ültetésben.

 

Forrás: teol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva